2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Soós Zoltán független polgármesterjelölt ismét adatokkal támasztotta alá, hogy milyen szinten van a vásárhelyi oktatási rendszer. Egy idei felmérés alapján a város mindössze két iskolája került be az ország 100 első középiskolája közé. Az országos rangsorban Nagyvárad és Nagyszeben is előttünk áll. A családbarát város terveit bemutató sajtótájékoztatón a polgármesterjelölt aláhúzta, hogy a felzárkózás és a fejlesztés kell legyen a cél. 

Elsődleges feladatnak a bölcsődék építését tűzte ki, hiszen óriási a hiány belőlük. Marosvásárhelyen elképesztően kevés a bölcsőde, mindössze hat van, amelyekben összesen 337 férőhely van, az elmúlt két évben pedig kétszer ennyi gyermeket írattak be. „A tervünk az, hogy a következő három évben 300 új helyet létesítünk új bölcsődék építésével.”

A családok biztonsága érdekében Soós Zoltán két fontos tervet is említett. Az egyik, hogy az önkormányzat finanszírozza a 2 és 3 év közötti gyermekek óvodai elhelyezését, amíg ennek a jogi és anyagi vetülete letisztul a kormány szintjén. Beszélt a játszóterek biztonságáról is, ahonnan ki fogja tiltani a dohányzást és a kutyasétáltatást, és megkezdik azok mobil illemhelyekkel való felszerelését.

A sajtótájékoztatón felszólalt Andreia Moraru szociológus, szociálisprojekt-menedzser is. Kiemelte, hogy a koronavírus teljesen a feje tetejére állította az amúgy is nehézkesen működő oktatást. De van ennek egy előnye is, hiszen decentralizációt hozott a rendszerbe. Helyi szinten lehet dönteni a gyermekek oktatási körülményeiről. „Ez nagy feladat, de látjuk, hogy a Florea-rendszer semmit nem tud kezdeni ezzel a lehetőséggel. Az elmúlt 20 évben Marosvásárhelyen soha nem volt prioritás az oktatás, az intézmények karbantartása és felszerelése. Ezt minden szülő és gyermek tudja. Ezen változtatni kell.” 

Csép Éva-Andrea parlamenti képviselő a pezsgő Marosvásárhely képéről beszélt, ahol jól érzik magukat a családok. A bölcsődék, óvodák, iskolák felszerelése mellett nagyon fontos az újszülöttek utáni támogatás, a sajátos igényű családok segítése, az otthoni gondozás működtetése és a kismamák számára az akadálymentes közlekedés is.

Soós Zoltán szerint a cél világos. „Családbarát várost építünk. És ebben mindenkinek van dolga, felelőssége. Városvezetőnek, pedagógusnak, szülőnek egyaránt. Sőt, a gyerekeknek is. Hiszen mindenkinek el kell készítenie a saját házi feladatát. Erős közösség csak ott lehet, ahol vigyázunk egymásra.”

Győzzön Vásárhely! (közlemény)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató