2025. január 30., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ülésezett a Maros Megyei Tanács

A Maros Megyei Tanács január 29-i ülésén elfogadták a Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság keretében működő gyermekvédelmi szociális létesítmények átszervezéséről, családi típusú otthonok létrehozásáról, illetve a régi központok felszámolásáról szóló határozattervezetet. 

Mint ismeretes, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság (DGASPC) által működtetett négy szociális központot intézményi átszervezés miatt ideiglenesen be kell zárni. A Maros Megyei Tanács szerint a fogyatékkal élő gyermekek biztonsága, egészsége és ellátása egy pillanatig sem került veszélybe. Az érintett 63 gyermeket más otthonokban vagy nevelőszülőknél fogják elhelyezni, ahol továbbra is teljes körű ellátásban részesülnek.

A gyerekek áthelyezését a Maros Megyei Kifizetési és Szociális Felügyeleti Ügynökség (AJPIS) rendelte el, az intézmény által végzett ellenőrzést követően. Decemberben lejárt a központok működési engedélye, és a jogszabályi változások miatt szükségessé vált ezeknek a gyermekközpontoknak az átszervezése, hogy a gyerekek családiasabb környezetben kapják meg a megfelelő ápolást.

– A szociális szolgáltatásokra vonatkozó hatályos törvény értelmében a szociális központokat kisebb létszámú felnőtt, illetve gyermek befogadására alkalmas családi típusú házakká kell alakítani. Ilyen értelemben az átszervezés elindult már a felnőttközpontokban. A gyermekvédelmi szociális központokban végzett ellenőrzés arra világított rá tulajdonképpen, hogy a gyerekek sem lehetnek központokban, hanem családi típusú házakban kell őket elhelyezni. Gyakorlatilag a központok kis létszámú otthonokká alakulnak át, ezekben 12-16 gyerek lehet. A jelenlegi központoknak nincs működési engedélyük, mert nem történt meg az átszervezés. Az AJPIS ellenőrzésekor elrendelték az átszervezést, s amíg ez nincs meg, addig nem adják meg az engedélyeket. Nem mondták ki egyértelműen, hogy a gyerekeket ki kell költöztetni, de ha átszervezés van, s közben felújítások, átalakítások lesznek, bútorzatcserével, festéssel, akkor ezt meg kell tenni. A költöztetés nehézkes, mert a gyerekek állapotát fel kell mérni,  ugyanis egyesek egészségi állapotuk miatt nehezen szállíthatók – tájékoztatott Molnár Imola, a Maros Megyei Tanács elnöki kabinetjének tanácsadója. 

Doru Constantin, a Maros Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság sajtószóvivője elmondta, hogy a január 29-én elfogadott tanácsi határozat értelmében elindul az átszervezési folyamat. Éspedig: családi típusú házakat alakítanak ki a Trébely, a Törcsvári (Branului) utcában, ahol 12-12 gyerek helyezhető el, a Slatina utca 13. szám alatt pedig 11 gyerek lel majd otthonra. (A Trébelyben 18 gyerek volt elhelyezve, holott csak 14-nek lett volna hely.) Továbbá családi típusú otthonokat létesítenek Mezőcsáváson, Marosszentkirályon és Petelében, ahol 8-10 fogyatékkal élő gyereket ápolnak majd. 

Az AJPIS elrendelte, hogy az átalakításokat, a felújításokat 30 napon belül kell elvégezni.

Az elfogadott tanácsi határozat értelmében felszámolják a marosvásárhelyi Vöröstorony utcai neuro-pszichiátriai gyermekközpontot, a Marinescu utcai Remény/Speranţa központot, a Rozmaring utcai Tranzit központot. Ugyanakkor a fogyatékkal élő felnőttek számára egy krízisközpontot hoznak létre Szászrégenben.  


Illusztráció
 Fotó: Bereczky Sándor


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató