Búcsú Buksa Éva Máriától
1942–2022
A búcsú mindig nehéz! De sokszorosan nehéz az utolsó istenhozzád kimondása most, amikor még friss a fájdalom, nyomasztó a jó barát elvesztése! A nekrológ írójának gondolatai megbicsaklanak, az értelem képtelen felfogni a felfoghatatlant, a kéz görcsbe rándul, míg a betűket keresi a számítógép billentyűin. Milyen szavakat írhat le az ember, aki szembesül azzal a hiánnyal, amelyet a pályatárs, a barát maga után hagy?
De az eltávozottnak tett ígéret kötelez! El kell fogadni az emberi lét végességét… mindannyiunk közös sorsát, és most a búcsú pillanatában azt kell felmutatnunk, ami a távozóból itt marad, ami örök.
Búcsúzom tehát Buksa Éva Máriától, búcsúzom az egykori iskolatárstól, aki még akkor is kötődött az erdőszentgyörgyi líceumhoz, amikor már a Bolyaiban érettségizett. Búcsúzom a tanárkollégától, a baráttól, az írótól, az erdélyi művelődéstörténet egyik lelkes, elkötelezett kutatójától, terjesztőjétől.
1974-ben a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet. Kezdetben Maros megye különböző iskoláiban tanított, majd 1990-től a 2001-es nyugalomba vonulásáig Marosvásárhelyen I. fokozattal rendelkező tanárként gyakorolta hivatását. Sokoldalú oktató-nevelő, valamint kulturális tevékenységet fejtett ki 39 éves tanári pályafutása során. Pályájának jelszavát így fogalmazta meg: „Itt ma magyar pedagógusnak lenni erkölcsi-szellemi tartást és kötelességet jelent, hogy az emlékezet erőt adó forrás, önértékelést és nemzeti öntudatot erősítő tényező legyen.” Magyartanárként tanítványait nemzeti történelmünk, kulturális értékeink, hagyományaink, szülőföldünk szeretetére, valamint a népi kultúra megbecsülésére oktatta, és nemzettudatra, önértékelésre nevelte. Hogy mi mindent tett ennek érdekében, felsorolni is nehéz lenne! Tanítványaiban a szülőföld szeretetét, a ragaszkodást kívánta elmélyíteni a városnéző sétákon, múzeumlátogatásokon, kirándulásokon. Fontosnak tartotta egy sajátosan erdélyi tudat kialakítását, amelyben jelentős szerepet szánt a már-már elfelejtett erdélyi személyiségeink megismertetésének, újrafelfedezésének. Nemeskürty Istvánnal vallotta: „A múltat, történelmünket nem lehet tőlünk elvenni, de csak akkor a miénk, ha ismerjük azt.” Buksa Éva Mária az 1990-es váltás után végre megvalósíthatta dédelgetett vágyát: megismertetni a magyarság valós, igaz kultúráját, történelmi múltját, nemzeti sorsunkat és kultúránkat befolyásoló nagyjaink életpályájának megismertetésével. Ezt azonban nem volt könnyű megvalósítani. Számos kordokumentumot felkutatott, könyvtárak csendjében hónapokon át jegyzetelt. A már-már elfeledett erdélyi nagyjaink emlékét leporolva, reflektorfénybe állította munkásságukat, és megközelíthetővé tette iskoladrámáiban, amelyeket középiskolás diákok mutattak be a nagyobb közösségnek Erdélyben, Magyarországon és Szlovákiában is. Így a három kötetben megjelentetett iskoladrámái nemcsak a könyvek lapjain, de a diákok tolmácsolásában elevenedtek meg és éltek tovább a nemzeti tudatunkban. A közjó szolgálatát tekintette élete céljának, ezt szolgálta az a számtalan előadás, amelyeket neves magyar személyiségekről, írókról, költőkről tartott, valamint az a sok-sok ismeretterjesztő cikk, amelyek a napilapok, folyóiratok hasábjain élesztgették nemzeti önértékelésünket. De szólnunk kell azokról az emlékkiállításokról is, amelyeket Marosvásárhelyen, Erdőszentgyörgyön hozott létre önzetlen, de végletekig kitartó ügyszeretettel, lelkesedéssel. A szüntelen munka lángoló tüzében égett. Munkásságának elismeréseként több kitüntetésben is részesült (EMKE-díj, 1999; a Magyar Írószövetség kiemelt díja, 1997; Érdemoklevél arany fokozata, 2002; a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatának kitüntetése, 2021).
Ám az égő fáklya, míg másoknak világol, önmagát emészti el!
Múltunk fáradhatatlan kutatója, a lelkes pedagógus, az igazi kultúrértékek szerelmese immár kultúránk kincsesládáját többé nem nyithatja fel. Ki fogja nemzeti értékeink feltárásának és továbbadásának fáradhatatlan munkáját tőle átvenni? Ki lesz, aki felkutatja, és mindenki számára érthetően közvetíti a múlt ködfátyolában még rejtőzködő nagyjaink portréját? Bizonyára lesznek utódai, akik folytatják, de őt nem helyettesítik, őt nem hozzák vissza közénk.
Nyugodj békében, drága barátunk! Odatúl bizonyára vár rád földi létedben általad megidézett nagyjaink galériája. Találj körükben békét, megnyugvást!
Nyugodj békében, drága Éva!
Kovrig Magdolna
