Bolyai János leghűségesebb megértő társa a papiros volt. Gondolatait, felháborodását, véleményét hűségesen rótta az éppen keze ügyébe került papírlapra. Kézirati hagyatéka így sok eredeti vélekedését megőrizte.
Jósika Samu kancellár. Borsos József festménye, MNM Történelmi Arcképcsarnok
Bolyai János leghűségesebb megértő társa a papiros volt. Gondolatait, felháborodását, véleményét hűségesen rótta az éppen keze ügyébe került papírlapra. Kézirati hagyatéka így sok eredeti vélekedését megőrizte.
Például az1848-as magyar eseményekkel kapcsolatosan elábrándozik azon, milyen kár, hogy Napóleon az oroszországi hadjáratában elsiette a tervét. Eszébe jut bécsi hadvezértantanárának véleménye is Napóleon téli hadjáratával kapcsolatosan.
Első olvasatra egy kicsit zavarosnak is tűnhetnek mondatai. Az alább közölt gondolatai nem letisztázott és átgondolt vélekedések, hanem hirtelen felindulás eredményei. De érdemes rajta elgondolkodni.
„A sok politikai jegyzetek között itt még csak egyet. Magyarhon viszonya az Ausztriai Császári Birodalomhoz jelenleg már, lényegére nézve, s a dolog alapjára menve abban áll: … hogy rengeteg kár volt, hogy Napoleon, Moszkauba időelőtti sietése által, elsieté dolgát, s nagy szerű s derék tervét oly véletlen a szerencsétlen megbukásnak kitéve. Hol nemcsak a Moszkau főváros – Atyám szokott nagyszerű képeiként az óriás máglyája – lángba borulása – minek eszközlését már az oroszok magukról: mint a róka a tolvajság vétkét magáról, kézmosva ügyesen el akarnák hárítani – egyedül vitte le a Hős szerencse csillagát: midőn oly, ugyancsak colossalis és reményletes áldozatra, végeszközhöz nyúlni – mely eléggé mutat az északi vad félelme panicusságára (pánik- OGR megjegyzése) – nem is lett volna szükség az ott igen sietett Hős megbuktatására. Ugyanis a császári királyi ingénieur mérnök alezredes báró Hausser Györgynek az államoknak a hadvezértan – stratégia – elvei szerinti megerősítésérőli tanában, elég lett volna: az olyas Moszkaubani élelem-tárak kiürítése, vagy elpusztítása mellett, a Moszkau körüli környékből az élelem bevitelét Moszkauba lehetetlenné tenni: s minthogy a közlekedés elvágására az oroszok nem érzettek elég erőt magukban: a Moszkau körüli helységeket s csak azokat elégetni elég lett volna. Valóban egy oly nagy s ügyes, okos hadvezértől: mily vala Napoleon: meglepő nagy gondatlanság s vakmerészség volt félmilliónyi seregével téltűz ideje felé Moszkauba menni, s ön- s Európa sorsát s szerencséjét oly kétes kockára téve veszélyeztetni; nem lehetvén elég biztos: hogy csak tanáland ott; s a fölperzselés ellen senki sem lévén bizonyos – ha csak mind eléghetlen módoni épületei nincsenek -; s azt a számításból soha sem ki sem hagyhatván veszély nélkül ki.
A kígyónak a fejét kell megtörni! S legelőbb – a sok szó, cifrábbnál cifrább, ékesnél ékesb szónoklatok, nagyszerű erőltetett, feszes, pöffedt képek, lakoma, s zene s zaj, éljenzés s gyűlés helyett – kinek-kinek magába szállva, meggondolkozva, tudnia kell mit akar s mi a jó? Másodszor hogy azt hogy lehet kivinni, elérni? Aztán végre: azt jó elszántan s erőteljesen ki is vinni. Ezt mondottam az 1834-i Erdélyi országgyűlés előtt, hozzátevén: hogy mindebből semmit sem reménylek, minek helyes volta be is bizonyította magát, mint sok más politikai jóslataimé is, például Jósika Samu honáruló lesz; hogy az Unió alkalmával a némi részt rút jellemű s magyar irányt ellenszenvű Erdélyi szász megkísérte vagy külön országocskát formálni, vagy Alsó Ausztriával egyesülni, hogy Páris a Filep-Lajos elkergetése után úgy viseli magát, mint egy csomó rossz gyermek, s sokáig nem lesz képes magát némileg rendezni; hogy az angolnál – minden műipari nagyszerűsége mellett minden vállalata csak a hasáért van, s ha a frank egy tűzokádó, pusztító hegyhez hasonló: az angol egy hideg és rokonszenvet bennem soha sem költött kő-szobor.
Miszerint bátran lehet a két vagy három sajtótörvényt is azon sőt – némileg, de még sem – fölöslegesre, összevonni, visszavinni: hogy mindenkinek, minden korlát nélkül, legjobb lesz mindazt – ugyan-azért, vagyis ebben befoglaltképpen, csak hasonló lehető büntetést kivéve – büntetlenül szólania, amivel mást anyagilag meg nem sért, s maga elkövetni, művelni helyes, illő, szép, jónak, díszesnek, okosnak tart, nem átall, nem szégyell.
Nb. Megvallom: egyik fő jellemvonalom az – mit nem nevezhetek gyengeségnek –: hogy oly művet: mit más is megteszen, s miben más éppen már kitűnt: nem szeretek vállalni: hanem mind csak szükséges közüdvöt, de még hiányzót. Így fő hadvezér már sok nagy volt, Napoleon a legnagyobb: úgy hogy ez úton senki nagyobb dicsőséget már nem arat.
A magyar nyelve, szelleme legbecsesebb, s volna legnagyobb kár elveszni.
Jobb így: Csak ha aztán tettre, kitörésre, háborúra kerül a dolog: természet szerint győz az okosabb és erősebb, hatalmasabb (A 3-dik törvény sok bajt okoz, kever: s ha igaz: jó ha nem = 0.)
A franknak az oláhra nézve jelenleg nem kell hinni, rokon nemzet s szenvű. La Martine ki is nyilatkoztatta Romano-Daciát. Ne idézzök egy másik fölvonását, szakát a Metternich-iskolának.
Azonban ez, így kiterjedésben, csakugyan nem a jelenkornak, hanem csak akkora való mikor általános és helyes, célja népnövelés, köznövelés lesz eszközölve: s még akkor is, ha csakugyan, jobb remény ellen, akar szóval, mozdulatlan arcvonallal. Akár anyagilag vagyis tettleg merészelne mást bántani, megsérteni vetemednék a legszigorúbb, általam másutt javasolt törvények szerint, büntetésre lenne vonandó alája-vetendő.
A csupa szólás-szabadság pedig, éppen addig megengedő. Mert vagy igazat szól s szóló vagy nem. Az első esetben nem lehet polgári jog büntetődésére. A másod esetben vagy maga azon hitben is van: hogy igazat szólott: vagy nincs. Az utolsó esetben szándékoson hamisan szólott, hazudott: tehát aljas, nemtelen, műveletlen, elfajult, el és erkölcsileg megveszett ember, önmagát már megbünteti aljasnak azt mondja: „oh ! hogy a fene egyen meg”: az olyat legjobb elhallgatni, felelet nélkül hagyni, s általában kofapörben nem elegyedni. Azonban midőn az oly kiből oly gonosz szó törik ki: ha lehet, tettleg is kész ártani: az olyra is az előbbi út- és módon szoros szóval közfenyíték megrovás és figyelem, s tőle óvakodás, visszavonulás ajánlható.
K, Azért, senkit, egy felet, felekezetet is sérteni vagy csak kedvetleníteni is, nem kiváló, óvakodó, sőt az egész emberiség s mindenkinek, a földgömbön csak lehető javát amennyire lehet, vagyis valósul az Isten akarata, légyenje az abban megnyugvást tevén, abban állván, s a Bölcs el nem érhetőt s nem-valósulót nem kívánhatván, s nem rugodózhatván, s siker nélkül a kérlelhetlen, s véges elme által áthathatlan, véghetlen bölcs folyama, folyta ellen s világi dolgoknak s illő idő múlva.”
Itt ér véget Bolyai János hosszú és nehéz eszmefutatása a frissen életbe léptetett sajtótörvényről. A sok gondolata valósággal elkábít, sokkol. Jósika Samut (Kolozsvár, 1805. július 7 – Bécs, 1860. március 28.), Erdély kancellárját azért tartotta hazaárulónak, mert ellenezte a Magyarországgal való uniót, bár kortársai nagy tehetségű politikusnak tartották, aki végig hű maradt az ausztriai uralkodóházhoz. Továbbá Bolyai Jánosnak 1848-ban prófétai meglátása: „A franknak az oláhra nézve jelenleg nem kell hinni, rokon nemzet s szenvű. La Martine2 ki is nyilatkoztatta Romano-Daciát”. De az is érdekes, hogy Bolyai János azért sem vállalt katonai vagy politikai szerepet 1848-ban, mert „oly művet: mit más is megteszen, s miben más éppen már kitűnt: nem szeretek vállalni”.
Nem volt könnyű olvasmány ez a háromrészes Népújság-beli sorozat Bolyai János korának politikai meglátásaival (így is egyszerűsítettük és lerövidítettük Bolyai János eredeti szövegét). Tisztelettel ajánlom ennek végigolvasását annak, aki meg akarja érteni Bolyai János komplex gondolkodásmódját, és a történelmet értelmező utókornak.
IRODALOM
Teleki–Bolyai Könyvtár, Bolyai János kéziratai 466/1-6 v.
MNM Történelmi Arcképcsarnok, Nemzeti Portrétár Közhasznú Alapítvány
1 Készült a Magyar Tudományos Akadémia Domus programja által támogatott tevékenység keretében.
2 Alphonse de Lamartine (Mâcon, 1790. október 21 – Párizs, 1869. február 28.) francia költő, regény- és drámaíró, politikus, aki részt vett a második köztársaság kormányában. A francia romantika egyik kiemelkedő alakja.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
