Búcsú Kádár Ildikótól
Az önkéntesség jegyében
Nem hírnévre vágyott. Segíteni akart. A kilencvenes évek elején, amikor megalakult Marosvásárhelyen a Kós Károly Alapítvány, elvállalta, hogy önkéntes munkása legyen az alapítványnak. Finna Géza tanár úrral kitűnő programokat találtak ki arra, hogy Kós Károly szellemiségét idézve az akkori diákokkal (azóta felnőtt emberek, akik maguk is önkénteskednek) megismertessenek olyan eszméket is, amelyeket máshol nem hallhattak. Éveken át több generációnak nyújtottak példaképet az igazi transzilván egyéniség Kós Károly személyében. Vetélkedőket és versenyeket szerveztek. Táborokba és kirándulásokra vitték a diákokat. Az Erdély különböző településein szervezett táborok önismereti, honismereti munícióval látták el azokat, akik részt vettek rajtuk. Nem csak a szűkebb és tágabb szülőföldet járták be, de már akkor az együvé tartozás megerősítő gondolatát ültették el az ifjú szívekbe, amikor erről még nem volt divat beszélni (sem). Bölcs pedagógusokként inkább cselekedtek, meghatározó, nagyszerű élményekkel gazdagítva az ifjakat. Marosvásárhelyen kiállításokat, előadásokat szerveztek, amelyek Kós Károly életművét mutatták be: a Kultúrpalotában a zsúfolt nagyteremben, a Bernády Házban. Akkoriban még korlátozottak voltak a pályázási lehetőségek, így az alapítvány tagjai nemcsak idejüket, energiájukat áldozták fel egy-egy program sikere érdekében, hanem bizony sokszor a saját zsebükből támogattak egy-egy szegényebb sorsú diákot, az esélyegyenlőség jegyében.
Miért emlékeztetem a kedves olvasót minderre? Mert Kádár Ildikó, akitől pár napja vettünk búcsút, a Kós Károly Alapítvány célkitűzéseinek elkötelezett megvalósítója volt, szerényen mindig a háttérben maradva. Sokat, jól és csendben végezte a munkáját, és boldog volt, ha segíthetett. Büszkén emlékezünk, és elmondhatjuk, a Jóisten és a sors kegyeltjei vagyunk, hogy akkor, a rendszerváltozás „hősi” éveiben a homályból, a csendből felbukkantak azok, akik a közösségépítést, az önismeret-fejlesztést, a nevelést fontos feladatuknak tekintették. Kádár Ildikóra is így emlékezünk.
Kilyén Ilka
