Eltávozott Pálosi Ferenc
Életének 80. évében tette le hirtelen, örökre fényképezőgépét Pálosi Ferenc, mindenki Feri bácsija. Az emberek iránti szeretete végtelen volt, s ezt olvasztotta be a fényérzékeny anyagba több évtizedes fotográfusi munkájával.
Életének 80. évében tette le hirtelen, örökre fényképezőgépét Pálosi Ferenc, mindenki Feri bácsija. Az emberek iránti szeretete végtelen volt, s ezt olvasztotta be a fényérzékeny anyagba több évtizedes fotográfusi munkájával. Pálosi Ferenc 1932. október 2-án született Szászcsáváson. Szülőfaluját sohasem felejtette el, mindig szívesen hazajárt, s az ott kapott batyuból élete végéig inspirálódott. 1945-ben költözött Marosvásárhelyre, ahol tanulmányait végezte, majd a munkában töltött életpálya után 1990-ben nyugdíjba vonult. 1969-től fényképezett. Szakkönyvek és fotós szaklapok tanulmányozásával autodidaktaként fejlesztette ismereteit a fekete-fehér és színes dia fotótechnikában. 1982-től tagja a Marosvásárhelyi Fotóklubnak. Mindig szerény alázattal közelített a fotóművészethez, következetesen amatőr fotósnak tartotta magát, még azután is, hogy képeivel több mint 100 hazai és 1984-től ugyanennyi külföldi kiállításon szerepelt. Munkásságának köszönhetően 1989-től tagja volt az Országos Fotóművészeti Szövetségnek, 2002-ben Artist FIAP, azaz fotóművész címet kapott a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségtől (FIAP). Belföldi kiállításokon 14, külföldön hat díjat kapott. Kilenc egyéni kiállítása volt Marosvásárhelyen, Budapesten és szülőfalujában. Kedvenc témája az ember és a természet volt, amelyet úgy fényképezett, hogy a szemlélőt magával ragadta mindaz, amit elé tárt, s egyszerre emberközelinek érezhette azt az alkotást, amelyet Pálosi Feri bácsi fénnyel lerajzolt. Melegség, szeretet és bölcs egyszerűség áradt képeiből, portréiban, szociofotóiban sokszor visszaköszön az az archaikus erdélyi táj és ember, amely a régmúltat tükrözi, s amely már csak a nagy fotográfusok albumaiban maradt meg örök tanúvallomásként. Fekete-fehér tájképei a környezetet figyelmesen szemlélő fotós lencséjén keresztül nemcsak a perspektivikusan leképzett világot ragadta meg, hanem sokszor olyan érdekes részletekre is fókuszált, mint egy ág, vagy különös alakú fa, amely a fényképet egyedien Pálosi Ferenc-iessé tette, benne az élet bölcs harmóniájával és érintetlen szépségével.
Pálosi Ferenc munkássága, élete több évtizeden át összefonódott a Marosvásárhelyi Fotóklubbal, ahol az elődök, a kollégák alkotásaiból tanult, majd az idő múlásával tanított. Nemcsak fotózást, emberséget, emberszeretetet is. Alapos pontossággal őrizte a klub kincstárát, s valahányszor dalra kellett fakadni, ő volt az, aki diktálta a ritmust, a hangulatot. Hihetetlen munkabírással, jókedvvel jelen volt mindenhol, ahol fotómasina keccent, s ő sem gondolt arra, hogy ily hirtelen szakad meg életének filmszalagja.
De a történet nem zárult le: Pálosi Ferenc nevét örökre beírta Marosvásárhely és a fotóklub történetébe. Emlékét, munkáit megőrzik klubtársai.
