Egymásra figyelve, egymással törődve...
Gyermeki kíváncsisággal ültem be az Európa Gimnázium III. D osztályos tanulóinak tantermébe.
„Minden felnőtt volt egyszer gyerek
és felnő majd az új gyereksereg:
Többet s jobban törődjetek velünk
mert eljön majd a nap, amikor mi is felnövünk
– Ha nem neveltek jól, akkor majd rosszabbak leszünk!"
(Bródy János)
Gyermeki kíváncsisággal ültem be az Európa Gimnázium III. D osztályos tanulóinak tantermébe, amikor épp Halász Judit előadásában szólt a fenti dalszöveg. Pillanatok alatt gyermekkorom féltve őrzött emlékei cikáztak át gondolataimon, s a dal elcsendesedése után már épp próbáltam elhessegetni azokat, abból a meggondolásból, hogy most sem helye, sem ideje nincs a nosztalgiázásnak, de ekkor Kopacz Enikő tanító néni elárulta, ezt az órát arra szánta, hogy unokáinkkal megoszthassuk mindazt, ami évtizedekkel ezelőtt velünk történt, s hogy ne legyen puszta kérdésekből és feleletekből álló óra, ezért fonalmunkák – fonalbabák és rojtállatkák – közös készítését is megtervezte, a régi és a modern dolgok ötvözése céljából.
Egy kis csapat hatalmas odaadását figyeltem nagymama társaimmal együtt. A sikeres munka érdekében segédkeztünk mi is, de szinte hiábavaló volt, mert a gyerekek sokkal ügyesebbnek bizonyultak. Viszont sok kérdést tettek fel. Érdekelte őket, milyen volt a mi időnkben az iskola, milyen volt az oktatás, mire és mivel írtak, hogyan készültünk másnapra a leckékkel, hogyan teltek a vakációink, mit csináltunk a tanulás után, kinek milyen feladata volt a családban. Még azt is megkérdezték, hogy milyen édességeket ettünk, milyen ruhába öltöztünk, s milyen volt az iskolástáskánk. Mi válaszoltunk, szinte egymás szavába vágva, a gyerekek meg csodálkozva hallgatták.
Az együtt töltött idő múlását a sorban elkészülő fonaljátékok jelezték, no meg az ajtó előtt várakozó szülők, akik a következő tevékenységre érkeztek, hisz a gyerekek kedvenc évszakukról készített projektjeik bemutatására került sor. Az otthonos légkör, ami az előző órán kialakult, minket, nagyszülőket továbbmaradásra késztetett. A benépesedett tanteremben minden egyes gyerekre ez alkalommal most már mi tekintettünk úgy, mint valami igazi felnőttre, hisz az illusztrációkkal ellátott beszámolóik nagyon színvonalasak voltak. Ebben a munkában a szülők mellett nagy érdeme volt a tanítónőnek is, aki ezt a kis csapatot neveli, irányítja és dolgozik velük szeretettel.
Úgy gondolom, mindannyiunk számára élmény marad ez a közös (gyerek–szülő–nagyszülő) összejövetel. Fontosnak éreztük magunkat, mert ezúttal figyelmet fordíthattunk nemcsak unokáinkra, gyerekeinkre, hanem minden egyes gyerekre, s figyelmet kaphattunk nemcsak unokáinktól, gyerekeinktől, hanem minden egyes gyerektől is. Azzal a reménnyel váltunk el, hogy hamarosan még találkozunk, mert életünkben ezek az igazán értékes pillanatok.
Kopacz Enikő tanító néninek és csapatának kívánok sikereket, jó eredményeket a nagyszülők és szülők nevében:
Hompot Csilla
