Bolyai János néhány megjegyzéséről

Bolyai János és Kőrösi Csoma Sándor című írásomban (Népújság Színes Világ melléklete, 2015. július 24.) megírtam, hogy Bolyai Jánosnak minden közügyekért dolgozó gondolkodóról, minden közszereplőről, költőkről, írókról, tudósokról eredeti véleménye volt. Különösen érdekes a nyelvészekről és a magyarság eredetét kutatókról írt véleménye vagy megjegyzései. Ebben a cikkben erről szeretnék szólni.

Bolyai János különös figyelemmel követte a Magyar Tudós Társaság (az MTA elődje) tagjainak nyelvészeti munkásságát. Őt sajnos nem választották meg még levelező tagnak sem, ezért volt kíváncsi arra, hogy mit is kellett volna alkotnia azért, hogy elnyerje ezt az általa is nagyra értékelt tisztséget. Minket, késői olvasókat pedig érdekelhet, hogy kik is voltak a Bolyai korabeli elismert nyelvészek, a Tudós Társaság tagjai. Bolyai János kézirati foszlányaiban olvastam, hogy Vörösmarty már nagyon korán javasolta, hogy a c hangot írjuk csak c-vel és ne cz-vel. Sajnos, nagyon későre tette kötelezővé ezt a helyesírási szabályt a Magyar Tudományos Akadémia.

Egy Bolyai János-féle kézirattöredéken (BJ 622/1v) ez olvasható:

„úgy mondatik ki: mint „czáfol”,… „findzsja”, handzsár”, „dzsida”, „Pendzsi”, „mandzsur”, „biludzs”, „gyökeredzni”, „szikrádzni”,

„edz”, „madzag”, „bodza”,

Luczenbacher- és Czech János a Magyar Tudós Társaság Rendes Tagjai,

„Széchenyi”, Wesselényi”, „achoz”

„Rzikowsky”,...

Ha tán fön tisztelt Ceh János Úr nevét hibásan találtam olvasni, és azt tán Cseh Jánosul kell olvasni: szűvból bocsánatot kérek, és szégyenleném: hogy vénülő korom ’s éltem’ fogytáig még csak annyira sem tudék, – némi nyelvészetre is tett ügyekezetem – mellett, menni, hogy anyanyelvemen hibátlanul tudjak, vagy is legyek képes olvasni, ha csak, nem leven ’s lehetvén az egy Istenen kívül, senki min…” [megszakad a kézirat]

Itt Bolyai János néhány szónak a leírásán és kiejtésén elmélkedik, megemlít néhány nyelvészt, majd kemény önkritikával illeti magát, hogy a tudósnak a nevét hibátlanul kell leírni és kiejteni. Egy jellegzetesen Bolyai János-féle eszmével fejezi be, hogy tán csak az Isten képes arra, hogy mindenkinek a nevét helyesen ismerje.

Be kell vallanom, hogy Czech Jánosról még hallottam egy keveset, de Luczenbacherről semmit! Czech Jánosról a következő olvasható a Wikipédián:

Czech János (Győr, 1798. június 10 – Pest, 1854. november 1.) városi bíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Atyja Linzből származott; tanulmányait a pozsonyi evangélikus líceumban kezdte, s a győri akadémiában végezte. Az ügyvédi vizsga után 1820-ban szülővárosában törvényszéki jegyzővé, 1824-ben városi tanácsossá, 1831-ben polgármesterré és 1836-ban főbíróvá neveztetett ki; közben négy országgyűlésen mint váro-sának követe vett részt. A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 10-én választotta rendes tagjai sorába. 1836-ban Győr és Moson vármegyék, nem nemes létére is táblabíráik közé sorozták, 1840-ben pedig V. Ferdinánd király az újonnan fölállított tanulmányi és központi könyvvizsgáló bizottmány másodülnökévé nevezte ki s egy hónappal utána magyar nemeslevéllel ajándékozta meg. 1848-ban a királyi kincstári levéltár igazgatójává, 1850-ben kincstári, 1854. pénzügyi tanácsossá neveztetett ki. Emlékbeszédet 1854. november 27-én Toldy Ferenc mondott fölötte az akadémiában.

[http://hu.wikipedia.org/wiki/Czech_J%C3%A1nos]

És akkor Bolyai Jánostól vett lecke után tanuljuk meg, hogy ki volt Luczenbacher!

Luczenbacher János (Szob, 1796. szeptember 16 – Pest, 1871. május 9.)

»A Luczenbacher család Belgiumból származott, édesapja Luczenb(p)acher József, édesanyja Czeczkó Mária volt. Középiskoláit Vácon, Esztergomban és Nagyszombatban végezte, apja halála után nagybátyja támogatta. 1815 nyarán a bencés rendbe kérte a felvételét. Három évet töltött novíciusként, de 1818 tavaszán megvált a rendtől. A győri jogakadémián ügyvédi oklevelet szerzett, és praktizálni kezdett. Majd kapcsolatba került Végh Ignáccal, akinek verebi birtokán kapott állást. Ezután a történelem felé fordult, döntésében nagy szerepet játszott Horváth István, aki bevonta őt a Tudományos Gyűjtemény munkálataiba. Szerteágazó feladatokra vállalkozott: foglalkozott a magyar őstörténettel, régészettel, oklevél és pecséttannal. Legkomolyabban a numizmatika érdekelte.

1834-ben bekapcsolódott a Magyar Tudományos Akadémia által indított Tudománytár szerkesztésébe. A folyóiratban ismertette a Szent László legendáját tartalmazó nagyszombati kódexet, publikálta Hunyadi János 1446-os esküjét. Okleveles toldalék cím alatt sorra jelentette meg oklevéltani, szfragisztikai értekezéseit. 1839-ben Pesten telepedett le. 1840-ben a Magyar Tudományos Akadémia Éremgyűjteményének őrévé nevezték ki, 1846-ban József nádornak köszönhetően a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának őre lett, állását 1869 nyugalmazásáig betöltötte. A régiségtári gyűjteményt ő szállíttatta be a Ludovikáról és Budáról, gondoskodott a megfelelő bútorok beszerzéséről, leltárba vette a tárgyakat.

Úttörő szerepet vállalt a régi sírok feltárásban, a módszertan kidolgozásában. Ennek első lépéseként 1837-ben ismertette a verebi sírokat, majd 1844-ben a kézivásárhelyi régiségekről publikált. 1847-ben a budai római sírkövekről írt tanulmányt. Névváltoztatása is ezzel állt összefüggésben, az Érd határában feltárt „pogány” magyar sírok hatására vette fel az Érdy nevet, ami 1848. június 18-án hivatalosan meg is történt. Foglalkozott a Margitsziget régészetével, az óbudai római kori emlékekkel. Nevéhez fűződik a Székesfehérváron megtalált királyi pár (III. Béla és Antiochinai Anna) maradványainak feltárása. Rendszeres szerzője volt az Új magyar múzeum, a Magyar Tudományos Akadémia Értesítője, az Archaeológiai Közlemények című folyóiratoknak. A Magyar Tudományos Akadémia 1832. március 9-én levelező, szeptember 9-én rendes tagjává választotta. Székfoglalóját – Zsigmond országlásának évsora címmel – 1833. január 26-án mondta el.

Fő művei: Henrik portugáliai gróf magyar eredetének védelmeztetése. Pest, 1831; Magyarország ekkorig ismeretes pénzei lerajzolva s történeti és pénztudományi kútfők után magyarázva. Árpádi korszak. Buda, 1841; A szerb zsupánok, királyok és cárok pénzei. Pest, 1843; A magyarországi Crouy nemzetségnek története, nemzedékrende és oklevéltára. Pest, 1848; Szent István első magyar király életirata, Hartvik szerint. Pest, 1854; Erdélyben talált viaszos lapok (tabula cereta). Pest, 1858; Az újonnan megbírált magyarországi Crouy nemzetség négy okiratának időszámítása. Pest, 1861; Erdély érmei Pest, 1862; részben reprint kiadása: Székesfehérvár, 1980.

Róla szóló irodalom: Nagy Iván: Emlékbeszéd Érdy János rendes tag felett. Bp., 1873.; Fenyő István: Akadémiánk első folyóirata, a Tudománytár. In: Fenyő István: Magyarság és emberi egyetemesség. Bp., 1979.«

http://mult-kor.hu/cikk.php?id=25204&print=1

Tehát azért nem ismerjük, mert a történészek Érdy János név alatt emlegethetik. Nekem mindenképpen tanulságos volt Bolyai János írásban kifejtett előadása. És utoljára hagytam Rzikowsky nevét. Valószínűnek tartom, hogy Bolyai János főleg azért írta le ezt a nevet, hogy érzékeltesse, milyen problematikus bizonyos nevek leírása és kiejtése. Ő ezekre általában egyszerűsítéseket és magyarosításokat javasolt.

„Friedrich Ludwig Georg Ignaz von Beck-Rzikowsky gróf (Freiburg im Breisgau, Badeni Nagyhercegség, ma: Baden-Württemberg, 1830. március 21 – Bécs, 1920. február 9.), német származású katonatiszt, katonai térképész, cs. és kir. vezérezredes, 1881–1906 között az Osztrák–Magyar Monarchia vezérkari főnöke.

Friedrich von Beck-Rzikowsky 1830-ban az elő-ausztriai Freiburg im Breisgau városában született, amely ebben az időben a Badeni Nagyhercegség része, a Freiburgi Érsekség (Erzbistum Freiburg) székvárosa volt (ma: Baden-Württemberg tartományhoz tartozik). Elő-Ausztria 1815-ig a Habsburg-Birodalom birtoka volt.[1] Mint lojális Habsburg-alattvaló, Beck-Rzikowsky 1846-ban belépett az Osztrák Császárság hadseregébe.”

Sokan leírták, hogy Bolyai János visszavonultan, önmagával és a világgal is meghasonlottan élt. Hermann Imre pszichoanalitikus pedig azt állította, hogy Bolyai János szkizo-frén volt. Akik ilyet állítottak vagy állítanak, nem ismerik Bolyai János írásait, feljegyzéseit. Vagy felületesen ismerik. Mindenre odafigyelt, ami mind a szűkebb környezetében, mind a tudományos világban történt. Igazi intellektuális életet élt a szó nemes értelmében.