2024. july 31., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az utóbbi évek legkisebb költségvetése

A szociális intézmények gondozottjai és az alkalmazottak nagyon nehéz időszakot élnek át a koronavírus-járvány idején, de különösen a szükségállapot idején. A helyzet most sem rózsás, hiszen az utóbbi évek legkisebb költségvetésével kell működniük, miközben a költségek az előírt óvintézkedések miatt igencsak megnőttek. A Maros Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóság helyzetéről Miklea Hajnal Katalin vezérigazgatóval beszélgettünk. 

Miklea Hajnal Katalin 


– Nagyon nehéz időszak után vagyunk, talán május volt a legnehezebb. Márciusban szolgáltatásaink egy részét felfüggesztettük, a központokban szüneteltettük a látogatást, felfüggesztettük az önkéntes munkát. Nagyon nehéz volt az ellátottaknak, hiszen gyakorlatilag bezártuk az intézeteket a járvány terjedésének megakadályozásáért. Bezárás alatt azt kell érteni, hogy nemcsak a látogatókat nem engedtük be, hanem az ellátottak sem mehettek ki, csak felügyelettel és kizárólag indokolt esetben. A szükségállapot idején nagyon nehéz helyzetbe kerültek a kollégák, hiszen számukra is kötelezővé vált az elkülönítés, miután 14 napig bent kellett maradniuk az intézményben, és végig ott kellett lenniük az ellátottjainkkal. Utánuk a következő váltás vette át a 14 napos szolgálatot. Ennek volt jó oldala is, hiszen két hétig az alkalmazottak együtt voltak az ellátottakkal, jobban megismerték őket és az igényeiket, jobban tudtak figyelni rájuk. Ugyanakkor nagyon megterhelő periódus volt, hiszen sem a kollégák, sem az ellátottak egy pillanatra sem lehettek magukra, nem volt szabad-idejük, pihenőidejük. El lehet képzelni, milyen az, amikor valakinek pénteken délután szólnak, hogy szombaton reggel csomaggal érkezzen, mert két hétre be kell vonulnia. Egy kolléga sem utasította el a feladatot. Nagyon sok esetben merült fel nehézség, hiszen a kollégák között vannak krónikus betegek, akiknek gyógyszert kellett felíratni, volt olyan eset, hogy a gyerekeit egyedül nevelő anyuka kellett vállalja a bentlakást, két kisgyereket kellett otthon hagyjon, vagy idős, gondozásra szoruló szülőket, s volt olyan is, hogy kollégák hozzátartozói hunytak el ebben a periódusban. 

A kollégák erőfeszítésével sikerült megóvni a gondozottakat

– Nagy az intézményi hálózat, közel 1100 felnőttet ápolnak és 1700 gyereket nevelnek. Az ápoltak, ellátottak között volt-e igazolt koronavírussal fertőzött? 

– Tudni kell, hogy az egészségügyi minisztérium által kiadott protokoll értelmében a szociális szférában dolgozók és az ellátottak nem jelentettek prioritást a tesztelésnél. Mégis, a közegészségügyi igazgatósággal, a megyei kórház akkori vezetőségével sikerült elérnünk, hogy az első 14 napos turnus után az alkalmazottakat teszteljük. Amikor a második turnusba lépő, körülbelül 540 kollégát tesztelték, mindenkinek negatív lett a tesztje. A harmadik turnusnál 31 kolléga koronavírustesztje pozitív lett. A protokollnak megfelelően kórházba szállították őket, és két negatív teszt után, viszonylag hamar, kiengedték őket. Úgy gondolom, hogy ennek az időszaknak ez volt a legnagyobb nehézsége. Tudni kell, hogy ezek a kollégák tünetmentesek voltak, jól voltak, hála Istennek azóta is jól vannak ők is, családjuk is. Viszont nagyon nagy megrázkódtatáson mentek keresztül. Este megtudták az eredményeket, mentő ment értük, elszállították, és befektették őket a kórházba. Ezzel az intézkedéssel megelőztük, hogy a tünetmentes, de „pozitív” kollégák bekerüljenek az ellátottak közé. Eddig egyetlen ellátottunk koronavírustesztje sem lett pozitív.  

– Szó volt arról, hogy a pozitívnak nyilvánított 31 alkalmazott bepereli a kormányt, az egészségügyi minisztériumot. Megtették-e? 

– Annyit tudunk, hogy pert szeretének indítani, mert úgy gondolják, hogy nagyon sok visszaélés történt, de amit igazán sérelmeznek, az a teszteredmények valószínűsége. A szóban forgó alkalmazottak – akik több intézetben dolgoznak – azt is nehezményezik, hogy a pozitív teszteredménnyel betegállományba kerültek csak a bérük 75 százalékával egyenlő illetményre voltak jogosultak.


A gyerekek kirándulhatnak, de vigyáznak rájuk 

– Mi várható a továbbiakban az intézmény életében?

– A szükségállapot után lazítottunk a szigorításokon. El lehet képzelni, milyen helyzetben voltak azok a gyermekek, akik nem jártak iskolába, online tanításon vettek részt, nem mehettek ki, miközben felfüggesztettük az alapítványokkal folytatott tevékenységet. A családi típusú házakban egy kicsit könnyebb volt, de akkor is, elszigeteltségben nagyon nehezen vészelték át ezt a periódust. Most már csoportosan kimehetnek a városba, pár órára elmehetnek kirándulni. Viszont továbbra is fokozottan vigyázunk rájuk. Igaz, nehezen tudjuk megértetni a fiataljainkkal, hogy szükségállapot már nincs, de a vírus létezik.

 A felnőttközpontokban, ahol fogyatékkal élő személyeket ápolunk, nagyon sok az idős és a krónikus beteg. Az intézmények nagy létszámúak, Marosvécsen például 280 ellátottunk van, vigyázni kell arra, hogy a vírus ne kerüljön be a közösségbe, mert ez óriási problémát jelentene.

Elegendő a maszk és a fertőtlenítőszer

– Az ellátottak számára van-e elegendő maszk, fertőtlenítőszer? 

– Maszkot, fertőtlenítőszert az intézmény biztosít az ellátottaknak is, az alkalmazottaknak is. A szükségállapot idején, amikor az ellátottak különböző vizsgálatok vagy kezelések után a kórházból  visszakerültek az intézménybe, el kellett őket különíteni, a kollégáknak 14 napig vagy a beteg második negatív teszteredményéig védőfelszerelésben kellett ellátniuk a gondozottakat. 

A listákat összeállították, de pénz még nincs

– Szó volt arról, hogy az igazgatóság alkalmazottai pótlékot kapnak. Mekkora ez az összeg? 

– Köztudott, hogy az egészségügyi dolgozók havi 2500 lejes pótlékban részesülnek. A szakszervezetek és a civil szféra közbenjárására sikerült elérni, hogy a szociális szférában, a rezidenciális szférában dolgozók is pótlékot kapjanak. Ez egyszeri 1150 lejt jelent. Jelenleg ott tartunk, hogy a megyei kifizetési ügynökségnek elküldtük azok listáját, akik elszigetelésben voltak. Egy kormányhatározat szavatolja ezt a jogot, viszont alkalmazási normák és költségvetés hiányában várjuk, hogy mikor lesz valami belőle. Azt a törvényt, amelynek értelmében az egészségügyben dolgozók megkapták a 2500 lejes pótlékot, kiegészítették, hogy a szociális szférában dolgozók is megkaphatják, de ezzel is úgy állunk, hogy kaphatják, igényelhetjük a 2500 lejt, de nincs semmi pontosítás, nincs alkalmazási norma arra, hogy hogyan, mikor és kik azok, akik jogosultak rá. Várjuk a minisztérium pontosítását.

Augusztustól gond lesz az élelmezéssel

– Az előző évek derekán mindig gond volt az igazgatóság költségvetésével. Hogy állnak idén, krizíshelyzetben? 

– Az utóbbi öt év legkisebb költségvetését kaptuk az idén. Próbáltuk úgy beosztani a pénzt, hogy augusztusig elég legyen, tudniillik augusztusban országos költségvetés-kiegészítés szokott lenni, amivel pótoljuk a hiányzó összegeket év végéig. A közel 1700 alkalmazott fizetésére augusztusig elég a pénz. Pluszköltséget jelentett a sok fertőtlenítőszer, maszk és védőfelszerelés, hiszen ezeket minden központban biztosítani kellett. A megyei tanács erre 500 ezer lejt adott. Ezenkívül a magyar kormánytól két alkalommal is kaptunk adományt, akárcsak az UNICEF-től, ami fertőtlenítőből, maszkokból és kesztyűkből állt. Mint mondtam, a fizetéseket augusztusra ki tudjuk adni, viszont elmaradásaink vannak a víz-, villany- és gázszolgáltatónál. Ezt szeretnénk rendezni a költségvetés-kiegészítés után. A központjainkban augusztusban gond lesz az élelmiszer-ellátással. Ha szeptemberben megkezdődik az iskola, a gyermekeknek felszerelésre lesz szükségük, s el kell kezdeni a ruhák és cipők beszerzését. 

– Hogyan oldották és oldják meg a következőkben, ha szükséges, az online oktatást a gondozásban levő gyerekek esetében? 

– Minden házban smart tévé van internetkapcsolattal, vannak okostelefonok, de külön pénzt az elektronikai felszerelésre nem kaptunk. Minden házba sikerült beszereznünk még egy-egy laptopot és egy-egy táblagépet. Biztos, hogy nem lesz elég, de úgy próbálják megoldani és beosztani, hogy minden gyereknek legyen hozzáférése az eszközökhöz – számolt be Miklea Hajnal Katalin vezérigazgató.

Bár a helyzet bizonytalan, előre tervezni nem lehet, az intézmény vezetője reménykedik, hogy az augusztusi országos költségvetés-kiigazításnál a szociális intézmények költségvetését is kiegészítik. Ez minden évben megtörtént, az intézmények működése nem került veszélybe. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató