Ki tudja, ma mire ébredtünk? A hét legszomorúbb napjára? Amerikai kutatók szerint szerda érdemli ki ezt a titulust.
Ki tudja, ma mire ébredtünk? A hét legszomorúbb napjára? Amerikai kutatók szerint szerda érdemli ki ezt a titulust. 2,4 millió blogot követtek nyomon, azt vizsgálták, hogy naponta hány pozitív, illetve negatív értelmű szó szerepelt a bejegyzésekben. Ezek alapján döntötték el, hogy a legpocsékabb a szerdai nap. Meg hogy a legjobb a vasárnap. Igen? És Seress Rezső örökzöld slágerével mi lesz? A Szomorú vasárnap nem hiába járta be a világot. Még öngyilkosok is lettek miatta. Ugyanezek a tudós fők azt is állítják, hogy a második legvidámabb nap a hétfő. Azért, mert akkorra még maradt bennünk valami lazaság a vidám hétvégéből, erre emlékezhetünk, erről mesélhetünk a munkahelyünkön. Már akinek van állása. Badarság! – tromfolnak más pihent agyú kutatók. Hétfő a leglehangolóbb. El is nevezték szomorú hétfőnek. Blue Monday, mondják. Hogy miért éppen kék, azt pontosan nem tudom, de fogadjuk el. A minap felröppentett szenzációs megvilágosodás bizonyos bonyolult (ál)matematikai képlet alapján öltött testet. Állítólag lényegbevágó tényezőket vetettek össze (időjárás, egyéni és államadósságok, újévi fogadalmak betartásának koefficiense, másnapossági tünetek stb.), így született meg a végeredmény. Ja, jut eszembe, egy hétvégi népdalnak is volt némi szerepe, azt is hozzáadták az egészhez: Az a szép, az a szép... A szomorú jelző innen válthatott kékbe. Persze ez vitatható, de tény, hogy a hétfő ritkán vidám. Ezen nehéz változtatni. Akkor is, ha igazak a világhálón mostanság keringő hírek, miszerint a hétfői mélabút boldogságra váltó imákkal lehet elűzni. Kétséges a megközelítés, mert vagy hiszünk bennük, vagy nem, ettől függően pedig lehet, hogy máris borul a paritás. De előfordulhat, hogy a meteorológiai tényezőt kellene eleve kivenni a képletből, akkor talán másik napra vetülnének az árnyékok. Elvégre az időjárás és az ahhoz való viszonyulás is meglehetősen relatív. A mostani hétfőn például, amikor barátságos, meleg vásárhelyi otthonomban a kényelmes karosszékből néztem a tévében a Kárpátokon túli abszurd hófúvásos, fagyos jeleneteket, másképp érzékeltem a nap szomorúságát, mint azok, akik órákon át fáztak, szenvedtek, féltek, dühöngtek ott kinn a könyörtelen téli viszontagságok közepette. Én nem csak szörnyülködtem a hatóságok ismételt tehetetlenségén, felkészületlenségén, nevetni is tudtam a bunkóságokon. Akiket úton kapott, kocsiban, netán vonaton, állomáson, vagy egyéb alkalmatlan helyeken ért a bénító hóvihar, biztos nem szórakoztak, még ha látták is az intézkedések abszurditását. Sok ilyesmiről hallhattunk, láthattunk tudósítást. Az egyik eset az ostobaságok Guinness-rekordok könyvébe illő. El sem hinném, hogy így volt, ha nem magam olvastam volna róla a beszámolót: a helyi vezető parancsot kapott a feljebbvalójától, hogy azonnal rendelje ki a községben rendelkezésre álló összes ekét, mihamarabb takarítsák el a közeli útról a havat. Kimentek, de nem sikerült megbirkózniuk a hófúvással, jött az újabb sürgető, fenyegető ukáz, még több eszközt vessenek be, mert ha nem, meglátják, mi lesz! A beijedt helybeli tisztségviselő végső megoldásként a jól felszerelt, működőképes földszántó traktorokat is kirendelte a gépparkból, hányják azok is a hóbuckákat. Erőfeszítésüket siker koronázta: több mint tíz kilométeren szántották fel az A2-es autópálya aszfaltját. Tavaszra talán be is vethetik. Rossz nyelvek szerint a helység jó szándékú földművesei ló vontatta ekékkel is besegítettek. Ez nem Amerika. Igaz, világnapot sem kreálnak belőle. De szomorú. Vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán is az, s a többi. Vajon még milyen honi furcsaságokról szólhat a statisztika? De ne csüggedjünk, van remény is. A népi hagyományok szerint a mai az első tavaszébresztő nap. Brrrr!
