2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Derűs, esőverte kirándulás

  • 2013-10-07 13:52:49

A forró nyár után vártuk a derűs, szép őszi napokat, amelyek oly békésen simulnak az idősebb emberhez.

A forró nyár után vártuk a derűs, szép őszi napokat, amelyek oly békésen simulnak az idősebb emberhez. De október elsején egész nap szemerkélt az eső. Ez azonban nem tántorította el a magányosok lelkes csoportját, s elindultunk az előre eltervezett kirándulásra, annál is inkább, mivel még fülünkbe csengett az idősek napján elhangzott sok biztató szó, hogy legyünk derűsek. Így hát esőkabáttal, esernyőkkel felszerelkezve, derűsen indultunk a Kopacz Imola által szervezett kirándulásra, Erdőszentgyörgy–Kőrispatak–Énlaka–Bözödújfalu útvonalon.

Már az út elején, Bözöd-újfaluban kellemes meglepetésben volt részünk, hiszen Gáll Rozália klubtársunk Csaba fia elállta az utunkat, hogy hétvégi házába hívjon meg, ahol forró teával, gyümölccsel, édességgel várta a kirándulókat. Bizony jólesett a forró ital, mely még a lelkünket is átjárta. Jólesett a csoki is, amit Imola osztott szét közöttünk.

Utunk során Kopacz Imola volt az idegenvezetőnk, akitől sokat megtudtunk a Rhédey-kastélyról, ahol II. Erzsébet királynő üknagyanyja, Rhédey Claudia született. Sándor Pál Lajos württembergi herceg felesége lett, majd igen korán, 30 éves korában hunyt el, az erdőszentgyörgyi kápolnában van eltemetve. Károly walesi herceg többször hangoztatta, hogy ereiben magyar vér is csörgedez.

Kirándulásunk fénypontja a kőrispataki szalmakalap-múzeum volt, amely egyedülálló Romániában. Lelkes irányítója Szőcs Lajos. Itt igen kedves fogadtatásban volt részünk, részletes tájékoztatást kaptunk a múzeumról és a kiállított tárgyakról. Az óriás-szalmakalap alatt fényképeket készítettünk. A múzeum udvarán érdekes kőgyűjteményt is megcsodáltunk. A településen megnéztük még a kazettás mennyezetű unitárius templomot, aztán Énlakára indultunk. Utunk végső célja a bözödi siratófal volt, ahol márványtábla jelzi a vízzel elárasztott falu emlékét. A rajta található szimbólumok az itt gyakorolt vallások – a római katolikus, a görög katolikus, az unitárius és a zsidó – hirdetik, hogy a különböző felekezetű lakosok békés egyetértésben élnek. Útban hazafelé Kopacz Imola újra átvette az idegenvezetést, felolvasta Malonyai Dezső 1908-ban kiadott írását: Párbeszéd az utolsó szombatossal. Köztudott, hogy Bözödújfaluban szombatosok is éltek.

Az esőverte kirándulás szép volt, megőriztük jókedvünket és ismereteinket gazdagítottuk.

Radványi Hajnal

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató