2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Gólyakézikönyv VI.

Azt tartják, hogy életünk legszebb időszakát az egyetemi évek alatt töltjük. Azonban – sajnos vagy nem sajnos – ezek lejárnak, és utána már könyörtelenül elkezdődik a felnőttélet, minden egyes pozitív és negatív velejárójával. A diákok el kell kezdjenek dolgozni. Nyilván egy egyetem elvégzése után elsősorban a saját szakmájukban szeretnének elhelyezkedni. A kérdés mindössze annyi, hogy erre van-e lehetőség abban a városban, ahol a tanulmányaikat folytatták, valamint az, hogy szeretnének-e ott maradni. 

Sorozatunk zárórészében a karrierlehetőségeket mérlegeljük, illetve, hogy mennyire szeretnének a diákok abban a városban maradni, ahol az egyetemi éveiket töltötték. 

Kedei Csenge: Nem mindenkinek van lehetősége egyeteme városában maradni!

– Mindenképpen vannak munkahelyi lehetőségek, ott van a Marosvásárhelyi Rádió, az Erdély Tv, Erdély FM, a Rádió Gaga és még sorolhatnám. Én úgy döntöttem, hogy nem Vásárhelyen folytatom tovább, de ez nem amiatt volt, hogy nem találtam volna ott munkahelyet, vagy nem akartam a városban maradni. Egyszerűen azért jöttem el, mert az egyetem elvégzése után egyből jött egy lehetőség Székelyudvarhelyen, és éltem vele. Vannak barátaim, akik Vásárhelyen maradtak, és ők ott tudnak fejlődni. 

Az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs értelme hosszú távra tervezni, mert teljesen kiszámíthatatlan a világ, és gyorsan változnak a dolgok. Azonban egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy valamikor visszatérek Marosvásárhelyre, hiszen szerettem a várost és az embereket. 



Domokos Ferenc: A végállomás Marosvásárhely!

– Azok számára, akikkel együtt tanulunk a közgáz karon, rengeteg lehetőség kínálkozik Kolozsváron, főleg, ha a privát szférát és a rengeteg felfejlődő vagy éppenséggel elinduló vállalkozást nézzük. Úgyhogy ilyen téren is nagyon sok lehetőséget tud nyújtani Kolozsvár, valószínűleg a legtöbb területen nagyobb kínálata van, mint Marosvásárhelynek, egyelőre.

Én szeretném ezt úgy megközelíteni, hogy Kolozsvár és az egyetemistaélet egy nagyon jó kísérletező hely tud lenni az egyetemisták számára abban a 3-6 évben, ameddig ott tanulnak. Ebben az időszakban ki tudják próbálni azt, hogy mivel is szeretnének foglalkozni, már az egyetem alatt tudnak foglalkozni komolyabb projektekkel Kolozsváron. Biztos vagyok benne, hogy az egyetemi éveket követő időszakban is hasznát lehet ennek venni.

Én már az alapképzés elvégzése után külföldön szeretnék tanulni, illetve, amennyiben lesz erre lehetőség, dolgozni is. De mégiscsak azt tudom elképzelni, hogy miután visszatérek Romániába, mert ez kitűzött célom, valószínűleg az első állomás Kolozsvár lenne, bár kétségtelen, hogy a végállomás Marosvásárhely.



Gáspár Attila: Nagyon kell ellenkezni, és mindent vissza kell utasítani ahhoz, hogy ne kapj munkát

– A célom az volt, hogy olyan kapcsolatokat szerezzek az egyetem által, hogy miután itthon lediplomáztam, kimenjek és ott dolgozzak. Nekem ilyen téren is eléggé betett a koronavírus, hiszen Budapesten senkit nem ismertem. Persze az órák zajlottak az online térben, de ott nem igazán lehet kapcsolatokat építeni.

Egy „vicces” történet: az egyik – még offline – órán megbeszéltük, hogy megyünk a Fókusz stúdióba, ahol a legtöbb nagy magyar film utómunkáját végzik. Az első alkalommal, amikor odamentünk, összegyűltünk az osztállyal az épület előtt, kijött a tanár, és közölte velünk, hogy nagyon sajnálja, de a vezetőség úgy döntött, hogy nem fogad minket a járvány miatt. Ez volt az első lépés, rá két napra már a campusokat is bezárták. Úgyhogy nekem ott nagyon elvágták a fonalat.

Viszont nagyon sok lehetőség van, már az egyetem közben. A tanárok nagy része a tanítás mellett dolgozik a médiában is, ezek az oktatók pedig felfigyelnek a diákokra, és próbálják csábítani őket az adott sajtóorgánumhoz, a diákok pedig hajlanak rá. A többiek mesélték, hogy azokat a diákokat, akikre felfigyeltek, elhívják nyári gyakorlatra. Ha tetszik, akkor pedig nagy valószínűséggel a gyakorlat végén fel is veszik. Nekem sajnos nem nyílt lehetőségem arra, hogy részt vegyek egy ilyen nyári gyakorlaton. Nagyon kell ellenkezni, és tényleg mindent vissza kell utasítani ahhoz, hogy az egyetem elvégzése után ne legyen semmiféle opciód. Ha egy kicsit nyitott szemmel jár az ember, és figyel az ajánlatokra, akkor nagyon könnyű munkát találni a három év után. Természetesen nagymértékben közrejátszik az is, hogy éppen abban az időszakban milyen tanárok dolgoznak, és a diák saját képességei, valamint az ambíciója is kimagaslóan fontos. A médiaszakmát ugyan lehet tanítani, de a legnagyobb részét az ember valós munka közben fogja kitanulni. Ezzel pedig mind a tanárok, mind a médiaintézmények tisztában vannak. Nem azt mondom, hogy nagyon könnyű elhelyezkedni, de ha nyitott szemmel jársz, és felfigyelsz a lehetőségekre, akkor viszonylag egyszerűen tudsz munkát szerezni az egyetem elvégzése után. 



Seprődi Franciska: Egypár évet még szeretnék maradni

– Az én szakmámban elég sok munkalehetőség van. Úgy van, hogy még be sem fejezte valaki az egyetemet, és már hívják dolgozni, illetve még a tanárok is adnak egyes diákoknak lehetőséget, hiszen a legtöbb tanárnak van saját cége, és ebből adódóan keresik a friss munkaerőt. Ez van az én szakmámban, más területen nem tudom, gondolom, hogy például a divat területén még Bukarestben is nehéz munkahelyet találni. 

Fiatalként most nagyon szeretem Bukarestet. Egyetemistaként nagyon jó itt, hiszen mindig történik valami, van ahova menni. Egyelőre az a tervem, hogy egyetem után még maradok egypár évet, de azért nem élném le ott az életemet, ahhoz azért túl nagy, túl zajos és túl nagy benne a pörgés. Egyelőre még élvezem és szeretem, aztán az évek múlásával nagy valószínűséggel valami nyugodtabb lakhelyre fogok vágyni, és akkor az otthonhoz közelebb költözöm.



Szabó Fruzsina: Váradon is keresik a fiatal munkaerőt

– A legtöbb ismerősöm, aki eddig végzett, vagy hazaköltözött, vagy külföldre ment. Mondjuk ez nem feltétlenül azért van, mert Váradon nem lehetne munkát találni, hanem mert valamiért mindenki külföldre szeretne menni. Vannak nyomdák, amelyek keresik a friss, fiatal munkaerőt, tehát lehetőségek vannak. Én, amikor a szakmámban dolgoztam, akkor egy kolozsvári cégnél voltam, de Váradról dolgoztam, nem kellett Kolozsvárra költözni. Ismerek azonban olyan embereket, akik el tudtak helyezkedni Nagyváradon is.

 Összeségében azt tudom elmondani, hogy egyáltalán nem bántam meg, hogy Nagyváradra mentem tanulni, mert szeretem azt, amivel foglalkozom, és egy szuper közösségbe kerültem, arról nem is beszélve, hogy Nagyvárad csodálatos város. Például ott van a sétálóutca, ami leírhatatlanul gyönyörű, illetve ott van a rengeteg szép, régi épület, amelyeket folyamatosan restaurálnak. 

 Még nem tudom, hogy maradok-e, de egyáltalán nincs bajom Nagyváraddal, viszont még mindig van bennem egy olyan vágy, hogy egypár évet töltsek Kolozsváron is, annak ellenére, hogy egyáltalán nem bánom, hogy Nagyváradra kerültem. Ebben a félévben a Primanimánál voltam szakmai gyakorlaton, a múlt félévben pedig Pécsett voltam, már nagyon hiányzikVárad. Mesteri után nagy valószínűséggel Kolozsvár lesz az első úti cél. Azonban ha kapok egy olyan munkát, amit szeretek csinálni, és úgy érzem, hogy megéri azzal foglalkozni, akkor mindenképpen maradok Nagyváradon, hiszen szeretem a várost, szeretem az itteni embereket.



Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató