Emléktúra

• 2011-04-29 13:48:14

• Bölöni Domokos

Güdüc Zsiga bácsit visszatartják. Ijedtében mindent aláír. De azzal sem ússza meg.

Hm. Az ugye, eléggé furcsa, hogy a hosszú, meggyőző beszéd végén, mikor a propagandista (mint valami véres kardot) körülhordozza vészjósló tekintetét a kultúrterembe terelt „gyülekezeten”, és azt dörgi: „Na, kinek van kérdése, véleménye, észrevétele, elvtársak?” – csak felálljon a hátsó padok egyikéről valaki, és tisztán csengő vénembertenorján így viszonyuljon:

– Tisztelettel kérem, nem tudja-e véletlenül a kiküldött úr, hogy először is, mi az az abádszalók, másodszor: mitől vagy mi ellen használják a gyümölcstermesztésben, és harmadszor pedig, de nem utoljára: hol lehetne azt kedvezményesen, a gazdabolton keresztül, ha mód volna rá, megkapni?

Hatalmas, stílusosan közösségi rángógörcs, mert éppen kollektívát alakítanak. Kérdés leírva, menjünk tovább. A választ majd a gyűlés végén. Előbb létrehozzuk a termelőszövetkezeti gazdaságot.

Güdüc Zsiga bácsit visszatartják. Ijedtében mindent aláír. De azzal sem ússza meg. Motozás. A székely harisnya korcából kerül elő a koszos cédula. Tintaceruzával írva. Silabizálják. Mindkét bőrkabátos pribék magyar. Ez áll a cetlin: „Abádszalók (Jász-N-Kunm) febr 16 máj 18 aug 10 nov 11-ét mag fogl hét vasárnap s hétfőjén”

Hm. Gyanút fognak, s mindjárt nyelveket beszélnek. Az egyik azt mondja: – Inspiráció.

A másik azt feleli rá: – Konspiráció!

– Van-e még efféle dokumentuma, öreg?

– Hát, vagyogat, vagyogat.

– No, akkor hazakísérjük.

Zsiga bá’ a tornác grádicsán kuporogva nézte, ahogy gezemuzává teszik az egész portát, összeborogatják a házat. Végül valamiket összegereblyéznek, lefoglalják, és nyomás a kocsiba.

Először járt autóval bé Vásárhelyré.

Jól érezte magát. Egy darabig még. Mert aztán nagyon megverték. A bőrkabátos, az nagyon érzékeny lélek, nehezen tűri a letolást.

„Erről írtak jegyzőkönyvet? Marhák! Ez maguknak dokumentum?”

Güdüc Zsiga valahogy mégis hazakerült a kórházból, hol szekéren, hol meg gyalogosan. Élete végéig rendes téesztagként viselkedett. Rokkantnyugdíj nem járt neki, mivelhogy nem a haza védelmében – de ha úgy lett volna is: melyikében?! – szerezte a sántaságát.

Bármennyire szokatlan, a „do-kumentumra” nem tartott igényt a pokolbéli irattár. A tanácstitkár adta át, majdhogynem ünnepélyesen, nagy kék borítékban. Két tanú előtt bontotta ki, aztán aláíratta Zsiga bával, hogy ekkor és ekkor, itt és itt, ennek és ennek a nevezett elvtársnak a jelenlétében hiánytalanul stb. A falu részeges besúgói. Tanúskodott „önszántából” Kasza Mihály és Csutorás Gazsi. Sokáig hánytorgatták, Zsiga, Zsiga, tartozol az áldomással. Majd, majd, motyogta Zsiga bá. Megigyátok a toromon. De abból biza egy csütöri csöpp monopol soha le nem ment a gigájukon.

Mindkettejüket túlélte.

Nincsen kópertája, mutogatja az unoka. Úgy saccolom, A6-os méret, tizenegyes vagy tizenkettes betűkkel, három hasábon, XVI. oldalon: Magyarországban tartatni szokott országos vásárok jegyzéke. A m. kir. központi statisztikai hivatal adatai alapján.

Az első vásároshely az, amit Güdüc Zsiga kiceruzázott magának. Szépen muzsikál. Sosem hallott róla. Úgy számította, élete végéig eltart, ha szerre mindegyik vásárról megtudhat ezt-azt, mindig kerül valaki, hogy fölvilágosítaná.

De aztán többé sosem kérdezett senkitől semmit.

Krákog kicsit az unokája, hogy zavarát leplezze. Úgy becézik, Légi Feri. Már két kisgépe van, bolondériája a repülés.

Nincs-é úri kedvem elkísérni őt Abádszalókra, kérdi.

Márminthogy én?

Ja. Szegről-végről rokonok volnánk.

Hát.

Na. Emléktúra az öreg tiszteletére.

– Szóval, volna-e kedve hozzá?

– Jaj, hogyne volna. Állandóan mehetnékem s utazhatnékom van.

Álmomban is folyamatosan repülök!