2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mély fájdalommal értesültünk, hogy életének 73. évében elhunyt szeretett írókollégánk és barátunk, Bogdán László, a Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókjának tagja, József Attila-díjas író, költő, publicista. 

Bogdán László Sepsiszentgyörgyön született 1948. március 8-án. 1966-ban érettségizett szülővárosában. 1969-től a sepsiszentgyörgyi Megyei Tükör napilap belső munkatársa volt, és közben rendszeresen közölt verset vagy novellát az Ifjúmunkásban, az Igaz Szóban, az Utunkban, napilapokban. Szerepelt az 1971-es Kapuállító című antológiában. 1987-től A Hét című bukaresti hetilap szerkesztője lett, 1989 után a sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilapnál dolgozott, politikai, kulturális és művelődéspolitikai cikkeket írt.

Számos vers- és prózakötete jelent meg, folyamatosan dolgozott, az irodalomban, az irodalomért élt. Munkásságát több szakmai díjjal ismerték el. Többek között 2008-ban Márai Sándor-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott, és a Romániai Írószövetség prózadíját kétszer is elnyerte. A Magyar Művészeti Akadémia 2011-ben tagjává választotta.

Meggyőződésünk, hogy műveivel a diktatúra korának és az azt követő zaklatott évtizedeknek a későbbi nemzedékek számára is nélkülözhetetlen krónikáját teremtette meg. Életműve maradandó, élete pedig a hűség példája: hűség szülővárosához, ahol mindvégig élt és alkotott, hűség ifjúkori eszményeihez, hűség az irodalomhoz.

Nyugodjék békében! Emlékét megőrizzük.

A Romániai Írószövetség Marosvásárhelyi Fiókja



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató