Helyi politikusainknak gondolkodniuk sem kell, az élet tálcán hozza nekik a kampánytémát. Ami mindig aktuális, és mindig kellőképpen fel tudja borzolni a kedélyeket. Ez pedig a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye.
Helyi politikusainknak gondolkodniuk sem kell, az élet tálcán hozza nekik a kampánytémát. Ami mindig aktuális, és mindig kellőképpen fel tudja borzolni a kedélyeket. Ez pedig a marosvásárhelyi orvosi egyetem ügye. A héten három politikai párt is erről tartott sajtótájékoztatót, mindegyikük rettenetesen aggódott amiatt, hogy mi lesz a szegény magyar orvosokkal, ha netán anyanyelvükön végzik el az egyetemet, de ennél is jobban aggódtak a betegek miatt, akik nem tudnak majd kommunikálni a magyar orvossal. Mint várható volt, előkerültek a rendszerváltást követő évekből ismert szólamok. Például, hogy „a betegségnek nincs nemzetisége!”, vagy „mi történik, ha egy román beteg egy magyar orvos keze alá kerül?” stb. Ezeket „doktrínától”, ideológiától függetlenül nap mint nap hangoztatják a „szegregáció” ellen tiltakozók. Ugyanakkor remek alkalom arra is, hogy az RMDSZ-en elverjék a port, amely „szeparatizmust”, „szegregációt” követel, erőszakosan szétválasztaná a magyar és a román diákokat, törvénytelenségre kényszerítve zsarolja a koalíciós partnert. Az egyik politikus azzal riogatja a románságot, hogy úgy járnak, mint a Bolyai líceum esetében, ahová – szerinte – román ember a lábát sem teheti be.
A „jó” cél érdekében, akárcsak a rendszerváltást követő időszakban, bevonták az egyetemistákat is. Könnyű volt, mert volt már tapasztalatuk a politikusoknak, ugyanis a magyar vonal létrehozásának legvehemensebb ellenzője annak idején a román diákszövetség elnöke volt az orvosin. Tudja tehát, mit kell tennie! Sőt, „szeparatizmusból” nagyon jól fölkészítették a román diákokat is, akik a hét elején állítólag azért vonultak az egyetem elé tiltakozni, hogy „megvédjék” magyar társaikat az esetleges magyar vonal létrehozásával járó „veszélyektől”, s attól, hogy – uram bocsá'– ne tudjanak szót érteni a román nemzetiségű betegekkel.
Ennél is érdekesebb momentum volt, amikor egy beszélgetés során szóba került, hogy annyit azért tudni kellene az orvosiról, hogy valaha tiszta magyar tannyelvű intézmény volt, ezért aztán a magyar vonal bevezetésének nem kellene ekkora hisztériás rohamot kiváltania, egyik buzgó antiszeparatista azt válaszolta, hogy „ne foglalkozzunk a múlttal, mindig előre kell tekinteni”.
Ezzel egyet is értünk, előre kell menni, s meg kell alakítani a magyar vonalat.
