Ezt is elszalasztottam. Nem a világvégét, bár arra nem is nagyon számítottam, hanem az elérhetőbbet, a vörös Holdat. Nem azért, mert átaludtam az éjszakát. Egyszerűen azért, mert felhők takarták az eget.
Ezt is elszalasztottam. Nem a világvégét, bár arra nem is nagyon számítottam, hanem az elérhetőbbet, a vörös Holdat. Nem azért, mert átaludtam az éjszakát. Egyszerűen azért, mert felhők takarták az eget. Csuda tudja, hogy csinálják, ahányszor ilyen fontos égi jelenség van, nálunk borús az ég. Vajon valamelyik párt rendezi így? Esetleg a szabadkőművesek? A miniszterelnök, akiben megrendült a bizalom? A lényeg, hogy immár végleg lemaradtam a szuperhold és a holdfogyatkozás együttes látványáról. Mert hol leszek én már tizennyolc esztendő múlva?! Na de vigasztalhat, hogy most már biztos, a másik vörös égitesten, a Marson víz volt, illetve víz van. Igaz, hogy sós, igaz, hogy nem a felszínen folyik, de a miénk. Az emberiségé. Ha közben valakik valahonnan meg nem előznek. Ki tudja, kik és mikor indulnak el hirtelen a világűr meghódítására. A sci-fi sorozatok naponta elénk vetítik ezt a lehetőséget. Persze, ez csak mese. Modern kori, de érdekes. És mindenki úgy viselkedik benne, mint mi, emberek napjainkban. Helyben vagyunk, innen jöhetne a napi politika. De most, amikor ezt a jegyzetet írom, még nem tudhatom, csak sejtem, pár óra múlva miképpen dönt a parlament a kormányfő elleni bizalmatlansági indítvány ügyében. Hagyjuk tehát, előbb vagy utóbb úgyis bukik. Hogy jobb lesz-e nekünk azután? Csodák csak a mesékben vannak. Azokban lehetséges akármi. Még a jók is győzedelmeskednek.
Szóval addig csűrtem-csavartam a mondatokat, amíg eljutottunk a mai nap sajátosságáig: szeptember 30. a népmese napja. Illendő megemlékezni róla. És sokfelé a magyar nyelvterületen ezt nem is felejtik el. Mert köztudott, hogy a népmese még mostanság is megmozgatja a gyermekek fantáziáját, és jóra tanítja őket. Ezen túl pedig Elek apó is, akinek a születésnapja ihlette a mesenapos kezdeményezést, megérdemli, hogy egy évben egyszer legalább beszéljenek róla. Mert Benedek Elek azt is példázza, hogy mindig akadtak olyanok, akik szembemenve az árral, az itthoni nehezebb utat választva próbáltak helytállni, önként vállalt hivatásukat betölteni. Igen, ő a kicsiket, az ő szellemi, emberi épülésüket is megcélozta, de harcos publicistaként a felnőtteket is igyekezett jó úton tartani. Persze, az élet ritkán alakítható, hajlítható úgy, mint a mese. De megpróbálta. És olyan gondolatokat tolmácsolt, amelyeket napjainkban is érdemes megszívlelni.
Apropó, tolmácsolás… Jut eszembe, hogy a fordítás nemzetközi napja is ma van. Soha jobbkor. Európában ma, holnap, holnapután, és ki tudja, meddig, rengeteget kell fordítani. És mégis mindenki úgy tesz, mintha nem értene semmit. De hogy is érthetne, ha magyar a magyarral sem képes megérte/t/ni egymást! Pedig még a medve is velünk van.
