2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Különböző korszakokban más-más hatás érte a makfalvi női viseletet. A legrégibb itt is a hosszú szoknya, lerakott köténnyel; a szoknya anyagával nem volt kötelezően megegyező a rövid lájbi anyaga, mert a gyapotszőttes szoknyához bársonylájbit is felvettek ünnepnapokon.

Jellegzetes makfalvi női lájbi (Péterfi Levente fényképe)


Különböző korszakokban más-más hatás érte a makfalvi női viseletet. A legrégibb itt is a hosszú szoknya, lerakott köténnyel; a szoknya anyagával nem volt kötelezően megegyező a rövid lájbi anyaga, mert a gyapotszőttes szoknyához bársonylájbit is felvettek ünnepnapokon. Piros színű ruhában mindig csak a lányok jártak, amíg viseletként hordták, s az asszonyok színes – kék, zöld, fekete – szoknyát viseltek. A régi makfalvi szövésminta itt is a barackmagos, koszorús, apró babos volt, feketével beleszőve. Már szó volt róla, hogy a kockás mintájú lájbi és szoknya Siklódról került be a szereplésekkel, tehát nem az eredeti ősi makfalvi viselet. A faluban mindenki tudott szőni, de a női és férfi „posztózás”, a posztóanyag szövése volt a legősibb ruhaanyag-készítési mód. A szoknya- és lájbianyagot a szegényebbek kenderből, mismásból, a módosabbak házi gyapotból szőtték. Az 1930-as években Török Józsefné piros kétnyüstös anyagot szőtt szoknyának-lájbinak, s a sátorosoknak eladta. Jakab Edit a ’70-es években találta ki az újabb szövésmintát ünnepi viseletként. Kétnyüstösen szőtte, három szál piros gyapotnyújtót egy szál vastag, sodrott fekete gyapjúval vert le, s ebből érdekes minta jött ki, öt centiméteres sávokban, amit „far-kasfogasnak”, „fésűsnek”, „nyolcasnak” szoktak nevezni. Albertné Kálmán Eszter volt a falu híres szövőasszonya, aki nemrég halt meg. Sok szép szoknya- és lájbianyagot szőtt rendelésre, külön Makfalvának, külön Hármas-falunak vagy Kibédnek, a kiválasztott helyi mintái alapján. A ruhákat Székely-udvarhelyen lakó két leánya, Eszter és Margit varrta meg. Hazatértek, felvették a rendelést, vitték a szőttes-anyagokat, és a falvak hagyományai szerint varrták meg őket, betartva a helyi zsinórozás szabályait is. Anyjuk szüreti bálra, konfirmálásra, ünnepélyekre szőtte, s vállalta a rendeléseket. Margit Udvarhelyen most is sző. Eszti néni idős korában utóbb csipkéket horgolt a kötények szélére.

Makfalván most indul be a népfőiskola, egyelőre székház nélkül, pályázgatva. Célja a régi, hagyományos mesterségek felelevenítése és a gazdálkodás fellendítése. Irányítói: Suba Mária nyugdíjas tanárnő és Tőkés Brigitta vallástanárnő, aki már néhány leányt szőni tanít a régi, pirosba szőtt fekete mintával. Eszti néni halála megrázkódtatást jelentett a falunak, ő is tanítgatta a fiatalabbakat, s Esztike, a leánya szőtt utóbb mellette sima piros szoknyaanyagot egy szál feketével. A makfalvi lájbin, amit halcsont erősített meg elöl a gombolásnál, kis zsebecske is volt bal felől, a bársonyszegély fölött, pénznek, zsebkendőnek. A régi díszzsebkendőket egyesek összehajtogatva a derekukra tűzték, s csipkés szélet, néha azsúrozást, színes virágot hímeztek a sarkára.

A falumúzeumot 1972-ben Fülöp Dénes tanár alapította, a felesége irányítja a működését. Itt edényeket őriznek, főleg a régi híres fazekasok munkáit, Suba László szobrász emlékszobáját és a helyi népművészek munkáit. Tájházat is berendeznek, szövőszéket állított fel, szövőszobát létesített a múzeumban Fülöp Irén nyugdíjas tanárnő. A hagyományőrzés aktívan foglalkoztatja az értelmiségieket.  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató