Életre szóló táncok, énekek

65 év tükrében az Állami Székely Népi Gyermekegyüttes

Hat és fél évtizeddel ezelőtt, éppen az őszi időszakban született meg az országban egyedülálló Állami Székely Népi Gyermekegyüttes, amely az ötvenes-hatvanas-hetvenes években több ezer gyerek és fiatal számára jelentett örömforrást, biztonságot adó közösségi létformát és sikerélmények felejthetetlen sorozatát. 

Ennek a különleges – az Állami Székely Népi Együttes mellett 18 éven át száztíz-százhúsz tagú kórussal, hetven-nyolcvan táncossal és 12 tagú zenekarral működő – formációnak az emlékünnepére telt meg szombat délután a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A múltat és jövősejtető jelent találkoztató gálaműsor a 13. Székelyföldi Napok programjának részét képezte. 

A gyermekegyüttes 1958-ban tartotta első bemutató előadását, amelynek országszerte óriási visszhangja volt. Ez a visszhang elért Bukarestig, így az együttes meghívást kapott egy díszelőadásra, amelyen az ország párt- és állami vezetői is jelen voltak. Itt is hatalmas volt a siker, a közönség állva tapsolt. 1957 után minden évben bemutató előadással és kóruskoncerttel örvendeztette meg a gyermekegyüttes a nagyérdeműt. Utolsó nagy sikerét a belgrádi Európa öröme gyermekfesztivál jelentette, ahol a legjobb minősítést érdemelte ki. Ezt követően, felsőbb utasításra az együttest a Pionírházhoz csatolták, 1975-ben pedig végleg megszűnt – hangzott el dióhéjban a több nemzedéket átfogó történet. 

„Sosem szűnt meg…” 

Barabási Attila Csaba, a kaláka jegyében zajló székelyföldi ünnep Maros megyei eseményeit – és nem csak – koordináló Maros Művészegyüttes igazgatója a három székely megyét összefogó rendezvénysorozat jelentőségéről szólt, majd Cseh Gábornak mondott köszönetet, aki a gyermekegyüttes egykori tagjaként ötévente vállalja az emlékműsor főszervezését. 

1956 nehéz politikai helyzetében erős, komoly emberek álmodták meg az Állami Székely Népi Együttest. Rá egy évre elvetik a magot, biztosítják az utánpótlást. A gyermekegyüttes igazából nem szűnt meg 1975-ben, hanem továbbcsírázott, és most is él, hiszen a rendszerváltás után folyamatos volt az utánpótlás, és a mai kor megannyi csábítása ellenére továbbra is nagyon sok fiatal érdeklődik a népi kultúra iránt – emelte ki a Maros Művészegyüttes igazgatója, majd arról tett említést, hogy a művészegyüttes utódjaként alakult Napsugárban az alapító, Füzesi Albert számvetése szerint 1995-től mostanáig több mint kétezren táncoltak.

Messzi tájakról testben, lélekben

A Maros Művészegyüttes igazgatója beszéde végén emlékplakettet adott át Cseh Gábornak, akinek kérésére a jelenlévők felállva adóztak a gyermekegyüttes néhai oktatói és táncosai, énekesei, zenészei emlékének. Ezt követően Cseh Gábor az ünnepre külföldről – Hollandiából, Németországból, Svédországból, Ausztráliából – hazaüzenő és a távoli tájakról – Kanadából, Izraelből, Magyarországról – fizikailag is visszatérő együttestagokat köszöntötte. 

– Mit jelentett számomra a gyermekegyüttes? A legszebb éveimet. Ahogy Kelemen Ferike (sz. m. koreográfus, nyugalmazott rádiós szerkesztő) fogalmazott: „Erdély és az egyetemes magyarság kultúrtörténetének letagadhatatlan drágaköve.” Hála istennek, Marosvásárhelynek sok drágaköve van, és ezeket látni fogjuk a mai gálaműsor alatt – mondta az együttes egykori tagja.

„Dalolva dacoltunk a kommunista átokkal”

Az Állami Székely Népi Gyermekegyüttes tánckarát irányító házaspár – néhai Székely Dénes és Olga – lánya, dr. Székely Mendel Melinda Prima-különdíjas költő, színésznő, képzőművész, a magyar kultúra lovagja az egykori táncosok nevében szólt a jelenlevőkhöz. 

– A gyermekegyüttes műsorai megtanítottak minket arra, micsoda hangkatedrális lehet egy tökéletes kórus, milyen erőt sugárzó és adó a vérbeli tánc. Számunkra a legtöbbet a próbák hangulata jelentette, a táborok, Szováta, Görgény, ahol lendülettel és lelkesedéssel roptuk a táncot, énekeltük a legszebb dalokat. Rengeteg tudás, gyakorlat halmozódott fel bennünk. Gyermekfejjel kemény próbákon izzadni, színpadon szerepelni művészeti életünk jövőjét jelentette. Dini bácsi és Olgi néni kiváló szakemberek voltak, felnéztünk rájuk, tiszteltük őket. Alázatot és a színpad alaptörvényeit tanultuk meg tőlük, a mozgás gyönyörűséges varázsát. Dini bácsi szigorú volt és következetes, Olgi néni finomka lélek, ő volt a mi őrangyalunk. Táncolva, dalolva őriztük hovatartozásunkat, nemzeti identitásunkat, dacoltunk a kommunista átokkal. „Életünk a tánc” – mondogatták szüleim. Számomra a belgrádi első díj jelentette a legnagyobb élményt, most is átérzem az izgalmat, a katarzist, amit akkor éreztem – hallhattuk az egykori gyermektáncostól, akinek háromszor jobban kellett teljesítenie a többieknél, hogy ne tűnjön kivételezettnek, és erre szenvedélyes odaadással törekedett is. 

Az emlékek fonalát a jelen pillanata, a Csillagfény néptáncegyüttes küküllőmenti és palatkai táncai állították meg rövid időre, majd Kontur Mária – a hajdani gyermekkórust férjével, néhai Birtalan Józseffel vezető – Birtalan Judit levelét olvasta fel. Az írott üzenetben megannyi pillanat villant fel: a fegyelmezett, jó hangú kórus tágra nyílt szemmel hallgatja a szeretett Jóska bácsi magyarázatát a nemzetközi kórusirodalom valamelyik művéről, táborok, magas művészi színvonalról tanúskodó szereplések, Judit „néni” segítsége a székely ruhás lányok copffonásánál.

A múltidézésre ismét a „most” válaszolt, a Boróka együttes középcsoportosainak nyárádmenti táncaival és egy aprócska lány, László Enikő szólóénekével. 

Amiből a Napsugár született

A felszólalók sorát Füzesi Albert, a Napsugár együttes alapítója és oktatója, vezetője zárta.

– Amikor 1990-ben táncos lettem a Maros Művészegyüttesnél, sok beszélgetést hallottam az egykori együttesről, amelynek számos tagjából hivatásos táncosok, énekesek lettek. A Maros Művészegyüttesnek nem volt utánpótláscsoportja, ezért az az ötletünk támadt, hogy mi lenne, ha felélesztenénk a Székely Népi Együttes gyermektánccsoportját, természetesen nem azon a néven, mert a „székely” megnevezés sok mindenkit zavart, és zavar most is, nem tudom, miért. Köszönöm szépen, hogy voltak és vannak – mondta Füzesi Albert, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a gálaműsoron fellépő együttesek oktatói mind egykori „napsugarasok”.

Az emlékestet a Napsugár együttes dunántúli lányos tánca és sóvidéki verbunkja zárta, végül a hajdani gyermekegyüttes jelen levő tagjai egy közös fotóért léptek fel az ifjúságukat meghatározó sikerek színpadára.