A cirkusz macskája*
Bejelentés érkezett a Nemzetközi Vöröskereszthez, hogy a macska újabban nem akar játszani az oroszlánokkal.
Bejelentés érkezett a Nemzetközi Vöröskereszthez, hogy a macska újabban nem akar játszani az oroszlánokkal. Az oroszlánok búskomorságba estek, csak ímmel-ámmal esznek, és még ímmel-ámmal sem hajlandók átugrálni a tűzkarikákon. Fentről kiszállt egy bizottság, pontosan előadás után érkeztek, amikor a cirkuszigazgató éppen a haját, részben pedig az idomítót tépte a minősíthetetlen bevétel miatt. És az oroszlánok vigasztalhatatlanul zokogtak.
– De hát hol van az a macska tulajdonképpen? – kérdezte kíváncsian a bizottság elnöke.
– Bélukaaa! – bömbölte el magát az igazgató. – Bélukaaa! Gyere elő, kincsem, te gazember!
– Ha így durváskodik vele, biztosan sértődöttségből nem játszik az oroszlánokkal – jegyezte meg óvatosan a bizottság egyik tagja.
– Á, nem arról van szó – motyogta az idomító. – Béluka régebb, amíg nem kezdett komolyan foglalkozni az egerekkel, volt már rosszabb körülmények között is.
– Igen, csak az egerek a hibásak, kizárólagosan a kisegerek – tette hozzá az igazgató, és sírva fakadt.
– De mi köze van mindehhez az oroszlánoknak? – csodálkoztak a bizottság tagjai. – És miért furcsa az, ha egy macska kisegerekkel foglalkozik?
– Azért, mert ezek nem igazi egerek. Ezek delírium tremensek. Ezek látomások. Abszurd egerek, ha jobban tetszik.
A bizottság tagjai összenéztek, és megittak egy-egy pohár turci pálinkát, amellyel az igazgató kínálta meg őket. Töltött az oroszlánoknak is, azok mohón nyúltak utána a rácson át.
– Nem értjük – jelentették ki aztán egyöntetűen.
– Hát kérem – kezdte magyarázatát az idomító, és ő is megivott egy pohár turci pálinkát –, arról van szó, hogy hosszú kísérletezés után sikerült tökéletesen megidomítanom azokat az egereket, amelyeket társulatunk alkoholista tagjai látnak delíriumos állapotban. Na már most. Annyira jutottunk, hogy idomított egereink egy hosszabb szoktatási időszak után közönség elé is léphettek. Légtornára tanítottuk őket, föl is másztak mind a kötélre, csinálták remekül a dolgot. Egészen addig, amíg Béluka, aki előadás alatt rendszerint békésen szundikált az oroszlánketrecben, meg nem neszelte a dolgot. Valamelyik este dühödten kirohant a porondra, meglátta a légtornász egereket, és villámgyorsan utánuk rohant a kötélen. Azok, szerencsétlenek, halálra rémültek, egymás után estek le a szédítő magasból. Mi ugyan gondoskodtunk védőhálóról, de a védőháló lyukai túl nagyok voltak, az egerek kiestek rajta, s Béluka, aki utánuk ugrott: fönnakadt. Az egerek halálra zúzták magukat, és azóta Béluka folyton utánuk szimatol, teljesen elhanyagolja az oroszlánokat, akiknek mellesleg a tehetségét is köszönheti.
– Végeredményben mit csinál most Béluka? – kérdezte az egyik vöröskeresztes.
– Mondom, az egereket keresi. Minden reggel teletömi a pofáját sajttal, összesétálja a cirkusz minden egérlyukát és belehel. Azt hiszi, a sajtszagra kijönnek az egerek. Csakhogy nálunk nincsenek már egerek, még abszurd delíriumosak sem, mert miután annak idején sikerült az idomítás, megtiltottuk az alkoholfogyasztást. A zsonglőrök egymást dobálták a kuglik helyett, és a bohócok túlságosan jó vicceket mondtak. A trapéz rendszeresen kör alakú lett, és az ilyesmi ugyebár veszélyes. Nálunk már csak az állatok isznak – fejezte be az igazgató, és fölhajtott még egy pohár turci pálinkát. Megkínálta a bizottság tagjait és a prünnyögő oroszlánokat is.
– De végül is miért nem hívják elő a macskát? Beszélni szeretnénk vele.
– Bélukaaa! Kincsem-bogaram, gyere szépen ide.
– Bélukaaa! Bélukaaa! – kiáltoztak az oroszlánok is.
– Apropó, nézze csak – szólt ismét az idomító, és elővett egy papírlapot. „Gőgös nyelvem fehér hattyúnyakát simogattam, fésültem dávid-szavak kender-szakállát...”
– Mi ez? Ady?
– Nem, Béluka mostanában, amikor nem egereket keres, mind ilyesmiket ír. S a borzalmas az, hogy ki is nyomtatják. Azt mondják, ő az első tehetséges cirkuszi macska. Pedig nem igaz.
– Bélukaaa! – ordítoztak tovább az oroszlánok, és vedeltek, mint a gödények.
A vöröskeresztes tűnődve nézte őket.
– Tulajdonképpen miért ragaszkodnak úgy ahhoz a … macskához?
– Mert nagyon hasonlít rájuk, de ő kifér a rácson. Ez a macska számukra a szabadság szimbóluma. Afrika, dzsungel, ilyesmi.
– Ojvé, ájve – sírtak az oroszlánok.
– Nekem lenne egy ötletem – mondta a vöröskeresztes. – Nem tudom, mit szólnak hozzá.
– Tessék, tessék.
– Vezessék be újra a mértéktelen alkoholfogyasztást. Egy-két hónap múlva garantálom, megint tele lesznek egerekkel. És akkor mi sem egyszerűbb, mint hogy elölről kezdjék az idomítást. Persze, minél többet isznak, annál több lesz az egér, ezzel egyenes arányban növekszik majd Béluka jókedve.
– Mond valamit! – derült fel a cirkuszisták arca. Az oroszlánok boldogan koccintottak.
…Úgy is lett. Két hónap elteltével Béluka már nem írt verset. Minden nap megkapja a maga egerét, s utána boldogan hancúrozik az oroszlánokkal. Ők pedig álmukban Afrikát látják és a szökellő gazellákat…
A cirkusz jövedelme napról napra nő.
Szőcs Kálmán
