Erőszakkal kényszerítették színjátszásra az Erzsébet-korabeli gyermekszínészeket
Az Erzsébet-korabeli színházak gyermekszínészeinek egy része emberrablás, kegyetlenség és erőszak áldozata volt – állítja az Oxfordi Egyetem egyik munkatársa, aki tanulmányában a késő 16. századi és korai 17. századi londoni színházak sötét oldalát mutatja be.
Az Erzsébet-korabeli színházak gyermekszínészeinek egy része emberrablás, kegyetlenség és erőszak áldozata volt – állítja az Oxfordi Egyetem egyik munkatársa, aki tanulmányában a késő 16. századi és korai 17. századi londoni színházak sötét oldalát mutatja be.
Bart van Es korabeli bírósági dokumentumokra alapozza elméletét, amely szerint az Erzsébet-kori gyermekszínészek egy részét erőszakkal gyűjtötték be az utcáról és kényszerítették a színjátszásra. Az elraboltak szüleit pedig jogi úton korlátozták abban, hogy kimenekítsék gyerekeiket London legszegényebb színházaiból. Van Es szerint ezek a gyerekek „rendszeres kizsákmányolás és durva bánásmód” áldozatai voltak.
Az 1570-es évektől kezdődően megszaporodtak az olyan színházi társulatok, amelyeknek tagjai egytől egyig fiúk voltak, és amelyek megpróbálták magukhoz csalogatni a felnőtt társulatok közönségét. Van Es tanulmánya azon sötét módszert fedi fel, amellyel ezeknek a gyerekek egy részét becserkészték: „erőszakkal és kényszerítéssel”, fogolyként tartva és korbáccsal fenyegetve őket.
Ezek az utcai emberrablások korántsem voltak illegálisak, mivel a színháztulajdonosoknak engedélyük volt rá, hogy akár erőszakkal toborozzanak gyerekeket. Minderre maga I. Erzsébet angol királynő (1533-1603) adott nekik felhatalmazást. Van Es magyarázata szerint ennek a rendelkezésnek elméletileg az volt a célja, hogy énekesekkel töltsék fel a királyi kápolna énekkarát, ám „nyílt titok” volt, hogy valójában a kereskedelmi színházak társulatainak feltöltésére használták őket.
A színháztulajdonosok tehát királyi jóváhagyással „toborozhatták be” bárki fiát, és a szülők hiába is próbálták visszaszerezni gyermekeiket a bíróságon. Egy korabeli irat tanúsága szerint egy bizonyos Henry Clifton 13 esztendős fiát például csapatnyi férfi hurcolta el erőszakkal iskolába menet. A fiút a Blackfriars Színházban tartották fogva és azzal fenyegették, hogy megkorbácsolják, ha nem engedelmeskedik. Clifton szerint más gyerekeket is elraboltak „különböző iskolákból” és ipari tanulókat is elhurcoltak „az említett fiatalok, szüleik, oktatóik, mestereik és munkaadóik akarata ellenére”.
Van Es tanulmányában arra is kitér, hogy a gyermektársulatok által színre vitt darabok szexuálisan gyakran jóval túlfűtöttebbek és tartalmukat tekintve nőgyűlölőbbek voltak, mint a felnőttek által játszott előadások.
