„Édes ház” és tájház

A vidéki élet szépségei Szentháromságon

A falusi élet nyugalma kezd egyre vonzóbbá válni fiatalok, idősebbek számára egyaránt, így a városról vidékre költözés mifelénk is egyre népszerűbb. Közel egy évtizede, 2011-ben költözött a Nyárádgálfalva községi Szentháromságra Péterfi Rozália és Ferenc. Negyvenhárom évi marosvásárhelyi lakótelepi élet után döntötték el, hogy a városi nyüzsgés helyett az aktív, de nyugodt vidéki életet választják a szülői ház nyugalmában. 

A méhészkedés csekély nyugdíj-kiegészítést jelent számukra, mint mondják, az ötven méhcsaláddal a kisebb méhészetek közé tartoznak. Az idén nem volt méhpusztulás, de kevés a környéken a virág, így feleannyi lett a méz. Sosem vándoroltak, álló méhészetként rendezkedtek be, életkoruk miatt sem vállalnák a méhek költöztetését. A mézet háztól szállítják el az ismerősök, nem kell az értékesítéssel foglalkozzanak, az ingadozó mennyiség miatt számukra ez az ideális megoldás. A lányuk megszerezte a szakképesítést, úgymond ő a méhészet feje – mesélik a szülők, akik a méhészkedéssel járó gyakorlati tevékenységeket végzik, egyébként társultak a nyárádszeredai méhészegyesülethez, ezáltal gyakorlati tanácsokkal is gazdagodnak. Huszonöt éve méhészkednek, mielőtt nyugdíjba vonultak volna, hétvégeken jártak ki. 

– Az az elvem, hogy nem kell sok méh legyen, csak erős termelő családokra van szükség – fejti ki a családfő. – Ezelőtt három évvel sajnos a hetven méhcsalád fele elpusztult. Legyengültek, és húsz méhcsaládot télire be kellett hozzunk a kicsi házba, hogy átvészeljék a telet – mutatja a 64 éves Rozália és 70 éves férje az udvar egyik gyöngyszemét, az ősrégi, de karbantartott, takaros kis öreg házat. 

Mint mesélik, a kis ház az évtizedek során a család idős tagjainak, a tatáknak és mamáknak szolgált otthonként. A fiatalok költöztek a nagy házba, az idősek pedig visszavonultak a kicsi házba. Úgy látszik, egyelőre ez a hagyomány megszakad, így a kicsi ház két helyiségéből egyiket a méhészkedéshez szükséges kellékek tárolására használják, ezért csak „édes házként” említik. A másik helyiségben Rozália tájházat rendezett be, ahol őseik hagyatékát őrzi féltő gondoskodással és szeretettel. Boldogan és készségesen mutat meg a betérő vendégeknek minden egyes tárgyat, használati eszközt, népviseletet – a nagypapa vőlegényi ruháját, fapuskáját, bölcsőjét, a déd- és nagymamák keze munkáját őrző varrottasokat stb. –, és mesél ezek múltjáról, elődeink életviteléről, szokásairól.