Kerítésből a kolbász... Csak rajz a sűrű szövésű dróthálóból készült gyulai kolbász és Pick-szalámi kerítés, mégis sok nézőt megdöbbent a kaposvári nemzetközi groteszk triennálén.
Kerítésből a kolbász... Csak rajz a sűrű szövésű dróthálóból készült gyulai kolbász és Pick-szalámi kerítés, mégis sok nézőt megdöbbent a kaposvári nemzetközi groteszk triennálén. Abszurd látvány. De vajon a gyakran hangoztatott mondás eredeti formájában nem ugyanolyan abszurditás? A valóság költőivé teszi a kérdést. És mégis sokan hiszik, hogy a világ nyugatibb tájain kolbászból van a kerítés. És jönnek, jönnek, a jelek szerint megállíthatatlanul. Mennyire rossz lehet nekik ott, ahonnan érkeznek, ha ilyenszerű légvárakat, délibábot kergetve, amikben valójában maguk sem hihetnek, hatalmas kockázatokat vállalnak, és a jobb élet reményében mégis útra kelnek! Mi, „nyugatiak” meg félünk tőlük. És bizonyára joggal, mert „repül a nehéz kő: ki tudja hol áll meg?” Nagy azoknak a tábora, akik tudni vélik, hogy hol és mikor, és azoké is, akik az ellenkezőjét állítják. Hetek óta hangos tőlük a szenzációhajhász média, az elfogultságtól rövidlátó sajtó, rémhírekkel, szörnyülködő kommentekkel, összeesküvés-elméletekkel és tényekre alapozott, elemző írásokkal is tele a világháló, nem győzünk eléggé borzongani, ha arra gondolunk, mi lesz még mindebből. Nem bonyolódom bele, mit tehetne mindehhez egy magánvéleményt fejtegető jegyzetecske. De amikor a kerítésről hallok, amit a szerb–magyar határon máris vágni, bontogatni kezdtek a migránsok, önkéntelenül is eszembe jut, hogy tavaly ilyenkor Sopronban jártam, ahonnan természetesen elmentünk arra a helyre is, ahol a magyar-osztrák határon 1989 májusában elkezdték a vasfüggöny lebontását. Különleges hangulata van Sopronkőhida szomszédságában, Sopronpusztán a 89 augusztusában megrendezett páneurópai piknik pompásan kialakított, turistavonzó emlékhelyének. Van kopjafa, templomtetős megemlékező terecske, a park közepén impozáns emlékmű, körben képekkel, részletes szöveggel felelevenítik az akkori eseményeket, méltatják jelentőségét. Évente ezt az évfordulókon népes közönség jelenlétében ünnepélyesen is megteszik. Biztos van, aki újra meg újra át is sétál a burgenlandi Szentmargitbánya felé vezető szabad úton. A határátkelőn, amelynél az út magyar oldalán jelképesen, emlékeztetőül meghagyták a szögesdrót határzárat. A határbontást műalkotás, nyitott emlékkapu is hirdeti a mának. A sok alakos központi emlékmű Melocco Miklós alkotása, a felső részén kétnyelvű márvány emléktábla magyarul és németül hirdeti: „1989. augusztus 19. Egy rab nép kinyitotta börtönének a kapuját, hogy egy másik rab nép kiléphessen a szabadságba.” Nagy érdemeket szerzett akkor Magyarország a szabadságért, a diktatúrák felszámolásáért, a két Németország egyesítéséért zajló folyamatban. Mély benyomást tett rám, amit egy esztendővel ezelőtt ott láttam. Tényleg csak egy év telt el azóta? És közben mennyi minden történt! A valamikor annyi lelket, szellemet megkeserítő kerítéskérdés is átértékelődik? Vajon ismét bezárulnak a kapuk? Épülnek majd megint berlini vagy kínai nagyfalak? Mit hoz még a jövő? Nem csak nekem juthat eszembe a latin bölcsesség: Sic transit gloria mundi.
