Egészen más Sepsiszentgyörgyön, mint Marosvásárhelyen volt

Imponálónak tartja a friss Szuperkupa-győztes Sepsi OSK labdarúgócsapat edzője, Cristiano Bergodi a háromszéki magyar közösség összetartását. Erről a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt az olasz tréner, aki szerint a csapat körüli hangulat mégis egészen más, mint Marosvásárhelyen volt, ahol ugyancsak jelentős lélekszámú magyar közösség él. A szakvezetőt sepsiszentgyörgyi csapatával elért eredményeiről, az edző didaktikai tudásának fontosságáról és covercianói évfolyamtársáról, Marco Rossiról is kérdezte a magyarországi sportnapilap munkatársa. (Az interjút szerkesztett formában közöljük.)

– Azt tartják az egyik legnagyobb edzői erényének, hogy mindig eredményeket produkál a kézhez kapott „anyagból”. Milyen stratégiával dolgozik?

– Aránylag gyorsan felmérem egy csapat, a játékosok képességeit – talán különleges szemem, érzékem van ehhez –, és ehhez igazítom a munkát. Gyakorlatilag mindenhol sikerült előrelépnem a rám bízott együttessel: a Voluntari-t az utolsó helyen vettem át, és bent maradtunk. Craiován kevésen múlt a bajnoki cím megszerzése, igaz, hogy az európai kupasorozatban megbuktunk. Az FCSB-t pedig sikerült az Európa-liga csoportköréig vezényelni néhány tizenéves labdarúgóval a csapatban. Rendszeresen beszélgetek a játékosokkal az elképzeléseimről, és így azokat el tudom fogadtatni velük. Szentgyörgyön egyenesen csodát műveltünk. A tavaly októberi érkezésemig a bajnokságban felhalmozott hátrányt ugyan nem sikerült eltüntetnünk, de a tavaszi szereplés, a két kupagyőzelem már talán nem is remélt közös sikerünk.

– A Sepsi OSK játéka is jóval látványosabb a korábbinál.

– Ez leginkább azzal magyarázható, hogy „újraépítettünk” néhány korábban mellőzött játékost, például Eder Gonzálezt és Anass Achahbart. Sikerült megtalálnunk Marius Ștefănescu helyét, aki tavaly október óta tizenkét gólt lőtt, és aki Nicolae Păunnal együtt a válogatottban is bemutatkozhatott. Ezzel párhuzamosan kezdett összeállni a csapat, és egyre inkább tetszik, amit a mérkőzéseken látok. Ugyanazokkal a játékosokkal, akiket korábban úgy könyveltek el, mint egy agresszív, futós, ellentámadásokra építő csapatba illő labdarúgókat, másmilyen futballt kezdtünk játszani. Bennem mindig él az esztétikus játék iránti igény, és ezt a Sepsi OSK-val sikerült terven felül megvalósítani.

– A Románia-kupa és a Szuperkupa elnyerése után egyre többen álmodoznak Székelyföldön a bajnoki címről.

– Szép illúzió! Az első hatba kerülést viszont magammal szemben is elvárásként fogalmazom meg. Nekünk, olaszoknak van egy mondásunk – Fare il passo piú lungo della gamba –, amely szerint ne akarjunk hosszabbat lépni, mint amilyen hosszú a lábunk. Aki nem ehhez tartja magát, nagy valószínűséggel hasra esik. Ezt mindenképpen szeretnénk elkerülni. De még a rájátszásba jutás sem lesz könnyű, nagyon kiegyensúlyozott a mezőny. Ugyanakkor azt sem tartom kizártnak, hogy a dobogóért harcoljunk, ehhez azonban majdnem mindennek tökéletesen kell működnie. Maradjunk azonban mindkét lábunkkal a földön, és akkor minden apró előrelépésnek képesek leszünk örülni. Mert hát ki gondolta volna két hónappal ezelőtt, hogy két kupát is nyerünk?

– Mi vonzotta annak idején Háromszékre? Mit tudott a klubról, a csapatról?

– A Sepsi OSK híre most már mindenütt jó, a klub stabilitása, a vezetők tartása, szavahihetősége közismert a romániai futballban. Ismertek voltak előttem a csapat egyre jobb eredményei is, az elődöm, Leo Grozavu vezetésével elért bajnoki negyedik hely és a kupadöntő. Amikor Hadnagy Attila klubigazgató felhívott, épp tárgyalásban álltam a Bukaresti Dinamóval is, amely azóta kiesett az első ligából, és csődközelbe került. Így hálás is lehetek a Sepsi OSK-nak, hogy megmentett egy akkor előre még nem látható helyzettől. Az is sokat számított a döntésemben, hogy az itteni vezetőség hagyja dolgozni az edzőt. Gyakorlatilag percek alatt megegyeztünk!

– Olasz emberként milyennek érzékeli az önt Sepsiszentgyörgyön körülvevő magyar közeget?

– Keveset értek magyarul, az azonban mindenképpen imponáló, mennyire összetartó, erős nép a magyar. A csapat körül teremtett hangulatot nagyon élvezem, egészen más, mint bárhol máshol korábban Romániában, akár Marosvásárhelyen is, ahol ugyancsak nagyon sokan beszéltek magyarul.

– A világ futballja tele van olasz edzőkkel. Tartják egymással a kapcsolatot? Például ön a magyar válogatott kapitányával, Marco Rossival?

– Nyilván akad, akivel néha felhívjuk egymást, Marco Rossival nincs ennyire közvetlen kapcsolatom, bár egyazon évben, 2004-ben szereztük meg Covercianóban az UEFA-Pro licencet. Amúgy leginkább az ottani edzőiskola révén tartunk egymással valamiféle kapcsolatot. Marcónak természetesen gratuláltam a magyar válogatott sikereihez, amióta ő a szövetségi kapitány, rendszeresen követem a meccseit. Magyarországon kitűnő körülményekkel találkozott, és örülök, hogy képes volt élni a lehetőséggel.

– Ön milyen hívásnak tenne eleget azonnal?

– A Lazio hívását biztosan nem utasítanám el. Hét éven át futballoztam ott, életem legszebb periódusa volt, a szívem egy darabja örökre ott maradt. És bár alapvetően klubedzőnek tekintem magam, aki szeret napi rendszerességgel dolgozni a játékosokkal, egy válogatott felkérésén is alaposan elgondolkodnék.