Bizarr ötlete támadt egy kínai szállodatulajdonosnak.
Bizarr ötlete támadt egy kínai szállodatulajdonosnak. Hszien tartományban – csak tudnám, hol van pontosan, ugyanis sem iskoláim, sem a felsőoktatásban eltöltött évek nem készítettek fel kínológiából, egész oktatásunk bűnösen Európa-centrikus volt, márpedig a legtöbb amerikai és kínai afféle viaszfigurák múzeumának nézi ezt a kis Ázsia-nyúlványt – ahol méretes vendéglátói kultúrára tekint vissza a kínai wellnes- és gyomorkényeztető szakma – a vendéglős és szállodacézár megrendelte egy kínai csokoládégyártól a teljes cseréphadsereg kicsinyített mását. Az persze le is szállította, elvégre van pénz a kínai nagytigris csíkos zsebében, éhsége végtelen, ugrásra kész, már be is lendült, fel akarja falni az USA-t, és zsebre vágni a világot, elárasztani olcsó tornacipőkkel, Ancient porceláncigarettával, kínai torna- és tetrabugyival; máris szét tudja zilálni a világ kommunikációs rendszerét egy kattintással a Mennyei Béke Terének egyik mellék felvonulási épületéből, ahonnan addig a Li Peng Fu elleni merénylőket figyelték meg.
Van azonban egy kis engedmény ebben a szoros programban: a közelgő decemberi téli ünnepek (nehogy karácsonyt emlegess az ateista sokvallású Kínában!) alkalmából Mikulás-sipkát csaptak a csokoládékatonák fejébe.
Az ötletet tovább lehet fejleszteni, sőt kell is. Élelmes tengerparti, predeáli vagy hargitafürdői vendéglátósok szerződtetnek a képzőművészeti és formatervezési egyetemről kilépett fiatal, frissen végzett szobrászokat vagy dizájnereket, akik ott sertepertélnek a vendégek körül, amíg azok gondtalanul és felelősségteljesen zabálnak, csipegetnek, esznek-isznak, mulatéroznak és felajánlják, hogy a lerajzolás régi elavult és költséges módszere helyett ott helyben megszoborják csokoládéból vagy halvából (miben van már local couleur) önt, a kedves nejét, három rosszcsont, égedelem, de nagyon okos gyermekét, amit hazavihet, kiállíthat, végül jóízűen elfogyaszthat. Ecsetelni kell a vendég előtt a csokoládé egészséges voltát, fogyasztásával járó egészségrészesedést és életerő-hozadékot, el kell hessegetni azokat az avult fogászokat, akik a csokoládé fogazatrongáló aknamunkájára figyelmeztetnék a fogyasztói társadalmat, azok a fehér köpenyesek ugyanis a zöldség- és gyümölcsnagykereskedők, rágógumigyártók fizetett ügynökei.
Lesznek persze olyan furmányos vendéglátóipari szakférfiak (vagy hölgyek), akik a hosszú hétvégi kicsapongást eleve összekötik a csokifogyasz-tással, tehát benne van a szoba árában a napi háromszori étkezéssel, korlátlan internet-használattal és a hatórás masszázsolt fürdőzéssel.
Egyházi nyaralókban, melyek az igaz hit szolgálatába szegődnek, alkalomadtán (mindig adódik alkalom, jegyezzük meg sietve) olyan csokoládéfigurákat lehet forgalmazni, amelyek hasonlítanak azokra az ellenségeinkre, akiknek megátkozását fontos és halaszthatatlan teendőnek érezzük. Ilyenkor a pópa átkot mormol rá, csak általa ismert hatásos varázsigéket, sokkal hatékonyabbakat és lukratívabbakat, mint az egészségügyi kártyára vagy az influenza elleni szérumra kivetett anathema. Az illető hazaviszi a megátkozott csokoládékrampuszt, rontó-ártó szellemet, amely az átok súlya alatt beroggyan, és megeszi, eltünteti, megsemmisíti (Freud szerint), majd a kloákában, ahová bépottyantani fogja másnap, kárörvendezve, tapsikolva néz majd utána. Az átok próbált. 48 óta csak a székely-magyarokon nem fog, a mondás szerint. Még ebben is különcködnek…
Éppen itt tartottunk elmélkedésünkben, amikor a szikratávíró, ugyanaz, amelyen Lenin gratulált a magyar tanács- és csokoládé-köztársaságnak 1919-ben, szertekattogta a riasztó hírt: fogyóban a világ csokoládékészletei. Sebaj, gondoltam, majd hamisítják. Pont ezt ne tennék Hiszien és Piszien tartományban?!!
1A címben felidézett töredék egy régi reklámdal szövege, amelyből sláger lett az ötvenes évek közepén
