Tündérkert? Hetvenöt éve hunyt el Móricz Zsigmond, rá gondolva jutott eszembe híres Erdély-trilógiájának első kötete.
Tündérkert? Hetvenöt éve hunyt el Móricz Zsigmond, rá gondolva jutott eszembe híres Erdély-trilógiájának első kötete. Alig írtam le a címet, máris kérdőjel kívánkozott a végére. Hol vagyunk mi attól, hogy szülőföldünket ma tündérkertnek tekintsük?! Akkor se volt az, amikor kilencvenöt esztendővel ezelőtt a regény megjelent. Szépséges volt, nagyszerű lehetőségekkel, kincsekkel gazdagon megáldott, de közelről se az a tündéri tájék, amivel a Bethlen Gábor-i időkre utalva, a köztudat azonosította. A természet, Erdély megannyi pompás vidéke napjainkra is sok mindent megőrzött szépségéből, de hogy tündérkert lenne, azt aligha gondolhatja bárki is komolyan. Nyilván miattunk, itt élő, hadakozó, vagdalkozó, széthúzó, a másság iránt intoleráns emberek miatt. Marosvásárhelyre ez különösen érvényes. Az itteni magyarság lépten-nyomon érzékelheti, hogy kisebbségivé vált a városában, s emiatt hátrányos helyzetbe került. Elég, ha csak a római katolikus iskola ügyét, a magyar nyelvű felekezeti oktatás ellehetetlenítési kísérleteit hozom fel példaként. Nem részletezem, ismertek a hatalmi manipulációk. A szülők kitartása példás, reménytelen szituációban sem adták fel elkeseredett küzdelmüket. Mára az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány vezetősége is tüntetésre hívta az iskola létét szívügyüknek tekintő embereket, abban a reményben, hogy a problémát mégis sikerül kedvezően megoldani. Attól tartok, túl későn határozta el magát erre a lépésre. Bárcsak tévednék. Azt viszont remélem, hogy legalább sokan ott leszünk a tiltakozáson. Annyian, mint a forgatag legnépszerűbb eseményein. Azokban a napokban sem a közöny, sem a belső acsarkodások nem fogták vissza a vásárhelyi magyarokat. Talán átmenthetünk valamit abból a családias légkörből a következő időszakra. Szükségünk lesz rá, jövőre még inkább, mint idén. Legalább belülről ne gyengítsen, szaggasson a gyűlölködés. Értsük meg végre, hogy ha valaki más véleményen van, mint mi, az még nem jelenti azt, hogy az ellenségünk! Móricz Zsigmond nem egyszer járt Marosvásárhelyen, Tolnai Lajos tisztelőjeként arról is írt, hogy évtizedekkel korábban jeles író, publicista elődjének azért kellett távoznia Vásárhelyről, mert más elveket vallott, mint az akkori potentátok, és ezt nem átallta érzékeltetni az írásaiban. Jó lenne ezt megszívlelni. Tolnai eltűnt innen, a Sötét világ nem egészen. Sok vonatkozásban máig megmaradt. És már csak nagyon kevesen mondják kellő meggyőző erővel, mint Móricz: Légy jó mindhalálig! Ezért is van szükség minden jó iskolára. Arra is, amit a hatalom meg akar szüntetni. Meg az olyanokra, amilyeneket a Fejedelem, városunk nagy támogatója alapított hosszú évszázadokkal ezelőtt. De ez már egy másik történet, vagy éppen ugyanaz, csak sohasem akar vége szakadni. Jut eszembe, urak, úrhölgyek: tudja-e valaki, hogy áll jelenleg Vásárhelyen a Bethlen Gábor-szobor állításának ügye? Egyebekkel együtt ez is elmerült a feneketlen süllyesztőben?!
