Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Miközben estéről estére másokhoz igazodva a mások szerepében adhatja önmagát, néha a színésznek is szüksége van az őszinte vallomásra. Amikor kendőzetlenül beszélhet félelmeiről, kétségeiről, álmairól. Az útról is, amelyet országok, városok között tesz meg, ahonnan folyton hazavágyik. És arról a másik útról, amely a színészből indul a közönség felé. Szavakkal és dallamokkal különleges tájakon, ismerős és ismeretlen vidékeken, ahol emlékezni, nosztalgiázni lehet. S közben kinő a fészek a házból, a ház az utcából, s az út a térből és az időből is. Éder Enikő temesvári színművésszel a képzelet végtelen tartományában járunk, azon a Különjáraton, amit a Születés hetére hozott el Marosvásárhelyre a Deus Providebit Ház nagytermébe. S akit valamelyik marosvásárhelyi színpadra önálló estjével még visszavárunk.
Olvasóinktól pedig elnézést kérünk, hogy a programban szereplő meghívóból, az est helyszíne, amit korábban többször jeleztünk, kimaradt.