2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Egyre több nyugdíjba vonuló szakembernek nincs aki átvegye a helyét

Romániában, elsősorban vidéken, igen akut probléma a családorvoshiány – annak ellenére, hogy az önkormányzat jelentős összegeket fektetett a rendelők épületének a felújításába, illetve helyenként tágas, korszerű szolgálati lakást is felkínálnak, mégsem sikerül orvost találni. Az utóbbi időben is többször volt rá példa, hogy székelyföldi községek polgármesterei a közösségi hálón próbáltak családorvost toborozni. Jelenleg Nyárádkarácson község van ebben a helyzetben, sürgősen családorvost keresnek, miután a páciensek egy részét kiszolgáló szakember október elsejétől nyugdíjba ment, de hónapok óta nem találnak senkit, aki átvenné a helyét. 

Fotó: Nagy Tibor


Országszerte nagy probléma a családorvoshiány, és az előrejelzések szerint ez csak fokozódni fog. Erre dr. Vass Levente Maros megyei parlamenti képviselő, a képviselőház egészségügyi szakbizottságának titkára többször felhívta a figyelmet, egy tavalyi sajtótájékoztatón igen aggasztó adatokkal támasztotta alá a helyzet súlyosságát. Mint mondta, tavaly az országban mintegy 11.600 családorvos dolgozott, 30 százalékuk azonban az elkövetkező tív évben eléri a nyugdíjkorhatárt. Annak ellenére, hogy az orvosi egyetemeken túlképzés van, a családorvosi szakterületet kevesen választják, tehát ilyen arányú nyugdíjba vonulás mellett súlyos problémák merülnek fel az elkövetkező tíz évben. A képviselő által tavaly közzétett statisztika szerint 2900 romániai községből hozzávetőlegesen 500-ban nem volt családorvos, és fontos, hogy nem falvakról, hanem községekről van szó. Ha a falvak számát nézzük, az arány sokkal rosszabb. Maros megyére vonatkozóan elmondta, a 2017–2018-as adatok szerint 32 családorvos „hiányzott” a rendszerből, 26 vidéken és hat városon. A képviselő szólt azokról a törvénymódosításokról, amelyeknek a célja az volt, hogy valamelyest enyhítsék a hiányt, többek között kitolták az orvosok esetében a nyugdíjkorhatárt 65-ről 67 évre. 

Hónapok óta nem találnak családorvost

Nyárádkarácson községben október 1-jétől ment nyugdíjba az egyik családorvos, és a helybéliek a napokban a közösségi oldalon is közzétettek egy felhívást, miszerint sürgősen szakembert keresnek, aki átveszi a pácienseit. 

Ferenczi György, Nyárádkarácson rövidesen leköszönő polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta, a községben két családorvos látta el a lakosságot, az október elsejétől nyugdíjba vonuló helyébe hiába próbálnak hónapok óta keresni valakit, nem jártak sikerrel. A páciensek egy részét átveszi a másik családorvos, ám mindenkit nem tud, hiszen nagy a község, mindenképp szükség van két családorvosra. A pácienseknek át kell iratkozniuk, hogy hozzáférjenek az egészségügyi ellátáshoz, a községvezető azonban attól tart, ha más községbeli orvosokhoz iratkoznak, nehéz lesz visszahozni őket, amennyiben sikerül családorvost találni Nyárádkarácsonba. 

A polgármester elmondta, jó ideje keresik a nyugdíjba vonult orvos utódját, ehhez a biztosítópénztár, valamint a közegészségügyi igazgatóság segítségét is kérték. Olyan személyre lenne szükség, aki beszél magyarul, hiszen főként a vidéken élő idősek számára nagyon fontos, hogy anyanyelvükön mondhassák el panaszaikat. A községvezetés reménykedik, hogy a közelgő rezidensvizsga esetleg megoldást kínál a gondjukra, de értesüléseik szerint kevesen választanák a családorvosi pályát. A község tulajdonában lévő, központi elhelyezkedésű orvosi rendelőben előnyös feltételeket biztosítanak annak, aki elvállalja a nyárádkarácsoni praxist. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató