2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csúfot űznek a megyei fejlesztési projektekből

Érdektelenséggel és tehetetlenséggel vádolta a hatalmat és Maros megye vezetését keddi politikai nyilatkozatában Marius Paşcan PDL-s szenátor, miután felvezetőjében az idők során meghonosodott szokásról szólt, amely szerint, egyfajta lokálpatriotizmustól vezérelve, a honatyák saját választókerületük érdekeiért lobbiznak a parlamentben, kormánynál és minden rendelkezésre álló fórumon, oly módon természetesen, hogy ne lehessen befolyásolással vádolni az illetőt.

Azonban, jelentette ki, azt tapasztalja, hogy Maros megye esetében a dolog épp fordítva igaz, mert a költségvetés-tervezethez benyújtott módosításaikat, amelyek Maros megye legfontosabb fejlesztési terveit tartalmazták, a hatalom képviselői egyszerűen lesöpörték az asztalról, a Maros megyeiek is ellenük szavaztak.

Véleménye szerint a költségvetésről szóló szavazás nem volt egyedi eset, emlékeztetett, hogy a marosvásárhelyi repülőtér ügyében a szállítási miniszterhez intézett interpellációja sem járt több sikerrel, a kormányt a legkevésbé sem érdekli a reptér sorsa. Paşcan ugyanakkor felemlegette, hogy az infrastrukturális beruházásokért felelős miniszterhez címzett interpellációjára – amelyben a Marosvásárhely–Szászrégen közötti országút felújítása terén tapasztalt rendellenességekre figyelmeztetett – sem kapott érdembeli választ, csupán „udvarias blablát”.

A szenátor azzal vádolta a jelenlegi hatalmat, illetve a megye vezetését, hogy képtelenek befejezni az előző mandátum idején elkezdett beruházásokat, holott infra-strukturális fejlesztés nélkül Maros megye „csupán a csőd és munkanélküliség terén fog jeleskedni”.

„Valószínűleg ez volt az a fényes perspektíva, amelyet az USL a kampányban beígért, de a változtatás vágyának hevében a Maros megyeiek nem értettek meg”, zárta politikai nyilatkozatát Paşcan Marius szenátor.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató