2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A beígért juttatásokat és létszámbővítést kérnek a mentőszolgálatok

November 10-re halasztotta a 4-ére, szerdára tervezett tiltakozást a mentősök országos szakszervezeti szövetsége. Az általuk kért létszámbővítésre a jelenlegi járványhelyzetben nagy szükség van, ugyanis az utóbbi időben rohamosan nő a riasztások és a mentősökre háruló teendők száma.

Fotó:  Nagy Tibor



A járvány kitörése óta, azaz immár nyolc hónapja, a mentőszolgálatok alkalmazottai az első vonalban teljesítenek szolgálatot, oroszlánrészt vállalnak a koronavírusfertőzés-gyanús, valamint a bizonyítottan fertőzött páciensek ellátásában. Mintavétel végett ők szállnak ki a fertőzésgyanús páciensek otthonába, emellett ők szállítják a kórházba, illetve onnan haza azokat is, akik otthonukban gyógyulnak, ellenben állapotfelmérés végett el kell jutniuk az erre kijelölt egészségügyi intézménybe.
Magyary Árpád, a Maros megyei mentőszolgálat szakszervezeti vezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a tiltakozás elhalasztásának több oka van, egyrészt a miniszterelnök a tegnap nem tartózkodott az országban, így nem tudta volna fogadni a szakszervezet képviselőit. Másrészt pedig ugyancsak szerdára előzőleg egy másik tiltakozó akció is be volt ütemezve, így nem engedélyezték a mentősök fővárosi tüntetését, amit végül a jövő hétre halasztottak. A megyei mentőszolgálat szakszervezeti vezetője szerint az érdekvédelem azt szeretné elérni, hogy a megígért juttatásokat, többek között a kormány által beharangozott pótlékokat kapják meg a mentőszolgálatok alkalmazottai, például a beígért veszélyességi pótlékot, amit néhány megye mentőszolgálatának az alkalmazottai nem kaptak meg. Maros megye nem tartozik ezek közé, viszont szolidaritásból csatlakoznak az országos akcióhoz.
Magyary Árpád hozzátette: a követelések között ugyanakkor szerepel a személyzet létszámának a bővítése, ami a jelenlegi járványhelyzetben  igen égető probléma. Mint mondta, hónapokkal ezelőtt a kormány lehetővé tette, hogy országos viszonylatban ezer posztot hirdessenek meg a mentőszolgálatok, ellenben ezek hat hónapra szóltak. Most újabb hat hónappal hosszabbítottak, viszont a mentőszolgálatok azt szeretnék elérni, hogy ezeket a posztokat, az alkalmazottakat, akiket ezúton felvesznek, tudják végérvényesen megtartani, ne csak meghatározott ideig, hiszen a mentőszolgálatoknál tapasztalt személyzethiány nem új keletű, és ha a járványhelyzet tovább romlik, egyre fokozódni fog.

37 posztot hagytak jóvá

A Maros megyei mentőszolgálatnak harminchét posztot hagytak jóvá, a napokban hirdetik meg a versenyvizsgát az állásokra. Nagy szükség van a személyzetbővítésre, ugyanis egyre több a riasztás, és egyre nehezebb pótolni egy esetleges fertőzés, illetve karanténkötelezettség miatt kieső munkatársakat. A szakszervezeti vezető szerint eddig a meglévő erőforrásokkal gazdálkodva sikerült eleget tenni a hívásoknak, az alkalmazottak sok esetben lemondtak a nekik járó pihenőszabadságról, illetve, ha a szükség úgy hozta, áthelyezésekkel pótolták a kieső munkatársakat, azonban már elengedhetetlen a létszámbővítés, mert egyre több a riasztás. Magyary Árpád ugyanakkor felhívta a figyelmet: a mentőszolgálat gépparkja adott, tehát annyi személyt tudnak alkalmazni, hogy a munkájuk végzéséhez tudják biztosítani a szükséges infrastruktúrát.

Öt alkalmazott fertőződött meg

Jelenleg a mentőszolgálat öt alkalmazottja fertőzött, és további kollégák vannak elkülönítésben. A hívások száma körülbelül egy hónapja igencsak megnőtt, és sok az olyan páciens, akiknek nem feltétlenül van szükségük orvosi ellátásra, csupán szállításra, például nem mehetnek haza a kórházból taxival, mert fertőzöttek, így az előírások értelmében kizárólag mentőkocsival lehet őket szállítani. Ugyanakkor mintavétel végett szintén a mentősök szállnak ki a fertőzésgyanús páciensek lakhelyére. Ez pedig mind hozzájárul a hívások számának és a várakozási időnek a növekedéséhez. A tűzoltóságnak vannak nagy kapacitású járművei, amelyek egyszerre több pácienst tudnak szállítani, azok is besegítenek a mentősöknek – tájékoztatott a szakszervezeti vezető.
A vásárhelyi mentőszolgálatnál kötelező módon minden váltásban legalább két sürgősségi autó, legalább négy mentőkocsi asszisztenssel és két szállítókocsi van szolgálatban, ez a minimum. A sürgősségi autókon orvos, asszisztens és sofőr van, a másikon asszisztens és sofőr, a szállítókocsin pedig csak sofőr teljesít szolgálatot. Ez utóbbi otthonról kórházba vagy kórházból haza szállítja a tünetmentes vagy enyhe tünetekkel rendelkező pácienseket.
Magyary Árpád hozzátette: a bukaresti mentőszolgálatnál sajnos a jelenlegi helyzetben a várakozási idő meghaladja a huszonnégy órát, Maros megyében is van némi várakozási idő, de messze nem ekkora.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató