2026. január 14., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Veress László marosszentkirályi református lelkész tavaly szeptemberben tájékoztatott arról, hogy egy különféle rendezvényeknek, ifjúsági és presbiteri találkozóknak, konferenciáknak otthont adó vendégházat szeretne építeni a régi, lebontott parókia helyére. Ottjártunkkor meggyőződhettünk arról, hogy a terv megvalósulóban van, a falak már állnak.

Fotó: Nagy Tibor

– Közmunkával és közadakozásból láttunk neki az építkezésnek, mindenben az egyházközségi tagok segítettek, így sikerült be is fedni az épületet. Először konyhát, mosdót, illetve konferenciatermet szeretnénk kialakítani, később pedig a tetőtérben vendégszobákat hoznánk létre. A nagyon távoli terveink között egy lelkészlakás is szerepel, de erre legközelebb 5-6 év múlva gondolunk – körvonalazta a jövőbeli elképzeléseket a lelkész. Veress László elmondta, hogy eddig helyszűkében nem tudtak nagyobb rendezvényeket vendégül látni, az is gondot jelentett, hogy a főzést csak a parókia udvarán tudták megoldani. Az új épületben mozgássérültek számára is létrehoznak illemhelyeket, a mosdókat a temetőben járók is használhatják.

– Most, hogy beköszöntött a hideg, szüneteltetjük a munkálatot, és majd jövőben folytatjuk az építkezést – tette hozzá a lelkipásztor.

Több ezer ellenőrzés 2025-ben 4 órával korábban

Otthontalanul a fagyban 4 órával korábban

A román kultúra napja 4 órával korábban

A hárítás művészete 4 órával korábban

Hírek, rendezvények 4 órával korábban

Kátyúk Marosvásárhelyen 4 órával korábban

Adócsapda 4 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató