2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Elkerítések

  • 2013-10-21 14:10:49

A polgármesteri hivatal hozzájárulásával és teljesen törvényesen (ugye, hogy mégiscsak jók a törvények, bármit lehet művelni mögéjük bújva) egyre több közterületet kerítenek el.

„Az »elkerítések« szűkebb értelemben a 16–18. századi Anglia gazdasági-politikai folyamata, melynek során a birtokosok először a közös legelőket, majd a bérlők parcelláit kerítették be... Az eljárás során a parasztok hiába állították, hogy az adott földet már nemzedékek óta háborítatlanul használták...”(Wikipédia).

Mi közünk nekünk ehhez? Csak annyi, hogy ugyanez folyik most és itt, Marosvásárhelyen.

A polgármesteri hivatal hozzájárulásával és teljesen törvényesen (ugye, hogy mégiscsak jók a törvények, bármit lehet művelni mögéjük bújva) egyre több közterületet kerítenek el. Nekem mint Marosvásárhelyen született és itt élő lakosnak, semmilyen lehetőségem nincsen arra, hogy ezt megakadályozzam, a bekerítők állig törvényességben ténykednek. Sőt, Caragiale nyomán lehet, hogy én fogok majd két verést is kapni, mert ki mertem kezdeni velük.

Bekerítik a játszótereket és a zöldövezeteket, ahol garázsok lesznek vagy fedett parkolók, amelyek aztán napközben üresen állnak. Az onnan kiinduló gépkocsik a város más részein zsúfolódnak be a még el nem kerített közterületekre. A polgármesteri hivatal alkalmazottainak eszébe sem jut, hogy így jobban terhelik a parkolást, főként a város központjában.

Elkerítették a nagyállomás előtti teret is. Az is a miénk volt (mivelhogy a vasúti társaság is állami vállalat volt hajdanában), azóta sem vette meg tőlünk senki. A teret lezárták, valakinek fizetnünk kell, hogy használjuk. Emiatt ez is majdhogynem üresen áll.

Megközelíthetetlenné vált a hajdani kemping. A néhány éve még népszerű szabadidős hely felé vezető úton sorompó áll, és tiltó táblák sorozata jelzi, hogy csak avatottak engedélyével lehet járművel továbbjutni azon az úton, amely amúgy közterületen van.

Lehet azzal is érvelni, hogy a szóban forgó területek használatáért a polgármesteri hivatal bérleti díjat szed be, és ez a városlakók érdeke is. Lehetne azonban más jövedelemforrásra is szert tenni. Mert, ahogy a fenti idézet is szól, az „elkerítők” nem állnak meg soha. Ha engedjük, elkertelik a zöldövezeteket, a parkokat, földjeinket, a vizeinket, a levegőt és az egész életünket, de akár emlékeinket is. És sírjainkon is (elkerített) parkolók állnak majd.

Molnár László

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató