Épített örökségünk

Az erdélyi püspökség értékei

Az erdélyi püspökséget I. Szent István király alapította 1009 táján, központja a gyulafehérvári várban volt. A csak ásatásokból ismert, 11. századi úgynevezett I. székesegyház háromhajós, egyetlen félköríves apszisú bazilika volt, alapfalainak vonalát ma csak a mellékhajók padozatán jelzi eltérő színezésű vonal. A történelem lapjaiból ismeretes, hogy ezt az épületet a 12–13. század fordulója után váltotta fel a mai, ugyancsak bazilikális elrendezésű, de jóval nagyobb székesegyház háromhajós, két toronnyal díszített együttese, melynek eredetileg rövidebb szentélyét két mellékapszis fogta közre. A két középkori torony közé fogott, boltozatos nyugati előcsarnok barokk oromzatát a magyar szentek alakjai díszítik. 

Az elmúlt kétezer év és a három vár

Szakemberek véleménye szerint az elmúlt kétezer évben ez a harmadik vár ezen a helyen. Az első a római castrum, a második a Gyula által épített „fehérvár”, amelynek építésénél a castrum alapjait és köveit használták fel, és az idők igényeinek megfelelően alakítgatták a középkorban. 

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból megtudjuk, hogy az utolsó nagyobb átalakításokat a váron Bethlen Gábor végeztette, megépítve 1615 és 1627 között a most is látható délkeleti és délnyugati bástyákat.

A várépítést a törökökkel folytatott állandó harc és az elfoglalt területek könnyebb ellenőrzése tette szükségessé.

Az alapkövet 1715. november 4-én rakták le katonai, civil és egyházi hatalmasságok jelenlétében. A vár építésén mintegy 20 ezer ember dolgozott. Óriási próbatétel volt az Ompoly folyóból kivezetett malomárok medrének rendezése. 

A várépítéssel egy időben a város nevét is megváltoztatták, Károlyfehérvárra.

A várat Bem vezetésével sem tudták bevenni

A várat eredetileg nagyobbra tervezték. Egy részének át kellett volna nyúlnia a városi temető fölötti dombra, mivel innen volt a legsebezhetőbb. A munkálatokat 1738-ban fejezték be.

A sors iróniája, hogy ostromló török csapat soha nem járt a falai alatt. 

Egyetlen komolyabb támadást intéztek a vár ellen 1849-ben, a magyar szabadságharc idején, és az egyetlen vár volt Erdélyben, amit a magyar szabadságharcosok Bem tábornok vezetésével sem tudtak bevenni.

Az első világháborút követően elvesztette stratégiai fontosságát.

1920–1922 között a román hatóságok engedélyével lebontották a falakat a negyedik kapu és a Szent Mihály-bástya között. A sáncokat betömték, a téglákat pedig felhasználták az ortodox koronázási templom építésére. 

Az egész várrendszer károkat szenvedett, javításokat nem végeztek rajta, egy része szemétdombbá vált. Az 1999-től beindult helyreállítási program keretében azonban a vár különböző részeit, a harmadik és az első kaput renoválják. 

Habsburg-címer és Atlasz-szobrok

A ma látható várnak két bejárata van. A déli oldalon az alsó Károly-kapun az út a felső Károly-kapuhoz vezet, melyen III. Károly lovas szobra és Ausztria címere látható.

Egyenes út vezet a vár északi részén lévő barokk stílusú, nagy nyílású kapuhoz, melynek homlokzatán a Habsburg-címer, két oldalán pedig egy-egy Atlasz-szobor van.

A törökök 1658 szeptemberében vették először ostrom alá Gyulafehérvárt. 

,,…három-négy óráig tartó harc után – írja Evlija Cselebi török történetíró – hágcsóval a felső várba is felmentek s miután a város kapuit kinyitották, a rablásra és pusztításra felkészülődött tatárok a várba mentek s az alsó és felső város minden zegzugában felprédálták s hasonlíthatatlan tárgyakat összeszedve, zsákmányt szereztek…”

A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy Evlija Cselebi két ízben is járt Gyulafehérváron.

Először Kemény János hadait üldözte. Akkor így írt a városról:

,,…vára a Maros folyó partján egy nagy síkságon fekszik, négyszögalakú erős vár. Öt téglaépítésű bástyája van… két kapuja közül egyik keletre, a másik nyugatra néz… A vár keleti oldalán levő fal mellett, síkságra tekintve állt a királyoknak ritkaszép palotája, melynek összes falait és kapuit különféle színű festmények, valamennyi oszlopát pedig zöldkő, gránit és márvány díszítette. Valamennyi ablaka bronzkeretű s kristály- és muránói tükörüveggel volt üvegezve; padozata indiai mozaik munka gyanánt finom márvánnyal kirakott kövekkel volt fedve. Különböző alsó és felső helyiségeiben szökőkutak, víztartó medencék és csurgók vannak. A vár minden részét elfoglaló tatár sereget lehetetlen volt megfékezni s először a templomok harangjait szedték le és más kincseket is találván… megszámlálhatatlan zsákmányt foglaltak el, azután pedig ezt a szép várost felgyújtották s ez a kívánatos, művelt város elhamvadt s benne egyetlen épület sem maradt meg…”.

A királyok számára készült „szemtelen” palota

Evlija Cselebi másodjára 1666-ban érkezett ide. Erről így ír:

,,… Jelenleg Apafi Mihály vára s templomai, bazárja, fogadói és palotái egész a Maros folyó partjáig annyira kiépültek, hogy az le nem írható. Különösen a királyok számára készült szemtelen palota oly díszes, hogy hozzá hasonló csak a cseh királyok palotája Csehországban…”.

A török ostromok során a vár és a város súlyos károkat szenvedett. A helyreállításakor a vár környéki házakat teljesen lerombolták, a kormányhivatalokat pedig Nagyenyedre költöztették át.

1715. november 4-én, az uralkodó, III. Károly király névnapján gróf Steinville katonai főparancsnok nagy pompával tétette le az új, Vauban-rendszerű, csillag alakú erődítmény alapkövét. Ez 1738-ban készült el.

A székesegyházat többször is kirabolták

A kapu jobb oldalán emelkedik Erdély leghatalmasabb román kori építészeti emléke, a püspöki székesegyház, amely alatt egy kisebb méretű, 11. századi bazilika maradványait tárták fel.

Kiss Gábornak, az Erdélyi várak, várkastélyok című munkájából is kiderül, hogy a ma látható székesegyház a 12–13. században épült. A tatárjáráskor leégett, boltozata és szentélye összeomlott. 1277-ben pedig a szászok gyújtották fel.

A helyreállított székesegyházat a törökök is kirabolták.

A székesegyház 1565-től a protestánsoké lett, és rövid megszakítással (1594–1603) 1715-ig a református vallásúakat szolgálta. 1716-tól ismét az erdélyi római katolikus püspököké, jelenleg pedig a gyulafehérvári érsek székesegyháza. A két középkori torony közé fogott, boltozatos nyugati előcsarnok barokk oromzatát a magyar szentek alakjai díszítik (1728). Alatta nyílik a kora gótikus szerkezetű és díszítésű nyugati kapu. 

A székesegyház főszentélye több szakaszban épült

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség honlapján olvasható, hogy a 13. század elején a ma meglévő szentélynégyzetet egy félköríves apszis zárta, amelyet a század végén leromboltak, kora gótikus stílusban kitoldottak, és egy lóhereíves oltárkredenccel díszítettek. Oldalfalaiban két késő román kori Szent Mihály-dombormű található. Főoltárának felépítményét Batthyány Ignác püspök megrendelésére Hoffmayer Simon készítette (1783–1784).

A falak mentén állnak a Klobusiczky Ferenc püspök megrendelésére készített barokk kanonoki stallumok (1744). Jobbra, délre nyílik a barokk stílusú „új” sekrestye (1728 körül) díszes barokk portáléja. A kereszthajó északi szárát bővítő mellékapszis lóhereíves vakárkádjai között 1510 után keletkezett reneszánsz falképek töredékei fedezhetők fel. 

Az északi mellékhajó pilléreinek lábazatait és fejezeteit díszítő fantáziaalakok szinte kivonatát képezik a II. székesegyházat építő késő román kori műhely faragványainak.

Martinuzzi György, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György sírját kirabolták

A templom főbejáratának jobb oldalán láthatók Hunyadi János kormányzó, Hunyadi László, a bal oldalán pedig Izabella királyné és János Zsigmond fejedelem szarkofágjai. Itt volt eltemetve Martinuzzi György, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György, kiknek sírjait korábban kirabolták, és csontjaikat kiszórták belőlük.

A székesegyház mögött, a nyugati várfalhoz közel van a fejedelmek háza, mely eredetileg a püspökök palotája volt, itt lakott Izabella királyné is.

A nyugati várfalnál található a 17. században épült Apor-ház, mellette pedig Bethlen Miklós kancellár lakóháza és a Batthyaneum, a római katolikus püspöki könyvtár emeletes épülete.

A várat övező falak és a bástyák nagy része, továbbá az egykori vizesárok nyomai még láthatók.

* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációért köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnöknek, prof. dr. Sümegi Pál egyetemi tanárnak, továbbá a régi és a mai képekért Demján László műemlékvédő építésznek