2026. február 2., hétfő

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Nagy Tibor (archív)


Az utolsó két forduló eredményétől függetlenül a női A osztályos kézilabda-bajnokság C csoportjának első helyén végez a marosvásárhelyi városi sportklub csapata, amely a 12. fordulóban idegenben győzött a Resicabányai CSU ellen, és ezzel megszerezte a szükséges pontot ahhoz, hogy matematikailag is biztos legyen az első hely megszerzésében.

A marosvásárhelyi csapat az egyik legfontosabb játékosa, a sérült Oana Sârb nélkül utazott a találkozóra (hogy Makarenkót, akit aligha látunk már viszont, ne is említsük, bár távozásáról egy szót sem ejtett a klub), és ez főleg az első félidőben volt érezhető, amikor alig 12 gólt sikerült szerezni. A két fél közötti különbség végül a második félidőben, a 40. perc után, de főleg az utolsó tíz percben bontakozott ki, amikor kialakult a nyolcgólos különbség.

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a marosvásárhelyi együttes vasárnap a Besztercei Gloria fiókcsapatát fogadja, majd a bajnoki fázist temesvári kiszállással zárja le. Gergely Ákos vezetőedző a két mérkőzést a rájátszás előkészítéséhez használhatja fel, amely február 22-én rajtol, és ahol a tét már a Virágok Ligájába jutás lesz. A csoport biztos továbbjutó második helyén nagy valószínűséggel a Nagydisznódi Măgura végez, amely vasárnap létfontosságú győzelmet aratott közvetlen riválisa, a Kolozsvári U ellen. 


Jegyzőkönyv

Női kézilabda A osztály, C csoport, 12. forduló: Resicabányai CSU – Marosvásárhelyi CSM 23-31 (11-12).

Resicabánya, városi sportcsarnok. Vezette: Ovidiu Durnea (Temesvár), Marius Fiscu (Temesvár).

Resicabánya: Gherman – Știubei Girboni 8 gól, Eremici 3, Radosavlevici 3, Dușa 2, Petrescu 1, Andrei 1 (Cîmpean 3, Miloș 1, Pătășeanu 1, Buzzi, Copocean).

Marosvásárhely: Chetraru 1 (Albu) – Scutaru 7, Rusneac 4, Munteanu-Korodi 4, Danciu 3, Bucur 1, Bărăbaș 1 (Tarcău 3, Burić 3, Țifui 3, Mureșan 1, Pop).


Eredményjelző

Női kézilabda A osztály, C csoport, 12. forduló: Temesvári Universitatea de Vest – Besztercei Gloria II 24-37, Resicabányai CSU – Marosvásárhelyi CSM 23-31, Besztercei CNOPT – Nagyváradi CSU 28-30, Nagydisznódi Măgura – Kolozsvári U 26-23.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató