Mintha mindig csokornyakkendőt és öltönyt viselne, felső zsebében gondosan őrzött emlékmozaikokkal, amelyeknek keletkezését napi pontossággal tudja. Borús, hétköznapi estéken is ünnepélyes a jelenléte, a lényét átható öröm – a megajándékozottak belső ragyogása – azonban akkor mutatkozik meg teljességében, amikor énekel.
Portik Viktorról négy és fél évvel ezelőtt írtam először élettörténetet A citromfűlapi kora címmel, kevéssel azelőtt, hogy megkezdte volna a nyolcadik osztályt a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban. Most újra végzős, ugyanott. Különleges kanyarral jutott vissza a tehetséggondozás egyedi mikrokozmoszába, közben önmagáról és a körülötte hullámzó világról is sok mindent megtanult.
– Nyolcadik végén hegedű szakra készültem, bár nem voltam egészen biztos a döntésemben – pergette vissza az időt Viktor az érett mesélők magabiztosságával. – A román és a matek képességvizsga miatt nem sikerült bejutnom, másodiknak estem ki a vonal alatt. Akkor jött az ötlet, hogy próbáljam meg az autóvillamossági szakot a Şincai szakközépiskolában. A járművek szerelése mindig is érdekelt, az ingyenes sofőrsuli is motivált, meg az is, hogy lesz egy keresett szakmám. Felvételt is nyertem, és 2018 szeptemberében egy egészen új életszakasz kezdődött el számomra.
Kérdeznem sem kellett, hogy magával vitte-e az új környezetbe a régi szenvedélyt.
– A tanévkezdés utáni első pénteken már énekeltem az iskola udvarán. Odajött egy szaktanár, aki nekünk nem tartott órákat, és behívott egy tanterembe, hogy az osztályának is mutassam meg a tudásom. Ezután szinte naponta énekeltem a nagyszünetekben az udvaron. Nemsokára én lettem a legnépszerűbb az iskolában. Persze nem szerette mindenki a stílusom, de általában tiszteltek a diákok, vagy éppen gúnyoltak, valahol a kettő között mozgott a megítélésem. Közben a tizenkettedikesek elkezdték szervezni a gólyabált, és engem is beneveztek a válogatóra, bár azt sem tudtam, mi fán terem az egész. Nyilvános szereplésben viszont már korábban is sokszor volt részem, művészetis diákként a Vox Angelica gyermekkórusban is énekeltem, és nem sokkal a kilencedik osztály megkezdése előtt az Oázis Alapítvány nyugdíjasklubjában egy önálló fellépésem is volt, ami fél óra helyett másfél órásra sikeredett. Oda Koós János dalaival mentem, többek között a Kislány a zongoránál cíművel. Ezt adtam elő a gólyabál-válogatón is. Mindenkinek nagyon tetszett, még a román diákok is mind odagyűltek körém, úgy hallgatták. Már javában folytak a próbák a novemberi megmérettetésre, amikor édesanyámmal elmentünk a Budapest melletti Ócsára, egy Koós János-koncertre. Én voltam a legfiatalabb jelenlevő, körülöttem szinte mindenkinek fehér haja volt. Az ócsai élményeim közé tartozik a Korda Györggyel való személyes találkozás is. Addig inkább az ’50-es, ’60-as évek táncdalait szerettem, a ’70-es évekbeli diszkózenét azon a koncerten kedveltem meg. Olyan, számomra új dalokkal tértem haza, mint a Reptér, a Virágeső és a Micsoda nagyszerű dolog. Ez utóbbival léptem fel a gólyabálon, énekeltem és hegedültem is, és én lettem Mr. şincai. A városi megmérettetésre már többszöri dalváltás után Zalatnay Sarolta Fák, virágok, fény című dalával készültem, itt különdíjas lettem, azaz negyedik helyezett.
Egy koppenhágai élményekkel – tanulással, munkával, kirándulással – teli nyár után, a tizedik osztály elején Viktor úgy érezte, esett a népszerűsége, főleg, mivel a tizenkettedikesek, akikkel egy budapesti utazáson is részt vett, már nem voltak az iskolában. Az akkori végzősök is hívták, hogy csatlakozzon a soron következő gólyabál mentorjaihoz, ő azonban visszautasította az ajánlatot. Az éneklés persze ebben az időszakban is fontos szerepet játszott a mindennapjaiban.
– A romántanárnőm már kilencedikben elvitt a román kultúra napja alkalmából szervezett Eminescu-évfordulóra, ahol a költő Sara pe deal című megzenésített versét adtam elő. Tizedikre megtanultam Ciprian Porumbescu hegedűre és zenekarra írt balladáját, ezt több helyen – a Kultúrpalotában, a Maros Művészegyüttesnél és a faipari szakközépiskolában is – eljátszottam. 2020. január 17-én a Kálvin János idősotthonban léptem közönség elé. Azt mondtam a jelenlevőknek: üljünk fel a vonatra, és utazzunk el együtt az ’50-es évektől a ’80-as évekig. Többek között Korda György, Kovács Kati-slágereket énekeltem. Ez volt az első két és fél órás fellépésem.
– 2020 márciusában a világjárvány miatt nálunk is elkezdődött a karanténidőszak. Hogy élted meg a bezártságot?
– Eleinte újdonságnak számított, és mivel én lelkesedem az ismeretlen helyzetekért, nagyon jól viseltem. Pláne, hogy kimehettem a kertünkbe, áshattam, ültethettem. Ott készítettük el édesanyámmal az első videoklipemet is a Fák, virágok, fény című dallal, amit a hölgyismerőseimnek küldtem el nők napjára. Az online tanítás azonban nem fogott meg. Akkor kérdezte meg tőlem először anyám, hogy nem szeretnék-e visszatérni a művészetibe? Június végére érett meg bennem az elhatározás, hogy visszamennék. Éppen megüresedett egy hely tizenegyedik osztályra, így el is kezdtem felkészítőkre járni Madaras Ildikó tanárnőhöz, az énektechnikai tudás, a helyes légzés, hangképzés ugyanis nekem a líceum első két évéből kimaradt. Madaras Ildikó mellett Korpos Kamilla – a jelenlegi osztályfőnököm, akivel már korábban sokat dolgoztunk együtt a művészetiben – segített rengeteget, kettőjüknek köszönhetem, hogy a felvételin mindenből tízest kaptam.
– Milyen volt a régi iskoládban kezdeni a tizenegyedik osztályt?
– Egészen álomszerű. Pár hónapig élőben járhattunk, aztán itt is elkezdődött az online időszak. Ennek is megvolt az érdekessége, egyszer például szólt az egyik tanárom, hogy úgy zúg az otthoni elektromos zongorám, mintha egy helikopter szállna fel a közelben. Február közepén a szakórákat élőben lehetett tartani, az külön élmény volt számomra.
Viktort a virtuálisban is megtalálták a kihívások, először a temesvári egyetem szervezte online énekverseny, amire egy áriával és egy német lieddel (énekkel) várták a jelentkezőket. Koronavírusos volt, amikor megtudta az eredményt: 100-ból 91 ponttal harmadik lett.
– A jutalom az aradi filharmóniával való közös fellépés volt, amire tavaly június 3-án került sor. Először énekeltem akkor közönség előtt klasszikus művet – mondja, majd arról mesél, hogy tavaly nyáron a Marosvásárhelyen megrendezett nemzetközi női kézilabdatornán is énekelt a sportcsarnokban.
Tavaly októberben a Kultúrpalotában tartott operettesten Jancsi belépőjét adta elő a Kacsóh Pongrác – Heltai Jenő János vitéz című daljátékából. Ezzel és a Du traum-schöne Perle der Südsee című operaáriával nevezett be a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zeneművészeti Tanszéke online megmérettetésére, ahol klasszikus zene kategóriában első lett. Decemberben újabb fellépések következtek: a hónap közepén a Mustármag együttessel Csíkszeredában és Csíkdánfalván szerepelt, egy nappal szenteste előtt a Művész moziban egy jótékonysági koncerten énekelte és hegedülte a Csendes éjt. Februárban egy könyvbemutatót színesített gyönyörű énekhangjával, majd március 26-án Nagyernyében egy negyedik alkalommal szervezett nótaversenyen vehette át az első díjat.
– Hogyan tovább érettségi után? – kérdezem Viktortól, aki ezúttal nem ingadozik, mint négy évvel ezelőtt.
– A nagyváradi Partiumi Egyetemre szeretnék bejutni klasszikus ének szakra – mondja, majd arra kér, tegyünk említést apai ágú nagyanyjáról, Osvát Ágnes írónőről is, akitől a művészetek iránti vonzalmát is örökölhette. A közel kétórás beszélgetésünk alatt sok egyébről, többek között személyiségfejlesztésről és számmisztikáról is szó esett, Viktor közel hét hónapja ezzel is foglalkozik, internetes tanfolyamokat követve. Végül a kiindulóponthoz térünk vissza.
– Amikor énekelek, az számomra a teljes felszabadulás – mondja a 18 éves fiatalember, mielőtt elköszönnénk. – Abban benne van minden gondolatom, dühöm, örömöm. Olyankor igazán megmutatkozik a létezésemet meghatározó szenvedély.
