Már írtunk arról, hogy „aggodalommal telve” ugyan, hogy nem lesz miből „kitermelni” a szükséges pénzalapot, de liberális nyomásra a kormány meghozta a döntést, a parlament pedig elfogadta a gyermeksegély kétszeresére emelését.
Már írtunk arról, hogy „aggodalommal telve” ugyan, hogy nem lesz miből „kitermelni” a szükséges pénzalapot, de liberális nyomásra a kormány meghozta a döntést, a parlament pedig elfogadta a gyermeksegély kétszeresére emelését. Arról is írtunk, hogy a politikusoknak akkor nem voltak aggályaik, amikor saját jövedelmük növeléséről szavaztak. Pedig a maguknak „leosztott” összeg korántsem annyi volt, mint az ország „jövőjének” szánt juttatás, amely a megduplázás után sem éri el a száz lejt!
Nem is hoztuk volna újra szóba a témát, ha nem látnánk, hogy a politikusok az úgymond egyhangú szavazás után, karöltve „politikai elemzőkkel” és a média egyes képviselőivel, olyan kommentárokat engednek meg maguknak, amitől a családoknak, sőt, a gyerekeknek is lelkiismeret-furdalást kellene érezniük, hogy miattuk kiürül(het) az államkassza. Maga a kormányfő nyilatkozott úgy, hogy szülőként örül ennek a döntésnek, de nem tudja, hogy jövőre lesz-e amiből kifizetni. A cinizmus magasiskolája, mert ő a gyerekeire biztosan nem havi 84 lejt költ, és az is bizonyos, hogy nekik nem kell aggódniuk a jövő miatt. A hamis aggodalom „politikailag” azt is sugallhatná, hogy a kormányfőt és társait valóban érdekli az ország sorsa. És aggódás közben egyetlen pillanatig sem gondolnak a jövő évi választásokra. Mint ahogyan a valamikori harcostárs, jelenleg ellenzékbe vonult társelnöke sem politikai célzattal, magyarán kampányfogásból „fél” attól, hogy esetleg kormányrendelettel elnapolhatják a törvény alkalmazását. Ami „természetesen” jó alkalom volt újabb és újabb pengeváltásra hatalmon lévő és ellenzéki politikusok között.
A napnál világosabb, politikusainkat a legkevésbé sem érdekli a szegényebb rétegek sorsa. A 84 lejes gyermeksegély körül kialakult újabb politikai csatározás a folyamatosan kampányban levő politikusok mérhetetlen cinizmusát igazolja. Elég annyit megemlíteni, hogy egyesek szerint ez az emelés az alkoholizmust támogatja. Úgy és addig vitatják a problémát, hogy lassan azt képzeljük, minden szülő, amint kézhez kapja a gyermeksegélyt, hanyatt-homlok rohan a kocsmába, s egy nap alatt „elveri” a havi juttatást.
Ha valóban érdekelné a dolog, nem kellene sem a miniszterelnöknek, sem a vele egy nótát fújó politikusoknak annyira aggódniuk, hogy honnan teremtik elő a szükséges pénzalapot. Hiszen nap mint nap egyébről sem hallunk a korrupcióellenes ügyészektől, mint arról, hogy a korrupció vádjával hűvösre tett, vagy bűnvádi eljárás alatt álló törvényhozók, miniszterek, magas rangú tisztségviselők hogyan zsebeltek be eurómilliókat állami vagy európai uniós pénzekből, károsították meg az államot. Ezeknek kellene elkobozni a bizonyítottan törvénytelenül szerzett vagyonát, rögtön lenne pénz nemcsak gyermeksegélyre, hanem az állami oktatás fejlesztésére, egészségügyre, napközi otthonokra, óvodákra, iskolákra. Vagyis a jövő építésére.
