Dr. Bernády György és Marosvásárhely urbanizációja

(Folytatás március 11-i lapszámunkból)

A zeneiskola Marosvásárhely egyik kimagasló oktatási intézménye. Ennek a felállítása érdekében is sokszor kilincselt a minisztériumnál Bernády, hiszen csak anyagi támogatással lehetett szó a fenntartásáról. Mindezek dacára csupán évi négyezer korona államsegélyben részesült.³³ Az 1908/09-es tanévben a zeneiskolába 160 növendék járt. 1910–1911-ben nem hivatalos megbeszélések folytak annak érdekében, hogy az iskola elnyerje a (zene)tanárképző státust. Hogy mennyire szívén viseli Bernády a zeneiskola ügyét, érzékelteti az 1911. június 4-én, útban az Egyesült Államokba, a hajóról Hofbauer Aurél alpolgármesternek írt levele is. Ebben arra kéri, hogy a főépítész és a pénzügyi bizottság hozzájárulásával még egy emeletet terveztessen a Kultúrpalotára, hogy abban a zeneiskola is elférhessen.³⁴ 

A zeneiskolának az utolsó békeesztendőkben 400 tanulója volt, s nem csupán helyi érdekű intézményként működött, hanem hallgatókat fogadott a város környéki településekről is, de még Gyergyószentmiklósról, Csíkszeredáról, Tordáról, Nagyenyedről, mi több, a jóval népesebb Kolozsvárról is számosan látogatták „az ének és zeneművészetekben való magasabb kiképzés céljából”.³⁵ Az állami ellenőrzések alkalmával az intézet mindig kiváló minősítést kapott, az iskola növendékeinek nem kellett szégyenkezniük a különféle vizsgabizottságok előtt, a felvételi vizsgálatokon sikerrel átestek, felvételt nyertek a Zeneakadémiára, az Operaházba, és tanárként is megállták a helyüket az ország több intézetében.

Bernády polgármesterségének a végén épült a községi közigazgatási tanfolyam impozáns épülete. Az 1912–1913-as költségvetési évben az épület és berendezése, hozzáadva az építkezési terület árát is, 560 ezer koronába került.³⁶ 

1910-ben a marosvásárhelyi oktatási intézményekbe (gimnázium, polgári, elemi, tanonc- és szakiskola, óvoda, tanfolyam) összesen 5488 gyerek járt. Ezek jelentős része a Bernády-korszakban alakult, illetve épült iskolát látogatta. 264-en tanultak a három óvodában, 2213-an a 12 elemi iskolában, 668-an az ipariskolában, 58-an a kereskedelmi iskolában, 644-en a három polgári iskolában, 736-an a két gimnáziumban, 111-en a felső leányiskolában, 316-an a négy ipari és kereskedelmi iskolában, 243-an a zeneiskolában és 55-en a közigazgatási tanfolyamon. A katonai alreáliskola növendékeinek száma 280 volt. Az állami gyermekmenhelyen 896 lelencet tartottak nyilván, a két árvaházban 23-an voltak.³⁷

Az állami iskolákon kívül a városban két rómaikatolikus, két református, egy evangélikus, egy izraelita, egy társulati és egy magániskola működött. 

Az állami iskolák teljesen osztottak voltak, három iskola négy tanítóval, két iskola pedig ennél több tanítóval működött. Négyosztályos volt három iskola, két iskola pedig öt- vagy hatosztályos. A tanítási nyelv mindenik állami elemi iskolában kizárólag a magyar volt. Az itt tevékenykedő 24 tanító mind rendes oklevéllel rendelkező tanerő, 17 közülük férfi, hét nő. A nem magyar anyanyelvű diákok esetében még az 1868-as törvény kimondta, hogy a népiskola minden tanulója anyanyelven nyerje az oktatást. Mivel Marosvásárhely esetében az állami iskolák, a város etnikai összetételének megfelelően, magyar anyanyelvűek, az oda beiratkozott más nemzetiségű gyerekeknél külön osztályozták a magyar nyelv elsajátítását. 

Bernády polgármestersége idején tíz év leforgása alatt öt új elemi iskolát, egy polgári fiúiskolát, egy felső kereskedelmi leányiskolát és leánygimnáziumot, két fiúgimnáziumot (a református kollégium főépülete és a katolikus gimnázium) építettek a városban, és új épületet kapott a katonai alreáliskola is.³⁸ Ekkor már az országos átlagot meghaladó iskola működött a városban. Csak egyetemi szintű intézeteket nem sikerült létrehozni. 1914-ben három óvoda, 13 elemi iskola, 2 ipari szakiskola, 3 polgári, 2 főgimnázium, egy leánygimnázium, egy fa- és fémipari szakiskola, egy kereskedelmi iskola, egy zeneiskola, egy kadétiskola és több tanfolyam működött a városban.

Az oktatás színvonalának emelkedését az írni tudók számának és arányának a növekedése is tükrözi, míg 1900-ban Marosvásárhelyen az össznépesség 64,6%-a tudott írni és olvasni, ez az arány 1910-ben már 70,5%-ra emelkedett. 

 

(Folytatjuk)

 

 

[33] Sebestyén Mihály 2011, 201.

[34] Marosi Barna: Bernády György városa. 2006, 45.

[35] Uo.

[36] Sebestyén Mihály 2011, 203.

[37] Uo. 158.

[38] Gaál Kornélia: Marosvásárhely a 19. század végén és a 20. század elején. In: A Maros megyei magyarság történetéből. 1997, 237.