Drámapálya 4.
2015-06-01 14:56:44
- Kaáli Nagy Botond
Ünnepélyes díjátadóra, majd beszélgetésre került sor hétfőn délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem keretében működő Stúdió Színház előcsarnokában.
Ünnepélyes díjátadóra, majd beszélgetésre került sor hétfőn délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem keretében működő Stúdió Színház előcsarnokában. Ekkor vehette át két fiatal, pályája legelején lévő drámaíró az egyetem Teatrológia tanszékcsoportja által szervezett Drámapálya 4. című pályázat díjait. A 17-21 évesek kategóriájában első díj ugyan nem került kiosztásra, de megosztott második díjat vehetett át a nagyváradi Erdős Alexandra-Henrietta Az utolsó emlék című jelenetéért és a brassói Markó Orsolya Altató című misztériumjátékáért. Az Élménybeszámoló kategóriában dicséretben részesült a 17 éves Gy. Márta Egy más világ című munkája, a szerző azonban nem jelentkezett még a szervezőknél, így a díjátadón is a két, fentebb említett diáklány vett részt.
A jelenlévőket Ungvári Zrínyi Ildikó egyetemi tanár, a díjátadót követő, a Művészeti Egyetem tanáraival – Albert Máriával és Balási Andrással –, valamint a zsűri tagjaival – Szabó Róbert Csaba novellistával, szerkesztővel és drámaíróval, valamint Székely Csaba drámaíróval – folytatott beszélgetés moderátora üdvözölte, aki elmondta, az eddigi pályázatok nyertesei mára ismertté váltak, bizonyítottak.
A résztvevők kérdéseire válaszolva Markó Orsolya elmondta, régóta foglalkozik irodalommal, verseket szeret írni, szerzeményei megjelentek az iskola újságjában, valamint a Helikonban is, de ez az első dráma, amelyet letett az asztalra. Annak idején egy iskolai rendezvényre írta, be is mutatták az ő rendezésében. Azt a művet kibővítve küldte el a drámapályázatra. Egy ideig részt vett iskolája színjátszó csoportjának az életében is, de rájött, a színészmesterség nem neki való, inkább a háttérben szeretne maradni, a drámaírás pedig ehhez épp megfelelő. De nem tudja még, hogy mit hoz a jövő, hova felvételizik érettségi után. Erdős Alexandra-Henrietta eleddig elbeszélésszerű írások alá jegyezte a nevét, ez az első drámája, amelynek alapjául egy korábbi, prózai alkotása szolgált. Sokáig járt iskolája színjátszó csoportjába, amelynek keretében jövőre valószínűleg színre viszik a nyertes alkotást. Reál szakon végez, de humán szakra kíván felvételizni a Partiumi Keresztény Egyetemre.
A beszélgetés során Szabó Róbert Csaba és Székely Csaba – mindketten a Művészeti Egyetem drámaíró-mesterképzésének végzettjei – egyaránt beszéltek a dráma- és forgatókönyvírásról, az írói lét anyagi lehetőségeiről, a pályázatokról, az írásra való késztetésről, az íróról mint rendezőről, illetve a szöveg és színház, illetve film viszonyáról. Szabó Róbert Csaba szerint dicséretes ez a pályázat, amelyen érdemes részt venni, úgy, ahogyan a többi, hasonló jellegű pályázaton is.
– Felfigyelnek az emberre, a magyarországi Filmalap pályázatán nyertes írásom után nagyon beindult minden. Rengeteg szakembert meg lehet ismerni, jó kapcsolatokat lehet kiépíteni. Azóta több forgatókönyvem született, két rádiójátékot írtam, nagyon élveztem. A Látóval, a Művészeti Egyetemmel és a G. Gaféval közösen szervezett felolvasó-színházi estjeink kapcsán is rengeteg szöveggel foglalkozunk. Jómagam gyerekkorom óta írok, nagyon szeretem a filmírást, a forgatókönyvírást. Persze, ez utóbbinak a sikere rengeteg tényezőn múlik, forintmilliókon például. De a magyar Filmalap forgatókönyvíró programja igen érdekes műhelymunka, amelynek keretében nagyon szépen megfizetik az írókat. Úgy vélem, akár dráma, akár forgatókönyv, akár regény esetében érdemes szinopszisokat írni, majd újra- és újra átnézni azokat. Ha több lesz, mint egy oldal, akár el is felejthetjük. Azt kell megírni, amit igazán szenvedélyesen ki szeretnénk beszélni magunkból.
Székely Csaba hozzátette, ha valakit valóban érdekel a drámaírás, érdemes minél több műhelygyakorlaton részt vennie, azokon lehet a legtöbbet tanulni.
– A pályázatokon való befutás kevésbé esélyes. Öt-hat éve írok drámákat, de Erdélyben nincs olyan kőszínház, amelyet érdekelnének a pályázatok és azok nyertesei. Magyarországon ez másként van, ott sokkal nyitottabbak erre. Nagyon fontos az állandó visszajelzés, amelyre a műhelygyakorlatokon, egyetemi órákon ugyancsak esély adódik. Ezekből szintén sokat tanulhatunk. Én azért írok, mert szükségét érzem, és a drámaformában tudom érvényre juttatni mindazt, ami kikívánkozik belőlem. Meg lehet belőle élni, én ebből élek, de ez olyan, mint a hullámvasút: van amikor, elviszem belőle a családot nyaralni, és van, amikor levágják a gázt.
Ungvári Zrínyi Ildikó abbeli reményét fejezte ki, hogy az ilyen jellegű pályázatok az erdélyi kőszínházak figyelmét is felkeltik, és a tehetséges nyertesek műveit hazai színpadokon is bemutatják. Ennek érdekében hamarosan kötet készül a nyertes munkákból, amelyet eljuttatnak a színházakhoz is.
