Erdély egyik legbiztonságosabb vára
A Fogarasi-havasok lábánál, a Brassóból Nagyszebenbe vezető út mentén, az Olt bal partján fekszik az ősi város, Fogaras, központjában Erdély egyik legbiztonságosabbnak tartott síkföldi várával.
A szabálytalan alaprajzú, megközelítően négyszög alakú várat egykor mintegy nyolcvan méter széles, hat-nyolc méter mély vizesárok övezte, amelybe az Olt vizét vezették.
A vár keleti oldalán, a mai kőhíd helyén eredetileg cölöpökön nyugvó fahíd vezetett a jelenleg hat méter magas, lőrésekkel ellátott, téglából rakott, emeletes kaputoronyhoz.
A külső védőfal három szögletét egy-egy újolasz rendszerű, úgynevezett fülesbástya, míg a negyedik, északkeleti sarkát egy óolasz rendszerű bástya védelmezte hat-hat ágyúval.
A kaputornyon keresztül az út a belső várat kerítő keskeny falszorosba, az úgynevezett zwingerbe vezet, ahol a bejárat mindkét oldalán a külső védőfalhoz épült, különböző rendeltetésű helyiségek sorakoznak.
A nagyterem, amit országháznak neveztek
A falszoroson belül áll a külső fal vonalát követő, kétemeletes várkastély épülete, ami a belső várudvart fogja közre.
Déli oldalán, a széles, kör alakú oszlopokon árkádos folyosó mögött, az első emeleten volt a nagyterem, ahol a tanácskozások is folytak: ezt még az elmúlt században is országháznak nevezték.
A bejárati faragott ajtón még ma is megvannak a kőcímerek és a díszes zárókövek.
Állnak még a szobák, ahol Erdély fejedelmei mulattak
Kiss Gábor, az Erdélyi várak, várkastélyok című könyvében ír arról, hogy az emeleten volt a flandriai kárpitokkal díszített ebédlőterem, a társalgó, a személyzet lakószobái, a várkapitány, a számtartó, az udvarbírák, a pohárnokok és mások szállása.
A szobák, termek, ahol Erdély fejedelmei mulattak, állnak még. Itt halt meg 1690. április 15-én I. Apafi Mihály fejedelem.
A kápolna a várkastély északi szárnyában helyezkedett el, míg az északkeleti végében az ablak nélküli börtön volt, ahol Haller János, Cserei János, Béldi Pál, Bethlen Miklós, Naláczi András és mások raboskodtak.
Amit egy 1673-ból származó leltárból lehet megtudni
Amikor Fogaras várát Voldorfi Morgondai György várnagytól fogarasi Boér Zsigmond, az új várnagy 1673. március 29-én átvette, az ekkor készült leltárból megtudjuk, hogy a vár bejárata ekkor is a keleti oldalon volt, ahonnan három nagy kapu vezetett a belső várba.
A külső bejárat nagy- és kiskapuból állott, amely lánccal és lakattal záródott.
A középső hídkaput kötelekkel húzták fel, és ezek fölött volt a várnagy lakása:
„...háza héján egy ágyú, háromfontos... A tömlöctartó őrzésében hetvenöt pár ember lábára vas...”, míg kézibilincs tizennégy pár volt. Azonban tudni kell azt is, hogy a várnagy vigyázott a hóhérpallosra és a kalodára is.
A bástyák és ezek tartozékai
A Keresztes Géza műépítész, műemlékvédelmi szakmérnök által a rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkból kiderül, hogy a hat bástya közül a Doboló bástyán hat ágyú és egy nagy rézdob, a Szabó János-bástyán a zsindelyhéjazat alatt ugyancsak hat ágyú, míg a kazamatában egy hétfontos ágyú volt.
E két bástya között találtak „…egy boltos, cseréppel héjazott…” pórházat, ágyúhoz és puskához való nagy mennyiségű lőporral, az alatta levő helyiségben pedig gránátokat, petárdákat, fáklyákat és még más hadi fegyvereket.
A második bástya után következett a cejtház (fegyverház), utána pedig a Csatornás-bástya, melynek zsindelyes fedele alatt hét ágyú, kazamatájában pedig két mozsárágyú volt.
Továbbá megemlítik a Tomory-bástyát, „…a tömlöc felett való bástyát…”, de szerepel még egy Tarka-bástya is, ágyú nélkül.
Erdély legszebb királyi birtoka
A fogarasi vár és uradalma egyike volt Erdély legnagyobb, leggazdagabb és talán a legszebb fejedelmi, ezt megelőzően pedig királyi birtokainak. Kezdetben Fogaras földjeként – vidékeként –, majd önálló vármegyeként szerepelt, Fogaras város székhellyel, melyet az első világháború után Romániához csatoltak, és egyesítették Brassó megyével. Fogaras és környékének története szorosan összefügg az erdélyi románság történetével.
II. Endre király felmenti a kereszteseket a vámfizetés terhe alól
A kereszteseket Magyarországon először II. Endre király 1222. évi oklevelében említik, amikor a korábban elvett Barcaságot a király visszaadta a német lovagrendnek, a Barcaföldről délre eső kunországi – havasalföldi – területtel együtt, egészen az Al-Dunáig.
Az oklevélben a király a kereszteseket – vagyis a németeket – a székelyek és az oláhok földjén (terra Blaccorum) minden vámfizetés alól felmentette.
Jó figyelni azonban még arra is, hogy a történetíróink szerint ez a terra Blaccorum a mai Fogaras vidékével azonos.
Amikor Fogarasnak még nem volt vára
Kiss Gábor közléséből derül ki, hogy a Fogaras vidéke elnevezés még az 1224. évben is ismeretlen, lakói csak az oláhok erdeiben, in silva Blaccorum laktak.
Amint azt már röviden említettük, Fogaras neve először tehát az erdélyi káptalan egy 1231. évi oklevelében tűnik fel, amikor terra Bojet – Vojla földjét, ekkor az Olt partján, és terra Zumbuthelt – Szombathely földjét, Alsószombatfalva néven – terra Fugros, vagyis Fogaras földjéhez csatolták.
Fogarasnak ekkor vára még nem volt, birtokosa pedig az oklevél szerint egy bizonyos Trulh.
Amit Ugrin mester oklevelekkel bizonyított…
A 13. század végén Ugrin mester az őseitől örökölt birtokainak visszaszerzése miatt 1291-ben III. Endre király ellen pert indított.
Amikor Gyulafehérváron „… minden nemessel, szásszal, székellyel, és oláhval a végett gyűléseztünk – írja az oklevél –, hogy helyreigazítsuk állapotjainkat…”. Ugrin mester „… oklevelekkel be is bizonyítá…”, hogy Fogarast és Szombathelyt igazságtalanul vették el tőle, és „... mindenestül visszaadtuk Ugrin mesternek…”.
Fogaras vára azonban ebben az oklevélben még nem szerepel.
Fogaras vidékének betelepítése…
A tatárjárás során az amúgy is gyéren lakott Barcaság lakossága csaknem teljesen kipusztult.
Ezután a szász vezetők, a vlach kenézek bizonyos szabadalmakat, nagyobb földterületeket és jövedelmeket nyertek királyainktól ezekre a területekre, azzal a kötelezettséggel, hogy azokat népesítsék be.
Ilyen körülmények között népesült be a 13. század végétől Fogaras vidéke, lehetőséget nyújtva a havasokon túli vlachoknak, hogy e területen letelepedhessenek.
Ezek az új lakosok barmaik ötvenedével adóztak, és mint várnépek teljesítettek szolgálatokat az épülő Fogaras vára részére.
Egy vélemény szerint a vár alapjait a Csák nemzetség újlaki ágából származó Pós mester rakja le.
Fogaras és vidéke Ugrin mester halála után Apor – Opor– László vajda birtokába került, aki 1310 körül a mai várhelyén faerődítményt épített. Más vélemény szerint Fogaras várának alapjait a Csák nemzetség Újlaki ágából származó I. Bás comes unokaöccse, Pós – Pous – mester rakta le 1227–1233 között.
Azonban még meg kell említenünk azt is, hogy Fogaras vidékének betelepítése során a havasalföldi vajdák olyan érdemeket szereztek, hogy a mindenkori magyar királytól hűbérül kapták Fogaras várát és a hozzá tartozó uradalmakat.
Az első ilyen vajda Vlad (László, azaz Laczkó), aki 1369-től a voivoda Transalpinus (havasokon túli vajda) cím mellett 1372-től dux nocae plantationis de Fogaras – a fogarasi új telepítvény hercege – címet is használta.
A vajda nem független, uralkodói jogon bírta Fogarast, mert ez évben I. (Nagy) Lajos királytól „…mint természetes uralkodó…” – domino nostro naturali – kérte az adomány megerősítését.
Összeállításunk első részét Demján László műemlékvédő építész az alábbiakkal egészíti ki:
Néhány, eddig még kérdéses gondolat tisztázása... Többek szerint a helyi besenyő szóhasználatú „fagar-su = kőris-víz vagy fás-víz” kifejezésből eredeztethető Fogaras neve. Innen kaphatta a hegység, majd a kialakuló település is a nevét.
Visszakanyarodnék egy alapgondolathoz: hogyan alakulhatott ki az a körülmény, amely a magyar síkvidéki határvédő földvártól a mai idegenkézben lévő kővárhoz vezetett.
A 13. században említett első, nagyobb számú szláv-bolgár-besenyő népesség már területekkel és komolyabb élettérrel – terra Blaccorum – is rendelkezett a szászok, betelepített teutonok és székely magyarok uradalmai mellett. Az állandó harcokban álló magyar királyok ennek a szép fekvésű vidéknek a védelmét a szintén keresztény királyságunkhoz tartozó al-dunai Havaselve vajdáinak (soltész, kenéz) hűbéri felügyeletére bízták.
Ez a státus hallgatólagosan már örök adományként volt tekinthető a későbbiekben, egészen Hunyadi koráig. Annyira szabad kezet kaptak, hogy önálló fogarasi hercegnek nevezték magukat, és az észlelhető oszmán mozgolódás és helyi torzsalkodások elől rendszerint Erdélybe menekültek. Így a teljes udvari és egyházi, valamint az előretolt áttelepülési törekvéseikkel – nova plantatio – évszázadokon át kialakíthatták új, Fogaras-földi otthonaikat. A későbbi Fogaras vármegye igazából Fogaras vára, és városán kívül mintegy hatvan települést ölelt fel, központban a Fogarasi járással.
A mohácsi vereség utáni szétesett Magyar Királyság keleti, erdélyi része a Habsburgok által nem uralt, önálló protestáns fejedelemséggé alakult. Lassan az Oszmán Birodalom vazallusává válva, már ekkor feltűnt a volt hűbéres románság jóérzékű politikai diplomáciája.
Vérszemet kapva, várkapitányi minőségükben kiskirálykodva uralkodhattak, basáskodhattak és fosztogathattak, mi több, még önkényesen erdélyi fejedelemmé való választattásuktól sem riadtak vissza, mindezek fölött szemet hunytak vagy asszisztáltak meghatalmazóik.
Ugyan többször hoztak rövid távú ítéleteket az oláhok megfékezésére, hosszú távon részükről ez nyereséggel zárult. Mivel folyamatosan ott voltak minden összeesküvésben a Habsburg-ház és a Porta között, biztosították állandó vezető erejüket a már többvallású Erdélyben, és az ortodox dogmák előtérbe helyezését is elérhették.
Érdekesség, hogy az első görögkatolikus esperességüket, majd püspökségüket is előbb Fogarasra, majd Balázsfalvára helyezhették. Az egyszerű népet meg folyamatos ellentétbe állíthatták az uralkodó
réteggel és az őshonos magyarokkal.
* A rendelkezésünkre bocsátott dokumentációkért külön köszönet Keresztes Géza műépítész, műemlékvédő szakmérnöknek; az illusztrációkat, a régi és a mai képeket Demján László műemlékvédő építész a saját munkájából és gyűjteményéből küldte el a szerzőnek. Tekintettel a vár mai helyzetére és állapotára, összeállításunkat Demján László és dr. Kálmán Attila meglátásaival a következő lapszámunkban még kiegészítjük.
.jpg)
