Lehetne akár viccelődni is annak margóján, hogy pont a román nemzeti ünnep napján jött a bejelentés, miszerint az egyik tekintélyes hitelminősítő szerint egy fontos mutatónál a bolgár gazdaság megelőzte a románt, csakhogy ez a helyzet korántsem vicces, és hosszabb távon is nehéz elképzelni a változását.
A szóban forgó társaság ilyenkor szokta közzétenni az országok hosszú távú adóskockázati besorolását, ami első hallásra nem mond sokat, a gyakorlatban viszont nagyon fontos szerepe van a hétköznapi életben is. Például nemrég a regáti politikusok és bankárok tekintélyes pofonosztozkodást tartottak a banki hitelkamatok kapcsán, szinte tudományos értekezésekig elmenve a hírhedt ROBOR számítási módszerének margóján. De arról bezzeg egy szót sem szóltak, hogy ha az ország adóskockázati besorolása a bóvli szintjén van, mint szép hazánké, akkor a bankok itt nagyobb kamatot fognak felszámítani, akár egy plazmatévé fogyasztói hitele, akár egy üzletfejlesztésre adott kölcsön után, mint a jobbnak minősített országokban tennék. Mert a pénzvilágban a kockázatnak kamatszázalékokban tételesen kiszámolt ára van. Amit mi fogyasztóként és adófizetőként is lepengetünk mindaddig, amíg az országot vezető politikusok bármely okból nem folytatnak olyan gazdaságpolitikát, hogy az ország nemzetgazdasága ne számítson kockázatos terepnek.
A déli szomszédok annyit tettek az utóbbi években ennek a mutatónak a megváltoztatásáért, hogy egy világbanki hitelből fejlesztették az adóhatóságukat. Pontosan ugyanolyan programra a regáti szakik is aláírtak egy egyezményt a világbankkal, aztán rendeltek néhány tanulmányt jó néhány millió euróért, amiből nőtt a bürokraták polcain tétlenül veszteglő irathalmaz mennyisége, de egyéb semmi. Szemernyi jó a rosszban, hogy a felhasználatlan hitelkeret tetemes részét érintetlenül visszaadták a hitelezőnek, holott pár jó elvtárs azt is simán lenyúlhatta volna.
Ez a fejlemény csak egy újabb jel arra nézve, hogy hovatovább minden téren stabil sereghajtóivá válunk az európai uniós tagállamoknak. Az egykori szocialista barakktársak közül a nyugatibb lakhelyű csapat már a vasfüggöny lebomlásakor is jobban vitte nálunk, és az uniós klubba is hamarabb csatlakozott, tehát több ideje és fejlesztési forrása volt ezt az életszínvonalbeli előnyt gyarapítani, nem csak megőrizni. A velünk egy körben integrálódott déli szomszédok kapcsán még lehetett kárörömködni az utóbbi tízegynéhány évben, ám lassan, de biztosan ennek is vége. Pedig adottságok és erőforrások bőven voltak ahhoz, hogy ne a bolgárok előzzenek meg minket, hanem mi zárkózzunk fel legalább a visegrádi országok szintjére. És ami a legkevésbé jó: nincs a láthatáron olyan politikusi csapat, amelynek az irányításával ebben a lemaradási versenyben legalább kockázatba kerülne a győzelmünk.
