Egykorvolt erdélyi egyetemjárók emlékét kerestem pár hete Göttingen hangulatos óvárosában.
Egykorvolt erdélyi egyetemjárók emlékét kerestem pár hete Göttingen hangulatos óvárosában. A Harz-hegység déli nyúlványainál elterülő barátságos település ma is pezsgő életű egyetemi központ, a matematika- és az informatikai tudományok fellegvára. A tekintélyes Georg-August Universitat mellett, amely évszázadokon át Kelet-Európából is vonzotta ide a tanulni vágyó, tehetséges ifjakat, ma még számos hasonló oktatási intézmény és kutatóintézet szólítja meg a tudományos elmélyülést valóban óhajtó fiatalokat. Évek óta Dániába menet vagy jövet, amikor a közelében robogtam az autópályán, engem is mintha hívogatott volna az olvasmányaimban is gyakorta emlegetett Göttinga, Alsó-Szászország híres kultúrközpontja. Nagyenyeden is legendás híre volt, Marosvásárhelyen is sokan tudnak a varázsáról, főleg mert e helyek neves emberei közül is megfordult ott néhány. Most megtehettem, letértünk a sztrádáról, és megpróbáltuk úgy felfedezni magunknak Göttingent, hogy közben azoknak a nagyjainknak is a nyomára bukkanjunk, akik valamikor néhány esztendeig itt igyekeztek magukba szívni legmagasabb fokon a tudományt. Nem volt könnyű, otttartózkodásunk rövid ideje alatt a folyton nyüzsgő diákság és a nyári turistaforgatag zsibvására mindig valami másra terelte a figyelmünket, a város mesébe illő, régi épületei, különleges nevezetességei is magukra vonták a tekintetet. De Göttinga talán legnagyobb alakja, Gauss, a világhírű matematikus szobrát viszonylag hamar megtaláltuk a zsúfolt sétálóutca végét övező park hatalmas lombjai alatt.
Magas talapzaton a szobor, a tudós karosszékben ül, mellette áll másik ismert professzortársa, Wilhelm Weber. A köztéri alkotás egyből a két Bolyai vásárhelyi emlékművét juttatta eszembe. A Csorvássy és Izsák alkotta szobor modernebb, egyszerűbb, puritánabb, kompozíciós megoldása azonban összecseng a göttingeniével. Marosvásárhely persze sosem volt Göttinga, aligha is lesz azzá valaha, így Bolyai Farkast is elkerülte a világhír, ami egykori egyetemi kollégáját, barátját oly bőségesen övezte. 220 éve iratkozott be az ottani egyetemre tanulótársával, a marosvécsi báró fiával, ifjabb Kemény Simonnal. Három évig tanult ott, pallérozta talentumait, aztán hazajött. És 1856-ban bekövetkezett haláláig itt tette polihisztorként a dolgát. Az a dicsfény, ami Gausst körbevette, őt elkerülte. Nem hiszem, hogy boldogabb lett volna, ha német földön éli le az életét. A szóban forgó szobortól nem távol, a Kurze utca egyik házán fehér márványtábla jelzi: ott lakott egyetemistaként Wolfgang Bolyai mathematiker (1796–1799). Az épület már más, annak a helyén emelték, ahol a diák Bolyai Farkas szállása volt annak idején. Az azonosítás Gauss egyik 1808-as keltezésű levele alapján történt. „Én itt Göttingában ugyanabban az utcában lakom, majdnem szemben azzal a házzal, ahol Te laktál egykor” – írta erdélyi barátjának. Rajzos vázlatban is pontosította a helyet. 1993-ban így került ide az emléktábla. A történetet különben Kiss Elemér, a jeles néhai Bolyai-kutató részletesebben, szakszerűen közzétette.
De láttam még egy emléktáblát, a Kőrösi Csoma Sándorét. Az ő szálláshelye a Weender Strassén, a 31. számú házban, Rackebrand pékmester hajdani ingatlanában volt. Arra helyezték fel 1954-ben az emlékeztetőt. A magyarság őseit kutató tudós utazó két évszázada, 1816 januárjában jutott el ösztöndíjasként Göttingenbe. Itt mélyült el szándéka, hogy elindul eleinket megkeresni, itt vértezte fel magát olyan tudással, amely képessé tette páratlan életműve létrehozására. 1818- ban már újra Enyeden volt, a következő évben kezdte el nagy útját keletre.
Bolyai Farkast nem utazóként ismeri az utókor. Az viszont tudható, hogy 1799-ben nem vonattal, nem gépkocsival, hanem gyalog tért haza Göttingenből. A németországi város úgy 1500 kilométerre fekszik tőlünk. Ha nem üldözi a tatár, autóval két napba beletelik, amíg az ember hazaér. Nem tudom, Bolyainak gyalog mennyi időre volt szüksége. De ez az útja is beszédesen szemlélteti, milyen rendkívüli egyéniség lehetett.
