Csak kapkodjuk a fejünket
Mi, egyszerű adófizetői e „nemes” hazának, akik küszöb alatt vagy éppen csak alig küszöb fölött tengetjük napjainkat, újságolvasókként felháborodva, megbotránkozva követjük nyomon a szinte mindennapos, botrányos csalásokról, lopásokról, embereket megnyomorító, szégyenteljes, korrupciós cselekedetekről szóló igaz történeteket.
Mi, egyszerű adófizetői e „nemes” hazának, akik küszöb alatt vagy éppen csak alig küszöb fölött tengetjük napjainkat, újságolvasókként felháborodva, megbotránkozva követjük nyomon a szinte mindennapos, botrányos csalásokról, lopásokról, embereket megnyomorító, szégyenteljes, korrupciós cselekedetekről szóló igaz történeteket. Egyetlen cikk sem szól arról, hogy ezeket egyszerű, dolgozó emberek követték el, csakis a felsőbb szinten lévők, a legmagasabb rangúak, a „multik” (tisztelet a kivételnek!) a főszereplők. Ilyenkor önkéntelenül és jogosan kiáltunk fel: Hát ezeknek nem elég, amijük van? Mi megélünk 700-800 vagy 1000 lejes havi fizetésből, nyugdíjból, s ők a millióik mellett még lopnak, csalnak, becsapják, meglopják a becsületes, dolgozó embereket, átverik a bankokat, szívtelenül meglopják az országot, ahol élnek, annyiszor, ahányszor csak lehetőségük adódik?
Valamennyien tudjuk, érezzük, hogy a gazdasági válság nagyon nehéz helyzetbe hozta az országot, és a felmerülő, súlyos gondoknak a megoldása érdekében valamennyiünknek, hazánk minden állampolgárának áldozatokat kell, kellene hoznia. Meg is hozzuk mi, egyszerű emberek, akik szerény nyugdíjunk vagy fizetésünk bizonyos százalékát havonta leadjuk az államkasszába. De mit tesznek azok, akiknek valóban volna miből segíteni az országot? Gondoljunk a frissen kirobbant bankbotrányra, melyben nem kevesebb, mint 48 magas rangú banki és minisztériumi tisztségviselőt gyanúsítanak azzal, hogy 22 millió euró értékben vettek fel hiteleket hamis dokumentumok alapján. És ki tudja, hogy még hány személy, és milyen összegek kerülnek terítékre az elkövetkezőkben. Vagy gondoljunk a CFR-botrányra. Szabad ilyen galád módon becsapni, meglopni az államot? Igaz, hogy ebben és az ehhez hasonló esetekben mi, a lakosság is bűnrészesek vagyunk. Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy idézzek egy 2004. május 4-én a Népújságban megjelent cikkemből:
„1997 januárjában a Nyárád menti kisvonaton utaztam. Több mint 20 éve nem jártam ezen a vonalon, így hát nem ismertem az új szokásokat. Úgy, ahogy annak idején megboldogult diákkoromban, most is megvettem a jegyet az állomáson, és helyet foglaltam az egyik fülkében. Szép számmal összegyűltünk, lehettünk kb. húszan vagy annál is többen. Nemsokára megérkezett a kalauz, udvariasan köszönt és „munkához” látott. Nagy meglepetésemre mindenki pénzt nyomott a markába, amit ő ügyesen a táskájába csúsztatott, de jegyet senkinek nem adott. Az egész fülkében egyedül nekem volt jegyem. Utastársaim úgy néztek rám, mint egy félnótásra. Amikor átnyújtottam a jegyet, a kalauz csodálkozva nézett rám, de szó nélkül kezelte, sőt meg is köszönte. (...)
Cikkemmel vészharangot próbáltam kongatni, de az ügyre senki nem figyelt fel, senkit nem érdekelt. Aztán nemsokára kaptuk a megdöbbentő hírt: a Nyárád menti kisvonatot megszüntették, mert nem volt „rentábilis”! Ha akkor az illetékesek felfigyeltek volna erre a vészkiáltásra és intézkedtek volna, a Nyárád menti kisvonat minden bizonnyal ma is üzemelne, és ez idő alatt sok száz millióval gazdagította volna az állam kasszáját.
(...) Ez év márciusában Félixre utaztunk. Amikor Marosvásárhelyen a nagyállomás előtt kiszálltunk a taxiból csomagjainkkal, hozzánk lépett egy vasutas, egyenruhában. Üdvözölt és megkérdezte, hogy hová utazunk és van-e jegyünk? Ha nincs, akkor ne vegyünk, mert ő majd a vonatban elintézi...
Négyen utaztunk, valamennyien nyugdíjasjegyekkel, kettőnek elsőosztályú, míg a másik kettőnek másodosztályú jegye volt. Szerettünk volna egy fülkében utazni, és megpróbáltuk elintézni a kalauzzal. És sikerült! Egy százasért mind a négyen elsőosztályú jeggyel utaztunk”.
És akkor felteszem a kérdést: hibásak vagyunk mi, mindannyian? Igen, hibásak vagyunk, bűnt követünk el! A múlt héten a 30-as maxitaxin utazva újra megbotránkozva tapasztaltam, hogy a megyei kórház és a Tudor negyedi útvonalon négy leszálló hölgy nyújtotta vissza a jegyét a sofőrnek. Ha egy feleútnak megfelelő szakaszon négy személy adja vissza a jegyét, hány jegy kerül vissza hajnali 6 órától este 11 óráig az összes marosvásárhelyi járaton? És mindezért ki a hibás, ki a bűnös? Mi, az utazóközönség! Volt ugyan egy tanácsi határozat, amely kimondta, hogy hasonló esetben nemcsak a sofőrt, hanem az utast is büntetik, de nem hiszem, hogy ezt alkalmaznák is, legalábbis nem eredményesen. Mert nálunk ugyan születnek törvények, határozatok, de azokra mindenki fittyet hány, és így is jól van, nálunk így is jól mennek a dolgok! Bizony!
Szilágyi Domokos
