2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dragnea kikelt a vádhatóság ellen

Romániában egyelőre a parlament vitatja meg és fogadja el a törvényeket – jelentette ki kedden a Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea.

Romániában egyelőre a parlament vitatja meg és fogadja el a törvényeket – jelentette ki kedden a Szociáldemokrata Párt és a képviselőház elnöke, Liviu Dragnea, arra reagálva, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyészség közgyűlése elutasította Tudorel Toader miniszternek az igazságügy működését szabályozó törvények módosítására irányuló javaslatait. 
„Csak nem tartóztatnak le mindnyájunkat, és maradnak még néhányan közülünk a parlamentben, Romániában ugyanis a parlament vitatja meg és fogadja el a törvényeket. Egyelőre” – fogalmazott Dragnea. 
Az utcai tüntetések kapcsán a szociáldemokrata pártelnök hangsúlyozta, nem igazán érti, mi váltotta ki ezeket, de a teljes társadalom álláspontját figyelembe veszik az igazságügyi reform tekintetében, ugyanakkor az érintett szakmai szervezetek érvei is meghallgatásra találnak. 
„Minden érvet meghallgatunk, függetlenül attól, hogy több vagy kevesebb szenvedéllyel ismertetik ezeket, aztán a parlament dönt, végezetül pedig a törvény az államelnökhöz kerül, aki kihirdeti vagy visszaküldi azt” – nyomatékosította Dragnea. 
A PSD elnöke hozzátette, bár eddig nem értett egyet azzal a javaslattal, hogy zárják ki az államfőt a legfőbb ügyészség és az alárendeltségébe tartozó vádhatóságok vezetőinek kinevezési folyamatából, készen áll arra, hogy meghallgassa az indítvány mellett szóló érveket. 
„Emlékezzünk csak vissza: 2004–2005-ig, amikor a Macovei–Băsescu-féle hatalom változtatott ezen, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács nevezte ki a főügyészeket. Akkor azonban a CSM-t félreállították, és az elnököt ruházták fel ezzel a hatáskörrel. (…) Akkor bezzeg senki nem tiltakozott, mert a CSM nem egy politikus, hanem egy intézmény, amelynek gyakorlatilag az egyenlő távolságtartás mérföldkövének kell lennie” – mutatott rá Dragnea, aki szerint Johannis elnök reakciója eltúlzott volt, „itt ugyanis nem jogi vagy politikai játékokról, hanem elvekről van szó”. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató