2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bibliai ihletésű cím alá kötelezően szentírási idézet illik, ha valaki az öt éve elhunyt erdélyi református püspökről, dr. Csiha Kálmánról emlékezik.


„Ne feledkezzetek meg vezetőitekről, akik

az Isten igéjét hirdették nektek” (Zsid 13,7)

Bibliai ihletésű cím alá kötelezően szentírási idézet illik, ha valaki az öt éve elhunyt erdélyi református püspökről, dr. Csiha Kálmánról emlékezik. Felgyorsult életünkben riadtan állapítjuk meg: egy évtized felezővonalánál még igen elevenen élnek az emlékek, mert nagyon mély nyomot hagyott bennünk egyénisége, küldetése, személyisége. Külső megjelenésében is összetéveszthetetlen volt: palástban, atillában, ingujjban; igehirdetése iskolateremtő volt Erdélyben. Utánozzák is késői utódok, s ő a mennyei magasságból Csiha Kálmán-os mosolyával bólint boldogan, mert élete volt az igehirdetés. Néha még sajátos hanghordozását is halljuk, ha számtalan prédikációs kötetét vagy emlékiratait fellapozzuk, vagy elővesszük versesköteteit.

Áldott időre esett püspöki szolgálata: a második keresztyén évezred utolsó, záró évtizedének volt erdélyi őrállója, az erdélyi református egyház 44. püspöke (negyvennégyből nyolcan voltak marosvásárhelyi lelkipásztorok). Templomtól és egyháztól félő két emberöltőnyi „szocialista idő” után tájainkon újra templomok épültek, s ő püspöki áldásával járta végig az új reményre ébredt Erdélyt – Brassótól Kalotaszegig, Csíkszeredától Déváig. Majd kitágult magyar református egyházi szolgálata az egész Kárpát-medencei zsinati elnökségével, sőt „a föld végső határáig” (Ap Csel. 1,8) szóló krisztusi paranccsal bátorított Ausztráliában, biztatott Dél-Amerikában, mert felelősséggel felvállalta a 43 országba szakadt magyar reformátusok fájdalmát és örömét.

Szép életének legszebb ideje mégis e Maros-parti városhoz kötődik, mert része volt e város lelki, szellemi életének. Az akkori kordivat ellenére vált itt esperesként a város egyik legismertebb személyiségévé, a mindenkori emberek lelki biztatójává, és ezért nem kopik emléke a kor és divat változásával. Hite és jelleme tette ilyen stabillá és bátorrá. Az ő hite és bátorsága nem hangos, harcos felvonulás volt, hanem következetes szolgálat. 1997-ben a Református Világszövetség debreceni nagygyűlésén a nyugat-európai küldöttek dokumentumba szerették volna foglalni az egyneműek házasságát. Akkor a Nagytemplomban fölállt dr. Csiha Kálmán erdélyi püspök, bibliás hitével és szent fényben fürdő arcával szembenézett a nagyvilág félezer küldöttjével, és határozottan kijelentette: „Ha ezt a Biblia-ellenes gondolatot belefoglalják a nagygyűlés záródokumentumába, akkor mi, magyar reformátusok most innen kivonulunk!” Mint jól sikerült prédikációi után, feszült csend ülte meg a debreceni Nagytemplomot, a vita eldőlt, s a záródokumentumba nem került be a nyugat-európaiak javaslata.

Adyval együtt elmondhatta, az Értől indulva az Óceánig érkezett; az Ér mellékén született, s a nagy óceánig való elérkezéséig útját kemény küzdelem edzette. Származása miatt iskolákat kellett váltania, ifjú házasként nádat vágott a Duna-csatornánál, s 1990-ben, püspöki beiktatásakor a színpompás népviseletbe öltözött Erdély köszöntötte a Farkas utcai templom előtt, és amikor hazaérkezett szeretett váro-sába, itt díszpolgárrá avatták.

Sírja szerényen húzódik meg a két Bolyai sírköve mellett, de emléke nem a református temetőben él, hanem az emberek szívében, amit egy őszi szombati történet is igazol. Magyarországi csoport csodálta a város legidősebb büszkeségét – a Vártemplomot. Szemükben láttam a kíváncsiságot, ezért átvezettem őket a templommal összekötött gótikus terembe, és mesélni kezdtem: itt indult el ötödfél évszázaddal ezelőtt a székelyföldi református kollégiumi oktatás… Egyik turista halkan megszólalt: „Nézzétek, itt van Csiha Kálmán püspök mellszobra!” A csoportot vezető és kísérő magyarországi lelkipásztor mosolygó arccal nyugtázta: „halála előtt még nálunk evangelizált, mintha csak tegnap lett volna.” E fél évtized zsoltárszerű lerövidülése igazolja, evangelizációs szavai élnek tovább, és így élő emléke is él bennük/bennünk.

Marosvásárhely, 2012. október 31-én

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató