Időnként biztos sokan megütköznek, milyen meredeken, váratlanul követik egymást a Facebookon a legkülönbözőbb témák, az egymás szöges ellentéteként jelentkező elvi, érzelmi, hangulati elemek.
Időnként biztos sokan megütköznek, milyen meredeken, váratlanul követik egymást a Facebookon a legkülönbözőbb témák, az egymás szöges ellentéteként jelentkező elvi, érzelmi, hangulati elemek. Széplélek lírai megnyilatkozását gyűlöletkeltő mocskolódás, tudományos felfedezés hírét javasasszony csodatevése váltja, nevetést keltő kandikameráról tömegszerencsétlenségre, öngyilkos merénylet felvételére ugrunk. Tudják, hogy van ez, nem fokozom. A legtöbben már meg sem lepődnek a jelenségen, elkönyvelik, hogy ilyen az élet, és információszomjasan vagy pletykaéhesen száguldanak tovább a világhálón. Agyunk azért nem áll le, cikázik ide-oda szakadatlanul, olykor tudat alatt is szokatlan képzettársításokat teremt, ami néha megtorpantja, merengésre készteti az ilyesmitől elzárkózni hajlamos embereket is. Ez most hogy jön ide?, kérdezzük meglepődve magunkban. Ha erőt veszünk magunkon, és nem siklunk át könnyedén az egész fölött, olykor – századszor, ezredszer? – revelációként állapíthatjuk meg, mennyire komplex a világ, és a dolgok benne mennyire összefüggenek. Na, de elég a filozofálgatásból, jöjjön a konkrétum! A menetrendszerű megszokottság szürkeségébe mosódó migrációs válság egyik rendhagyó, szomorú mozzanata zökkentett ki minap a monotónia közönyéből: két határ közé szorult bevándorlók áztak, fáztak, szenvedtek bokáig sárban a senki földjén. Filmes emlékeim egyből megszólaltak, különböző korok lágerjeleneteit, fogolytáboros borzalmait idézték fel. Az egyik híradós anyagot a fent említett közösségi hálózaton is viszontláttam. Ugyanolyan lehangoló volt, mint korábban a tévében. De nem sokkal utána egy vidám, boldog családi kép derített fel. Kedves ismerősök köszöntik rajta a szeretett dédnagymamát: lánya, unokája, dédunokái. Virág, ünnepi torta, boldogság van a fotón. Érthető. Szép kort ért meg, 90 éves Bordi Gizella. A dicsőszentmártoni tanítónő számos szép emléket hordoz magában, örömmel is bőségesen megáldotta a sors. De neki sem volt könnyű az élete. Nem a képen rögzített születésnapi pillanat, korábbi emlékeim juttatják eszembe, hogy egyike volt azoknak a diákoknak, akiket 71 esztendővel ezelőtt a dél-erdélyi magyarság jeles személyiségeivel együtt bűntelenül, csak azért, mert akkor véletlenül Dél-Erdélyben tartózkodtak, a Tg. Jiu-i lágerbe zártak. Tíz hónapig tartották ott őket egyre embertelenebb körülmények között. Átvészelték valahogy, idősebb fogolytársaiktól az emberségre is számos szép példát kaptak, a lágerbe zárt tanárok rendszeres oktatásukat is megszervezték. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a későbbiekben szívvel-lélekkel szolgálta hivatását, sőt annál is többet, hiszen úgy is köztiszteletnek örvendett a Kis-Küküllő mentén, mint a népművészet értő gyűjtője és művelője. A zsilvásárhelyi láger szenvedő alanyai közül már kevesen élhetnek, emlékeiket sokan továbbadták az utánuk jövőknek. Emlékiratok, könyvek is rögzítették az ott történteket. Magam is többször foglalkoztam írásban a témával. Nem feledjük, hogy velünk, magyarokkal, emberekkel ez is megesett. De hogy lehetne elérni, hogy hasonló események soha sehol ne ismétlődjenek meg a világon? Nem tudom. Egy viszont biztos: még számos boldog évet és mindenekelőtt jó egészséget kívánok én is az ünnepeltnek!
