„Védd a fákat, egyél hódot!” Facebookon, grafittin, pólófeliratokon mindegyre megjelenik a tréfás, abszurd felszólítás. Dalban is.
„Védd a fákat, egyél hódot!” Facebookon, grafittin, pólófeliratokon mindegyre megjelenik a tréfás, abszurd felszólítás. Dalban is. A természetvédők egy része lelkesedik érte, az állatvédők kimondottan utálják. Így megy ez mindenben: az egyiknek bejön, a másik rühelli. Ez esetben a jelmondat második fele a problémás. A fákat viszont sokkal többen kedvelik, mint ahányan irtják, pusztítják. És mégis... Abszurditások is figyelmeztethetnek a tarthatatlan helyzetre, a zöldövezetek módszeres felszámolására. Hatásuk sajnos nem nagyobb, mint az észérveket felsorakoztató fejtegetéseké vagy az érzelmeket mozgósító akcióké. De azért jól fog egyik is, másik is. Bármi, aminek lehet némi lombmentő foganatja. Marosvásárhelyen különösen. Mert ez egy olyan város, ahol a fákat is óvni kell a hivatal túlkapásaitól. Az itteni zöldek próbálkoznak is kitartóan, azok azonban, akiknek igazán oda kellene figyelniük rájuk, nem teszik. Szomorú, de a fapártoló morgolódók sem törik magukat, ha ki kellene mozdulniuk megszokott komfortzónájukból. Nagyon megnőtt az ingerküszöbünk. Kivételes eseménynek, jelenségnek kell bekövetkeznie, hogy annak a híre ideig-óráig szélesebb körben vessen hullámokat. Sokan még az erdőtüzeket, a viharok okozta hatalmas erdőtarolásokat, az illegális irtások következményeit is közömbösen veszik tudomásul. Persze, akiknek házára, gépkocsijára dőlnek a fák, pillanatok alatt kivetkőznek közönyükből, de most nem róluk van szó, hanem azokról, akiknek tágabb értelemben szívügyük környezetünk állapota, jövője.
Hétfő délutánra ilyen figyelemfelkeltő rendezvényt hirdettek fiatal környezetvédők. A vásárhelyi Vár sétányon a vár bejáratánál zajlott az évszázados ostorfák védelmében kezdeményezett akció. Nagyjából ott, ahol nem olyan rég nagy tömegben gyűltünk össze tüntetni a katolikus iskoláért. Most nyolc ifjú „akciózott”, bizonyára a kezdeményező zöld, civil szervezet önkéntes aktivistái. Az ügyet támogató városlakók nem mutatkoztak. A fiatalok valószínűleg csalódottan vették ezt tudomásul, de vidámak maradtak. Tarka, kötött derékvédőt öltöttek az egyik fatörzsre, makramészerű derékkötőt csomóztak egy másikra. Abszurd látvány. Gondolom, elcsodálkozott egy pillanatra, aki arra járt. Ha egyáltalán oda fordította a tekintetét. Vajon a városgazdák észrevették? Ha igen, újragondolják fanyűvő programjukat? A legutóbb kivágott két fa csonkja még jól látható a hétfői tiltakozás közelében. A megnyilvánulás helyszínére menve, a fasor alsó felénél elolvashattam azt a városházi figyelmeztető feliratot, amely szerint a fák alatt ülni, állni, másképp időzni, autót parkolni veszélyes. A környezetvédők is üzennek: vannak módszerek, amellyel megmenthető Marosvásárhely e régi büszkesége, a sétánynak kivételes szépséget s az ott pihenőknek nyugalmat, kellemes időtöltést nyújtó fasor. Az is abszurditás, hogy ezt folyamatosan nekik kell hangsúlyozniuk azok felé, akiknek munkaköri feladata lenne e ritka allé megóvása.
Az, hogy a város polgárai kihagyták ezt az eseményt, illetve jelenlétükkel nem tették azzá az akciót, a kellő hírverés hiányával is magyarázható. De kétségtelen, hogy az is visszahat az ilyesmire, ha egy, két, több nagyobb horderejű rendezvény nem hozza meg a tiltakozók, jogkövetelők által remélt eredményeket. Sok százan, ezren voltunk ott, amikor a katolikus iskola léte volt a tét. És mi lett belőle?! Sajnos ilyen dolgoknak is nyoma marad a lelkekben. De ez már egy másik történet. Ami a faügyet illeti, egy japán közmondás jut hirtelen az eszembe: „A majom is leesik a fáról”. Ki-ki levonhatja belőle a maga következtetését.
