Egy éve ilyenkor már zajos nyilatkozatháború folyt az új munkatörvénykönyv kapcsán a politikai berkekben, a kormányoldal akkor és azóta sem győzte eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az új állások teremtése, amit ők – mondták akkor – ezzel a jogszabállyal igyekeztek elősegíteni. Az új törvénykönyv közel egy éve érvényben van, de a munkavállalók megváltása nemhogy elmaradt, még romlottak is a kilátásaik.
Egy éve ilyenkor már zajos nyilatkozatháború folyt az új munkatörvénykönyv kapcsán a politikai berkekben, a kormányoldal akkor és azóta sem győzte eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos az új állások teremtése, amit ők – mondták akkor – ezzel a jogszabállyal igyekeztek elősegíteni. Az új törvénykönyv közel egy éve érvényben van, de a munkavállalók megváltása nemhogy elmaradt, még romlottak is a kilátásaik.
Egy, a napokban nyilvánosságra hozott, négy év adataira kiterjedő munkaerő-piaci tanulmány szerint a vizsgált időszakban tavaly volt a legnagyobb annak valószínűsége, hogy egy aktív munkavállaló elveszítse állását. Az aktív lakosság tizede nem tudta megtartani munkahelyét 2011 folyamán, és ennek az embertömegnek csak a negyede változtatott állást, a többi az utcára került, a segélyezettek vagy az inaktívak soraiba. Az világos, hogy a statisztikák sosem tükrözik teljesen pontosan a valóságot, de ez az adat már eléggé világosan mutatja, hogy az új törvény nem hozta a várt eredményt, legfeljebb arra volt jó, hogy a dolgozó cégeken újabb és újabb bírságokat vasaljanak be. Ezt a következtetést erősíti az is, hogy az adatok szerint a munkanélküliek négyötöde képtelen állást találni, illetve egyre hosszabb az álláskeresés időszaka azok számára, akik vissza is tudnak valahogy kászálódni a kenyérkereső táborba. Az meg már nemcsak a munkatörvénykönyv, hanem az oktatási rendszer csődje is, hogy a tanulmányaikat befejezők kevesebb mint fele képes elhelyezkedni. Vagyis az oktatás kínálata és a munkaerőpiac kereslete nincs összehangolva, de ez már rég nem újdonság, az adatok csak a jelenség időben való súlyosbodását jelzik.
A közelgő választási kampányban szívesen befizetnénk egy, ezt a felmérést kiveséző vitára, ám félő, hogy ez a labda túl magas lesz egy olyan politikai szféra számára, amelynek szereplői elsősorban az osztogatáson alapuló választási stratégiákban jeleskednek. Egy jellemző tünet, hogy a munkavállalói tábor felett rendszeresen az állami alkalmazottak bérei kapcsán van egyáltalán vita, holott ezek „csak” az aktív lakosság negyedét teszik ki, és a béreiket a versenyszférában dolgozó adófizetők, illetve az azokat alkalmazó cégek állják. Ezek egyre nehezebb sorban vannak, melyen pont annyit javított az új munkatörvénykönyv, mint az ebben a törvényhozási mandátumban eddig regnáló kormányok nem létező válságkezelő stratégiái.
