Egyre nagyobb problémát okoznak Erdélyben az egyes kabócafajok

Az elmúlt években egyre több olyan kárkép érkezett a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kertészmérnöki Tanszékére, amelyek valamely kabócafajnak tudhatóak be. Egy – az erdélyi kabócakárokat vizsgáló – legfrissebb tudományos értekezés kapcsán újabb értékes eredmények születtek, amelyek hasznosnak bizonyulhatnak a növénytermesztők számára. A tanulmány szerzője Hatos György, a Sapientia EMTE végzős növényorvos mesterszakos hallgatója. 

A vizsgálatok kimutatták, hogy a Membracidae családba tartózó kabócafajok a gyümölcsösök, elsősorban a faiskolák és a fiatal fák kártevői. A fiatal hajtások kérgét felvágva károsítanak, megkönnyítve ezáltal a gombák, baktériumok és fitoplazmák bejutását a növénybe, ami gyakran hajtáspusztuláshoz vezet. 

Erdélyben a Membracidae családba tartozó kabócáknak két képviselőjét kell megemlíteni: a szarvaskabócát (Centrotus cornutus) és az amerikai bivalykabócát (Stictocephala bisonia). 2016 óta folyó vizsgálatok alapján megfigyelték, hogy egyetlen vágásban, amit a nőstények a fiatal hajtásokon ejtenek, két petesor található, amelyek száma növényfajonként változó (átlagosan 6-9 pete), de előfordul 14-16 is egy petesorban egyes növényfajoknál. A vágások száma is eltérő növényfajonként, pl.: tuja, dió esetében egy négyzetcentiméteren több összefolyt vágást és petesort figyeltek meg. 

A felmérések során alma, körte, szilva, cseresznye, dió, szőlő, tuja, császárfa, nyírfa, platán hajtásait vizsgálták, és arra törekedtek, hogy kimutassák, melyek a leginkább preferált növények. Kiderült, hogy a tuján és a dión kimagaslóan sok vágást ejtenek a kabócák. Ugyanakkor magas peteszámot találtak az alma, cseresznye és szilva esetében is. A peteszám nem volt olyan magas a nyír és platán esetében, és megjelent a Paulownián is, ami arra enged következtetni, hogy a faj meglehetősen polifág, vagyis sok fajt tud károsítani. 

Kártétele

Az ivarérett egyedek közvetlenül a növényi nedveket károsítják. Szívogatásuk helyén a levelek felületén elsárgult foltok keletkeznek, ennek következtében a levél tápanyagtartalma és fotoszintetikus aktivitása csökken, végül megbarnul, és idő előtt lehull. A peterakás során a nőstények az ún. „tojólemezzel” hosszanti hasítékot készítenek a vesszőkön, a hajtásvégek elhalnak. Sok esetben a termesztők ezeket összetévesztik különböző gombafertőzésekkel. Az amerikai bivalykabóca által is okozott sebek a hajtásokon nehezen gyógyulnak, gombák és vírusok megtelepedési helyeként szolgálhatnak. A kártételt az imágók és a fejlődésben lévő lárvák okozzák a szőlőn és a lucernán is. Mivel jól alkalmazkodik és beleolvad a környezetébe színével és formájával, ragadozói nehezen veszik észre, és ez jelentős előnyt nyújt abban, hogy új területeken jelenjen meg. Terjedését az is megkönnyíti, hogy jól repül, hosszú távokat képes megtenni viszonylag gyorsan. Megfigyelték, hogy egy óra alatt akár 50 métert is megtehet, így közel 24 óra alatt 300 métert is haladhat. 

Védekezés

Az eddigi vizsgálatok eredményeként azt tapasztalták, hogy a kabócák egyedszáma a kezelések intenzitásától és az aljnövényzet mennyiségétől és milyenségétől függ. A kabócák egyedsűrűsége alacsonyabb volt a nem kezelt ültetvényeken, ahol az aljnövényzet sűrű volt, míg a kezelt és aljnövényzet nélküli ültetvényeken magasabb, és a vágások száma is meglehetősen nagy volt. Ez annak tulajdonítható, hogy a kezeletlen és diverz aljnövényzettel rendelkező ültetvényeken magasabb lehet a rájuk vadászó ragadozó rovarok és pókok száma. Természetes ellenségeik közé sorolhatók a pókok, a ragadozó és mezei poloskák, a hangyák és a madarak. A kifejlett kabócákat és lárváikat parazitálhatják a fürkészdarazsak és a fürkészlegyek is.

(Sapientia EMTE)