Többen a szabadtéri rendezvényeket, a tovább szaporodó fesztiválokat választják búfelejtőként. Ilyesmiben tényleg elképesztő a kínálat.
Forró, de karcsú még a nyár. Mekkora hőség lesz, ha az évszak vastagodni kezd? Izzadva, pihegve, sopánkodva ugyan, de a jónép még bírja a megpróbáltatást. Pedig a csúcsfokokba s a váratlan váltásokba, viharokba a klímaváltozás, az általános felmelegedés is besegít. Szokjuk a nehézségeket. Ki így, ki úgy. Többen a szabadtéri rendezvényeket, a tovább szaporodó fesztiválokat választják búfelejtőként. Ilyesmiben tényleg elképesztő a kínálat. Persze legnagyobb vonzerővel a rendhagyó helyek, események rendelkeznek. A főúttól félreeső sóvidéki hegyi faluba, Atyhába például érdeklődők százai látogattak múlt szombaton, noha „csak” egy képzőművészeti kiállítás megnyitója ígért látnivalót, amire ilyen nagy tömegek általában nem „vevők”. De Vinczeffy László festőművész és családja azzal, hogy a régi csűrt kiállítótérré alakította, és kiváló alkotók segítségével folyamatosan bővíti értékteremtő elképzelését, olyasmit hozott létre, ami eléggé szokatlan és kellőképpen színvonalas ahhoz, hogy méltó legyen a közfigyelemre. Az elnéptelenedő település lakói is rájöttek, milyen lehetőségeket rejt magában a Kakasülő Galéria, amelyet most már a Homloktörő Galéria is kiegészít, közülük is többen vélik úgy, érdemes a támogatásra. A tavalyi nyári szezonban több mint ezerötszáz tárlatlátogató kereste fel a portát, csodálta meg a környezetet, örökítette meg a tájat és a többi látnivalót. Terjedőben a felismerés, bizony, ilyen „kuriózum”, minőségi művészet is képes megpezsdíteni egy eldugott falu életét. A községi elöljárók is látják a váratlanul megnövekedett idegenforgalomban mutatkozó közhasznot, elkezdődhetett tehát az Atyhába vezető, siralmas állapotú út felújítása, a falu egy részében már aszfalton lehet közlekedni. Ehhez hasonló folyamatra máshonnan is adhatnék példát. Legkézenfekvőbb az, ami a mikházi Csűrszínház körül és annak köszönhetően történt, történik. Erről gyakran írtunk a napokban, nem részletezem. A farkaslaki Kultúrcsűr is ilyen sikertörténet része, elindítója. És az utazásra, kikapcsolódásra csábító nyár még bőven kínálja körülöttünk e kezdeményezések felfedezésére szólító alkalmakat. És városon? Ott is akad néhol ilyesmi.
Ha már régi dolgok újjászületéséből indultunk ki, maradjunk ennél. Figyelő tekintetünk Kolozsvárra fordítsuk. Volt idő, amikor csak elriasztó példák érkeztek onnan. Egy ideje gazdagon mutat fel olyasmiket, amiket eltanulhatnánk az ottaniaktól. Azt például, hogy miképpen lehet hasznosítani, bekapcsolni a város vérkeringésébe a felszámolt vállalati székhelyeket, a lerobbant üzemcsarnokokat. Legismertebb az egykori ecsetgyár esete. A képzőművészek, formatervezők kapták meg, galériákat, műtermeket alakítottak ki, élénk alkotómunka helyszíne lett, pár év alatt nemzetközi hírűvé vált. A közelmúltban a megszűnt Tehnofrig gyár épületében hoztak létre új kortárs művészeti központot. Ott is pezseg már a kultúra. A valamikori híres New York kávéház, vendéglő is új rendeltetést kap. Abban is körvonalazódnak a készülő galériák. És Marosvásárhelyen? Átment-e a letarolt ipari, gazdasági egységek, a rommá hanyagolt üzemek, egyéb építmények valamelyike hasonló metamorfózison, kulturális arculatváltáson? Ugyan! Hát az Aranykakassal mi van? És a somostetői vendéglővel? Hadd ne soroljam, hisz ez csak egy jegyzet! Különben is, itt mindig más a fontos. Mindig a zavarosban halásznak a városgazdák. Ezt sem részletezem. Tudja mindenki, mire gondolok. Nem csoda, hogy a közvélekedés azt hangoztatja: katasztrófa, ami ebben a városban történik! Pedig a medvék ide még be sem jöttek. Vagy már rég itt vannak egyéb vadállatok társaságában, csak jól álcázzák magukat? Jut eszembe, néha stílszerű dolgok is történnek errefelé. Rövidesen Marosvásárhely láthatja vendégül a mentősök világversenyét. Katasztrófahelyzetbe állítják majd itt a földgolyó legfelkészültebb mentőegységeit. Hol tudnának ennél alkalmasabb helyszíneket biztosítani számukra?!
