Diakóniai házat és emlékkaput avattak Bergenyében

• 2012-08-12 17:29:14

• Mezey Sarolta

Három vasárnapra elegendő ünnepi alkalmat sűrítettek össze tegnap Mezőbergenyében, ahol a református közösség összefogásának és kitartó munkájának eredményeként átadták azt a diakóniai központot, amelyet a Bubikon-Wolfhausen-i svájci testvérgyülekezet segítségével a volt felekezeti iskolából alakítottak át, újítottak fel, illetve bővítettek ki.

Fotó: Mezey Sarolta

Három vasárnapra elegendő ünnepi alkalmat sűrítettek össze tegnap Mezőbergenyében, ahol a református közösség összefogásának és kitartó munkájának eredményeként átadták azt a diakóniai központot, amelyet a Bubikon-Wolfhausen-i svájci testvérgyülekezet segítségével a volt felekezeti iskolából alakítottak át, újítottak fel, illetve bővítettek ki. Ez alkalomra készült el a székely emlékkapu, amellyel a volt kántortanítóknak, lelkészeknek állítottak emléket. A falu nagyszabású ünnepségén jelen volt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, Ötvös József, a Marosi Egyházmegye esperese, Thomas Muggli, a testvérgyülekezet lelkésze, a svájci gyülekezet tagjai, a szomszédos települések lelkészei, az elszármazottak, valamint a gyülekezet tagjai.

Aki Mezőbergenyén áthalad, most már biztosan megragadja valami a tekintetét: egy gyönyörű faragott kapu és egy szépen rendbetett, faluhelyen impozánsnak számító épület. A református gyülekezet újból vállalta az építkezést. Miután a gyülekezeti házat, ravatalozót felépítették, pár év leforgása alatt most diakóniai házat avattak. Bátran elmondható: építő gyülekezetről van szó, amelynek mozgatója – bár ezt nem szereti hangoztatni – Domahidi Béla tiszteletes úr. Az ő nevéhez fűződik a tizenhárom éves svájci kapcsolat, s az ebből fakadó együttműködés, ami nem csak a baráti szálak ápolásából, hanem a gyülekezet és a falu hasznára történő gyümölcsöztetés is. Rá hárult a feladat, hogy „le-vezesse” ezt az építkezést is, ami, mint minden építkezés, embert próbáló energiabevetéssel zajlott.

Áll a svájci ház

– A mezőbergenyeiek svájci háznak nevezik a diakóniai otthont, amelyet a svájci gyülekezet támogatása nélkül nem építhettünk volna fel. Szeretetből szeretettel építettük, de a svájciak lélekkel, lelkesen álltak mellénk. S ettől a lelkülettől hatódunk meg. Nem is az összegtől, amelyet összegyűjtöttek. A diakónai központ – két nagy terem, konyha, két lakás, korszerű fürdők – 120.000 euróba került, ebből százat a svájciak adományoztak, 10 ezret a hollandok, 10 ezret pedig a gyülekezet gyűjtött össze. Nagyon sok munka révén áll a ház, a svájciak gyűjtő akciókat, sportrendezvényeket szerveztek, s a pénzt elküldték, a munka ránk hárult, amiből mindenki derekasan kivette a részét. Most eljött az idő, hogy megkezdjük a diakóniai munkát – mondta Domahidi Béla bergenyei lelkész.

Kaspar Wegmann, a testvérgyülekezet gondnoka hangsúlyozta, hogy a bubikoni gyülekezetben bergenyei csoportnak nevezik a támogatókat. – Nagyon lelkesek voltak, de amikor megkaptuk az árajánlatot, megcsappant a lelkesedés. Feltettük a kérdést, hogyan sikerül 2-3 év alatt összegyűjteni a pénzt. Ezer frank volt az első adomány. Azóta eltelt három év, s a gyűjtés, közös tervünk bravúrosan sikerült.

Bergenye ma példát mutatott Európának

– 678 éve jegyezték fel először, hogy székelyek lakják a települést, Székely-Mezőségen járunk, Erdélyben, tovább bővítve a Kárpát-medencében, s ha a segítségnyújtó svájciakat is a képbe foglaljuk, akkor Európában. Abban az Európában, amely az 1568-as vallásszabadság kihirdetésével példát mutatott Európának. Bergenye ma példát mutatott: szeretetotthont épített, dolgozott, reménykedik és szeretetszolgálatot vállal. A volt felekezeti iskolát egy tűzvész után száz évvel ezelőtt építették újjá. Kívánom, hogy az utódoknak száz év múlva kelljen újjáépíteni ezt az épületet. Addig töltsék meg tartalommal, élettel és szolgáljanak benne szeretettel – mondta Ötvös József, a felavatásra kész épület előtt.

Egymás terhét hordozzátok

Az ünnepség során felszólalt Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja, akit gyerekkora óta erős szálak kötik Mezőbergenyéhez. Nagyapja, Zsigmond Pál bergenyei lelkész volt, gyermekkorában édesapja sok bergenyei történetet mesélt neki. – Csodákat éltünk ma át Bergenyében, gondolok itt az ünnepi istentiszteletre, a szépen muzsikáló Domahidi lányokra, a svájciak jelenlétére, az épületavatásra. Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be Krisztus törvényét! – ez az ige olvasható a székely emlékkapun. Teherviselésre vállalkoztok, ez tesz gazdaggá titeket. Hiszen az anyagi gazdagság mulandó. A lámpás emberek felelősségének megmutatkozása is csoda, ezzel is szembesültünk itt. Csak annak a településnek, népnek van jövője, akiknek a múlt az iránytűje. Történelmi időket élünk, hivatalosan is helyreállítjuk a nemzet lelkületét, hiszen a honosítási eskütétel során átérezzük a nemzeti együvé tartozás súlyát – mondta a főkonzul, hozzátéve, hogy a diakóniai ház és az emlékkapu szerepe hirdetni: a szeretet lényege a szolgálat.

Bergenye múltjának egy részét felvésték az emlékkapura. Az elmúlt ötven év hat kántortanítójának és hat lelkészének nevét örökítették meg rajta. A kántortanítók: Kádár Márton, ifj. Kádár Márton, Kakasi Sándor, Liszka Gedeon, L. Zsigmond Klára és Székely Kálmán. Lelkészek: Székely Sándor, Bartus Gábor, Zsigmond Pál, Herman István, Veress Gábor és Gede Sándor.

A kaput a székelyszentléleki Berze László és családja faragta, akik kivételesen szép és igényes munkát végeztek.

Az ünnepségen köszönetet mondtak valamennyi támogatónak, önkéntesnek, akik kivették részüket a munkából, köztük Gálfi Attila és Nagy Árpád építőknek, valamint Borbély Ferenc volt és Barabási Lőrinc jelenlegi gondnoknak.

A templomban és a diakónai ház előtt ünnepi műsorra is sor került. Szavalt Nagy Andrea, Nagy Nimród, Barabási Atina és Gálfi Attika, Domahidi Emese vezényletével fellépett a férfikórus és a négy Domahidi lány. A gyülekezet gondnoka a gyülekezet nevében mondott köszönetet a svájciaknak, akik nélkül ma Bergenye református közössége nem ünnepelhetett volna.