Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Pisztáciás-mákos torta
Ezúttal tekercs formában készítettem el a tortát, amelyhez 10 tojásból piskótát sütöttem, kettévágtam, és még melegen egy alig nedves konyharuhával felcsavartam. A krémet már előtte elkészítettem. Ehhez 30 dkg vajat (82 százalékos zsírtartalmú), 40 dkg mascarponét, két dl sűrített tejet, 20 dkg vaníliás porcukrot, 20 dkg darált mákot, egy citrom reszelt héját, két evőkanál mogyoróvajat, három evőkanál pisztáciakrémet (én darált pisztáciával készítettem, de édes pisztáciakrémet is használhatunk, legalább 45 százalékos legyen, és így csak 15 dkg porcukrot adjunk a krémhez) használtam. Alaposan kidolgoztam a hozzávalókat. A piskótatekercseket narancslével meglocsoltam, majd megtöltöttem a belsejét, és a krémmel kívül is bevontam a tortát. Tetszés szerint díszíthető. Én csoki- és pisztáciakrémmel mintáztam.
Fél liter tejet, egy kis kocka élesztőt, öt evőkanál cukrot meleg helyen felfuttatok, egy kg lisztet átszitálok. Az élesztős egyveleghez kavarok egy egész tojást, két tojássárgát, 10 evőkanál olajat, egy citrom reszelt héját, pici sót, majd a liszthez keverem és alaposan összegyúrom. Fél órát kelesztem a tésztát, majd kis darabokat szaggatott ki belőle, amiket gömbölyűre formázok. Olajozott tepsibe egymás mellé helyezem a bucikat, úgy, hogy ne érjenek egymáshoz. A masszából egy nagyobb darabot ellenkező irányba megcsavarok olajos kézzel, majd a tepsibe helyezem, megkenem tojássárgával, megszórom magvakkal, és kb. 15 percet még hagyom kelni. 180 fokon 30 perc alatt készre sütöm.
Amikor szezonja van, nagyon vastag paradicsomlevet főzök, amikor nem sikerül hozzájutnom édes sárga paradicsomhoz, a boltból vásárolok kis, három dl-es üvegekben finom, sűrű levet. Kevés olívaolajon és egy vékony szelet vajon puhára párolok egy kisebb fej apróra vágott hagymát, egy fél reszelt murkot, egy jó szelet reszelt zellergyökeret, egy kisebb sárga kaliforniai paprika felét felkockázva, egy nagyobb krumplit kockákra vágva, két bazsalikomlevelet, egy gerezd fokhagymát teszek bele, és feltöltöm annyi vízzel, hogy épp csak ellepje a hozzávalókat. Sóval, borssal ízesítem. Miután minden megpuhult, hozzáöntök 3-4 dl sűrű paradicsomlevet, három tyúkhúskeveskockát, és folytonosan kevergetve alaposan összefőzöm. Hőkiegyenlítéssel két dl főzőtejszínt, 10 dkg reszelt parmezán sajtot, kevés chilikrémet és csipetnyi cukrot adok hozzá. Miután egyet forrt, kész is van. Tálaláskor reszelt sajttal, magvakkal, pirított kenyérrel megszórható.
18 dkg búzadarát 600 ml tejben sűrűre főzök, kb. öt evőkanál cukorral, két kis tasak vaníliás cukorral és reszelt citromhéjjal, csipet sóval ízesítem. A tűzről levéve két tojássárgát, diónyi vajat keverek hozzá. Amikor majdnem kihűlt, összegyúrom 500 gramm tehéntúróval és 20 dkg ordával. Ezután gombócokat formálok a masszából, és pirított zsemlemorzsába forgatom. (Én a zsemlemorzsát vajban pirítom, de olajban is nagyon finom.) Fahéjjal, lekvárral, tejföllel, illetve csoki- vagy gyümölcsöntettel tálalom.
Jó étvágyat kívánok!